Ezrével vásárolják fel kínaiak a budapesti lakásokat
|
2019. augusztus 11. 08:30
2019. aug. 11. 08:30
Tavaly 7300 külföldi vett lakást Magyarországon. A KSH statisztikái szerint leginkább a kínaiak, a németek és a románok szeretnek ingatlant vásárolni, ráadásul a fővárosban minden negyedik külföldi a belső pesti kerületekben keres lakást, főként befektetési céllal - írja a Népszava.
A lap azt is megjegyzi: a fővárosban a Kínából érkező vevők vették meg a legtöbb, összesen 1005 lakást.
Ez természetesen maga után vonja a külsőbb kerületek ingatlanainak drágulását is, hiszen a többség számára már megfizethetetlen belső kerületből kifelé igyekeznek a magyar családok.
A folyamat még most sem állt meg, amit jól mutat a jegybank friss adatsora, hogy Budapesten több mint 24 százalékkal drágultak a lakások 2018 és 2019 első negyedéve között. Ez egyben azt is jelenti, hogy Budapesten a korábbi lassulást követően ismét felgyorsult a lakásárak emelkedése.