Ezért lett Orbán fiatal demokratából öreg diktátor

Föld S. Péter 2019. december 3. 12:15 2019. dec. 3. 12:15

Idén is közzétette a Politico az Európa sorsát leginkább meghatározó emberek listáját. Három csoportba sorolták azokat, akik szerintük 2020-ban a legnagyobb hatással lesznek a kontinens életére: cselekvőkre, zavarkeltőkre és álmodozókra. Némi meglepetésre Orbán Viktor az álmodozók listáján kapott helyet, és rögtön ezüstérmes lett. Nála jobban csak a klímatüntetéseken ismertté vált fiatal lány, Greta Thunberg teljesített. Orbán az illiberális demokrácia, a keresztény Európa védelmével és a Stop Soros-szlogennel vívta ki a Politico megtisztelő figyelmét.

Bennünket, magyarokat meglepett a tény, hogy Orbánt az álmodozók kategóriájában indították. A zavarkeltés jobban illenék hozzá, még akkor is, ha a magyar miniszterelnök politikai pedigréjétől nem idegen az álmodozás. Még emlékszünk a Fidesz egykori választási szlogenjére – Merjünk nagyot álmodni! –, vagy arra, hogy Orbán milyen délibábos álmokat kerget a magyar futballal kapcsolatban.

Nekünk, magyaroknak, nem az álmodozás, hanem a jogállam lebontása, a korrupció és a lopás jut az eszünkbe Orbánról. Számos elmélet született arról, hogy Orbán Viktor mitől lett olyan, amilyen. Miért lett olyan, mint a viccbéli agresszív kismalac, miért ad pökhendi, arrogáns és lekezelő válaszokat a sajtónak. Már ha szóba áll egyáltalán valódi újságíróval. Olyannal, aki igazi kérdéseket tesz (tenne) fel neki. A 2018-as választás előtt például bosszút emlegetett. Azóta bizonyította, hogy nem beszélt a levegőbe. „Ha valaki idesuhint, akkor arra válaszolunk, amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten.”

Nehéz gyermekkor, erőszakos apa, hazulról hozott kisebbségi komplexus – sok mindennel lehet magyarázni Orbán frusztráltságát. Álljon itt egy egészen más opció arról, miért lett Orbán fiatal demokratából öreg diktátor.

Azért, mert nem hagyták, hogy jó legyen. Orbánnak ugyanis – akár csak az 1968-ban meggyilkolt polgárjogi harcosnak, Martin Luther Kingnek – volt egy álma. Amikor 2010-ben miniszterelnök lett, az volt az álma, hogy jó lesz hozzánk. Adni akart mindenkinek, önzetlenül, két kézzel. Mert az ember eredendően jó. Magához főként, de van, aki másokhoz is.

Csak annyi kell, hogy hagyják jónak lenni.

Neki nem jött össze. Emlékszünk, 2010-ben, nyár végén, újonnan megválasztott miniszterelnökként, azzal utazott ki Brüsszelbe, hogy majd idehaza szépen elengedi a költségvetési hiányt. Azt gondolta, hogy ebből oszt majd az embereknek, ám a szőrősszívűek odakint nem örültek az ötletének. Az a Barroso nevű csúnya portugál, aki az uniót akkoriban vezette, azt mondta neki, hogy Stop Orbán! Magyarul: NEM!

Ilyenek ezek a portugálok. Persze, a többi náció sem különb. Különösen a németek, meg a franciák. Meg mindenki más. Innen számítódik minden, ezért lett, hogy a fülkeforradalom után jött a szabadságharc. Adni akart, de nem engedték.

Ami Kádárnak összejött, azt akarta ő is. Hogy szépen emlékezzenek rá az emberek. A kompromisszumok robotosa – ha nem is ezekkel a szavakkal, de valami ilyenre vágyott mindig. Mindenből a legtöbbet kihozni.

Mint Jánosom Kádárom, akit kezdetben majdnem mindenki utált. Nem ok nélkül, valljuk be. Voltak viselt dolgai, '56 után főleg, de aztán szépen megjavult. Ő lett a mi János bácsink, és mi lettünk a legvidámabb barakk. Jobb volt, mint Brezsnyev, Zsivkov, Novotny, Gomulka, vagy teszem azt, Honecker. Ceausescuról nem is beszélve.

Orbán egyszer maga nyilatkozta,  hogy ha nem a Kádár rendszerben nő fel, hanem most, akkor az ő családi hátterével legföljebb agronómus lett volna belőle, vagy traktoros. Most meg ránk haragszik, rajtunk áll bosszút, amiért nem lehet az, ami lenni szeretne. Azért gyűlöl mindenkit, mert nem engedték meg neki, hogy jóságos legyen. Osztogató, szeretett vezér, Kedves Vezető.

Innen már nincs visszaút, el van ez rontva rendesen. Ő az álmaiba, azaz, előre menekül, akiknek elegük van ebből, az ő víziói elől menekülnek.