Ezek után a posta vezérigazgatója nem mond le?

HírKlikk 2020. január 13. 13:49 2020. jan. 13. 13:49

Ma a legrosszabb munkáltató Magyarországon az állam, pedig pénz az lenne béremelésekre, ha nem vándorolna a perverz elosztási rendszerben magánzsebekbe a Fidesz holdudvarában – mondta Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke és Szakács László, a párt elnökhelyettese hétfőn.

„Nincs két Fidesz. Ez a Borkai-párt, amelynek a magyar dolgozó nem számít” – mondta Komjáthi. Prédának vetik őket a multinacionális cégeknek, nem tartatják be a magyar törvényeket, és nem emelnek bért a Magyar Posta, a Volánbusz, a MÁV dolgozóinak, a tűzoltóknak, „és végig sorolhatnám az egész magyar társadalmat, ki mindenkinek kellene azonnal komoly béremelést adni”.

„Ha arról van szó, hogy tele kell tömni a haverok zsebét, ha arról van szó, hogy tele kell tömni a családtagok zsebét, ha arról van szó, hogy szét kell rabolni az országot, akkor azt nagyon magas profizmussal teszik.”

„De ha arról van szó, hogy azokat a magyar embereket, dolgozókat meg kell fizetni becsülettel, akik ezért az országért dolgoznak, akik ezt az országot működtetik, akkor láthatóan csődöt mondanak.”

Így van ez a Magyar Posta esetében is, ahol azonnal fel kellene venni közel 3000 embert a működőképességhez, és „ebben a pillanatban, azonnal, nagyon-nagyon komoly, két számjegyű béremelést kellene adni”, hogy a dolgozók ott maradjanak – mondta Komjáthi a budapesti 62-es postahivatal előtt, sajtótájékoztatón.

Felidézte: a Magyar Szocialista Párt 2015-ben fizetésemelési kampányt indított, amielyben felhívta a figyelmet arra, hogy súlyos problémák lesznek, ha nem emelik a közszférában dolgozók bérét, mert elmenekülnek onnan az emberek.

„Akkor kinevettek minket; látjuk ennek az eredményét, amelynek – sajnos – most már emberi áldozata is van” – utalt Kumich László a kelebiai postahivatal-vezető öngyilkosságára. A búcsúlevelében azt írta: „nem erre a kufár és férges rendszerre tette le az esküt”.

Kumich azért halt meg, mert „nem tudott megfelelni ennek a rendszernek, az aljas elvárásainak”, hogy kevés bérért rengeteget kelljen dolgozni. Nem tudta elviselni a súlyát – mondta Komjáthi.

„És ezek után a posta vezérigazgatója nem mond le? Ez lenne az alap!” – fakadt ki, megjegyezve: a postánál szinte évente váltják egymást a vezérigazgatók ötmillió forintos fizetésért, hogy aztán „súlyos milliókkal”, nagyon komoly végkielégítésekkel távozzanak. Azért működik még egyáltalán a posta, mert az ott dolgozók vannak annyira becsületesek és munkaszeretők, hogy ezt a munkát „elvégezzék a mi érdekünkben.”

„Ezek az emberek többet érdemelnek. A magyar dolgozók többet érdemelnek!” – mondta Komjáthi.

A postánál a pénz akkor tűnt el, amikor bankot akartak belőle építeni – mondta Szakács László. Ez még Spéder Zoltán nagyvállalkozó álma volt, Orbán pedig lehetőséget adott a megvalósításra. Szakértői becslések szerint, 2011 és 2016 között ez a magyar adófizetőknek több mint 43 milliárd forintjába került.

„Itt van az a pénz, amiből bért lehetne emelni a postásoknak” – jelentette ki Szakács, hozzátéve: bár Spéder azóta „kegyvesztett lett” és a helyére Mészáros Lőrinc került, „de maga a rendszer, az nem változott meg”.

A jövedelmező üzletágakat – a csomagküldést, a pénzszállítást és az alapkezelést – ugyanis kiszervezték, és ott magánzsebekbe vándorolnak a pénzek. „Tízmilliárdokról beszélünk” – emelte ki.

A posta pedig kénytelen eltartani a 30 000 dolgozóját az egyre kevésbé jövedelmező levélküldemények kezelésével.

Szakács elmondta: Tóth Bertalan MSZP-elnök megnyerte azt a közérdekű adatigénylési pert, amelyben azt kérte ki, mennyit költött a posta pénzügyi szolgáltatásokra. Ha feldolgozták az ítéletet és végre kézhez kapják a kért adatokat, bemutatják ezeket a nyilvánosságnak.

Felhívta a figyelmet: nemcsak a postánál, de a MÁV-nál és például a meddőségi centrumoknál is ez történik: nemcsak égetik a közpénzt, de az magánzsebekbe vándorol.

„Ez egy tendencia. Ez a Fidesz nagyon perverz elosztási rendszere, hogy minden, ami jövedelmező, az a Fidesz holdudvarába kell, hogy kerüljön, és az ottani magánzsebeket kell, hogy gazdagítsa. Azt látjuk, hogy mindennek a költségét pedig a magyar adófizetők fogják fizetni” – mondta az MSZP elnökhelyettese.