„Ez az Orbán-kormány valódi arca: a tőkéseket kiszolgálja, a munkásokat cserben hagyja!”
„Dolgozókat bocsátanak el, a kormány hallgat” – új Munka Törvénykönyvét és dolgozói jogokat visszaállító intézkedéseket követel az MSZP.
Komjáthi Imre, az MSZP elnöke közleményben hívja fel a figyelmet arra, hogy a német tulajdonú ZF Hungária Kft. 110 munkavállalót rúg ki Egerben. Dolgozó emberek százai kerülnek egzisztenciális bizonytalanságba, miközben a cég stratégiai partnere a kormánynak. „Ez az Orbán-kormány valódi arca: a tőkéseket kiszolgálja, a munkásokat cserben hagyja!” – írja a szocialista politikus.
Komjáthi Imre szerint Magyarországon burkolt létszámleépítés zajlik, miközben a kormány arról papol, hogy „jobban teljesítünk” és „repülőrajtot vettünk”. Az emberek viszont – véli az MSZP elnöke – azt látják, hogy egyre többen vesztik el a megélhetésüket, miközben a kormány tétlenül szemléli a munkások kizsákmányolását.
„Hol vannak ilyenkor a „stratégiai partnerségek” garanciái? Hol vannak a dolgozók érdekeit védő szerződések? Egy olyan országban, ahol a kormány érdemben a munkáltatók és a multik pártjára állt, a dolgozók teljesen kiszolgáltatottá váltak!” – írja a politikus
Az MSZP követeli:
– Azonnal állítsák vissza a szakszervezeti jogokat és egy új, a dolgozók érdekeit védő Munka Törvénykönyvét kell bevezetni!
– A stratégiai partnerek szerződései tartalmazzanak dolgozói garanciákat – ne lehessen embereket egyik napról a másikra utcára tenni!
– Országos és ágazati kollektív szerződéseket kell kötni a munkások védelmében!
– Biztos, emberhez méltó munkahelyeket, tisztességes béreket követelünk!
„Nem tűrhetjük, hogy a kormány a tőkések érdekeit védje a magyar dolgozók helyett! Az MSZP a munkavállalók pártján áll, és minden eszközzel harcolni fog a dolgozó emberek jogaiért és méltóságáért!” – írja közleményében Komjáthi Imre országgyűlési képviselő, az MSZP elnöke.
A KlikkTV témához kapcsolódó 2023. május 25-i adása itt nézhető meg: