Évvégi búcsú

1. Nem kell az idecsábított külföldi…sem…

Decemberben a kormány nagy elszántsággal igyekszik gátat szabni az elmúlt egy-két évben váratlanul magas létszámot mutató külföldi (főként ázsiai eredetű) munkaerő beáramlásának. Teszi mindezt úgy, mintha semmi közük nem lett volna e nagy létszámú ázsiai munkavállalók hazánkba telepítéséhez. Mintha nem ugyanez a kormány plakátolta volna ki egykoron országszerte a főútvonalakra abbéli fenyegetőzéseit, miszerint, ha az idegen ide jön, „akkor nem veheti el a magyarok munkahelyeit”. Mintha nem ugyanez a kormány zúdította volna rá néhány évvel később az ország tucatnyi településére az akkumulátoripar áldásosnak beígért forradalmát anélkül, hogy előzetesen számolt volna ennek a munkaerő-szükségletével (persze más feltételével sem számolt, csak adta a betelepülőknek a százmilliárdokat). Nem is szükséges folytatnunk e fölöttébb ellentmondásos döntési sorozat talányait, csupán ebben az egyetlen példázatban is tetten érhető a mellébeszélés, a képmutatás és a legelemibb lakossági igények figyelmen kívül hagyásának általánossá váló, rendszeres gyakorlata.

A részleteket itt is megismerhetjük.

2. Majd a fényes jövő…

Decemberben a kormányfő minden lehetséges alkalmat megragadott annak hangoztatására, miszerint a jövő év a látványos elrugaszkodások, a lélegzetelállító sikerek esztendője lesz. Mondogatja mindezt erős meggyőződéssel, mindeközben e ragyogó jövőkép ecsetelésekor a tényleges, valóságos gazdasági helyzet mind riasztóbb adatainak kommentálására, elemzésére a legkevésbé sem mutat hajlandóságot. Sőt, a kormány többi, meghatározó szerepkörű tagjai is egyetemben úgy tesznek, mintha az elmúlt húsz évben ritkán látott mértékű recesszió jelentőségével nem lennének tisztában. Pontosabban, ha mégis szóba jön, akkor is legfeljebb a külső körülményekben találnak magyarázatot, mert a maguk kormányzati gyakorlatát mindebben hibátlannak látják. Pedig lenne mit átgondolni, ha másért nem, hát azért, mert a hazai közgazdászok túlnyomó többsége egyre hangosabb vészjelzésekkel igyekszik hangot adni a nyilvánvaló aggodalmaknak is. 

A kormányzati víziókról itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt.

A kritikákból: itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt.

3. Némi kitekintés az előzményekre

Az iménti két példánkból kivilágló képmutató kormányzati magatartás lényegében egész éven át jellemző volt. Tulajdonképpen megírható a 2024-es év teljes krónikája annak a jegyében is, hogy januártól decemberig a napvilágra jutott konfliktusos helyzetekben miféle viselkedést produkált a jelenlegi magyar kabinet. Pontosabb és teljesebb körű leltár helyett is elegendő csupán az egyes hónapok legkirívóbb eseményeit megidéznünk. 

Januárban például köznevetség tárgyává vált a magyar kormány azzal az átlátszó-halogató vétózással, ahogyan hosszú időn át akadályozta Svédország NATO-csatlakozását. Miután a törökök – Orbán értesítése nélkül is – megadták a hozzájárulásukat, a magyar álláspont álságossága még annál is látványosabb módon lepleződött le, ahogyan korábban ez látható volt. Februárban példátlan belpolitikai botránysorozat keretei között áldoztak fel két magas, közjogi méltóságot, miközben a valóságos felelősökhöz csak a szóbeszéd tárgyát képezték. Egyikük látványos sunnyogása – Balog püspöké – pedig az egész botrány igazi motívumait sem tudta kitakarni. Az idei év talán leglátványosabb képmutatásának lehetett ez ügyben az egész ország tanúja – heteken át. S egyúttal még az is megtörtént, hogy a képmutatás lelepleződésének páratlanul és hosszabb távokra is kiható következményei lettek.

Márciusban Orbán Viktor a szokásos tizenötödikei megemlékezés alkalmával nemcsak az ünnepet áldozta fel a megkezdett kampány érdekében, hanem példátlan rágalomhadjáratot folytatott azzal a „Brüsszellel” szemben, ahonnét egyébiránt a kilyukadni látszó költségvetés forrásait pótolni remélték. Áprilisban megmagyarázhatatlan félkatonai akciókba bonyolódott – hol is...?  a velünk szomszédos Csádban… – az a kabinet, amely egyébként hisztérikus hangnemben szokta kikérni magának, ha bármely más országban egy rossz szót is mernek mondani/írni a magyar viszonyokról. Szuverenitás-védelmünk egyoldalúsága és nemzetközi tükörben megmutatkozó álságossága ez alkalommal is széles visszhangokat kiváltó esetként vált közhírré. 

Az április más metszetekben is különleges példáját szolgáltatta a képtelenül álságos kormányzati rutinoknak. Ez volt az a hónap, amikor a kormányfőhöz meglehetősen közelálló hazai „nagyburzsoázia” kiemelkedő tagjai megdöbbentő összegű osztalékokat tudtak kivenni jelentős mértékben megnőtt privát vagyonukból. És ez volt az a hónap, amikor az első negyedév adataiból már világosan látható lett nemcsak a példátlan költségvetési hiány, hanem más, fontos makro mutatók is egyértelműsíthették az idei évre megálmodott optimista gazdasági kilátások szertefoszlását. Majd mindenki vesztes lehet, vetült előre, a többszörösen is védett, szűk Orbán-hű csoport kivételével.

4. További tanulságos esetek

Nincs elegendő terünk ahhoz, hogy valamennyi hónap kiáltó tanulságait akár csak egy-egy bekezdés erejéig szemlézhessük, talán annyi is elég, ha a későbbiekből egy-két emlékezetes momentumot megidézünk.

 A nyárvégi hetek képmutatás-listájának élére a Magyar Péter által megindított kórház- és egészségügyi intézményrendszer látogatása nyomán kirobbant belpolitikai kommunikációs háború tanulságai kívánkoznak. Ekkor elemi erővel ütközhetett egymással szembe a milliók által nagyon is ismert közállapotok világa és a kormányzati hárítás/terelés nevetségessé válása. Hasonlókat mondhattunk néhány héttel később a tömegközlekedés lepusztulásának a közbeszéd középpontjába kerülése kapcsán is.

 Az őszi képmutatás-pálmát azonban az '56-os örökség váratlan és mérhetetlenül kicsinyes feláldozása vitte el. Eleinte még azt lehetett gondolni, hogy egy kormányzati kulcsszereplő alkalmi elszólását igyekeznek utólag jelentékteleníteni. Egy-két héten belül azonban világossá vált, hogy nagyon is „átgondolt” hátraarcról lehetett szó, és ráadásul mindezt az érthetetlenül szorosra fűzött orosz kapcsolatoknak köszönhetően vagyunk kénytelenek nyilvánosan is elfogadni.

5. Összességében…

...megírható tehát a 2024-es év krónikája az intézményesített kormányzati képmutatás, mellébeszélés és mindezeknek a komolyabb következményeket nélkülöző tombolási folyamataként is. Ezen a ponton következne a krónikaírók felelősségének újabb lépéseként a jelenség mélyén fekvő összefüggések részletesebb bemutatása, ami ezúttal nemcsak a szokásos terjedelmi okokból marad el.

2019 őszén kezdtünk a Hírklikk hasábjain – Wirth Zoltán ösztönzésére – havi krónikákat készíteni. Azóta mind a ketten (Petschnig Mária Zitával) 64-64 krónikát írtunk ide, s ez a 128 tétel összesen több, mint egymillió karaktert jelent, azaz terjedelmileg együttesen kitenne egy vaskosabb monográfiát is. Az imént – röviden – jelzett mélyebb összefüggéseket e hosszas sorozat egyes darabjaiban rendre igyekeztünk meg-megfogalmazni a szűkebb témakörökhöz kapcsolódóan. Most még nem tudni, hogy e sorozat folytatódhat-e, a közeljövő ezt is eldönti. Egyelőre nem rajtunk múlik.

Viszontlátásra-olvasásra

(A sorozat egésze egyébiránt a mi honlapunkon is megtalálható hiánytalanul) 

A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2024. október 25-i adása itt nézhető meg: