Fabinyi Tamás megindító és őszinte üzenete
„Bocsánatot kérünk ezektől gyermekektől, akiknek nem Isten országáról tanúskodtunk, jóllehet Jézus ezt ígérte nekik. Bocsánatot kérünk azoktól, akikben megbotránkozást keltettünk és akiknek csalódást okoztunk. Akik immár fittyet hánynak arra, ha azt papoljuk: ’Ilyeneké az Isten országa’” – üzente Fabiny Tamás evangélikus püspök a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. A pár perces üzenetben azt is leszögezte: „Az egyházra is ráég a szégyen, amiért szolgái nem vették időben észre a jeleket. Vagy ha sejtettek is valamit, inkább elfordították a fejüket. Hallgattak, amikor kiáltani kellett volna. Zavartan magyarázkodtak, amikor jobb lett volna mélyen hallgatni”.
Őszinte, kemény szavakkal emlékezett meg a kegyelmi botrányról, annak áldozatairól, illetve az általa fontosnak tartott vonzatairól Fabiny Tamás evangélikus püspök. A vasárnap a közrádióban elhangzott üzenete azzal indul, hogy „azokról és azokhoz a gyermekekhez szeretnék szólni, akik kiszolgáltatott és sérülékeny élethelyzetükben Isten országa helyett alantas erők hatalmát tapasztalták meg”. S hogy kik ők? Akiknek világrajöttét nem áldásnak, hanem átoknak tekintették. Akikről szüleik lemondtak, és nevelőotthonba adták őket. Akik mélységes szomorúsággal néznek a világba, és gyenge vállukon mázsás terheket cipelnek. Nekik családi viszályok vagy mélyszegénység és nyomor miatt jutott ez a sors. „Testileg és lelkileg kihasznált emberek ők, akiket hatalmi és szexuális zaklatásnak tettek ki.”
Ugyan, kié az Isten országa? – teszi fel a kérést. Azoké, akik már régen nem gyermekek, de a traumák hosszú évek óta kísérik őket? Akik alkoholba vagy kábítószerbe menekültek, más megoldást nem találva? „Mindez köszönőviszonyban sincs Isten országával, valaki becsapta őket! Ha rendezett családban élnek is, árnyként követik őket az egykor átéltek. Csoki vagy zsarolás. Cukor vagy korbács. Amint fordul a kulcs a zárban… Immár nem tudnak segítségért kiáltani... Marad a szégyen és a hallgatás kötelezettsége. Éppen azok fordítanak nekik hátat, akiktől védelmet remélhettek volna”.
Hogy lehet így Isten országáról beszélni? – teszi fel többedszer is a kérdést. Az egyházra is ráég a szégyen, amiért szolgái nem vették időben észre a jeleket. Vagy ha sejtettek is valamit, inkább elfordították a fejüket. Hallgattak, amikor kiáltani kellett volna. Zavartan magyarázkodtak, amikor jobb lett volna mélyen hallgatni.
Példaképként említette Dietrich Bonhoffer később vértanúvá vált német evangélikus lelkészt, majd leszögezte, „Bocsánatot kérünk ezektől gyermekektől, akiknek nem Isten országáról tanúskodtunk, jóllehet Jézus ezt ígérte nekik. Bocsánatot kérünk azoktól, akikben megbotránkozást keltettünk és akiknek csalódást okoztunk. Akik immár fittyet hánynak arra, ha azt papoljuk: ’Ilyeneké az Isten országa’”.
Pál apostol Krisztus testének nevezi az egyházat: ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi. A másik bűne az én bűnöm is. Az egyház ezért bocsánatot kér. Megköveti azokat, akiket fájdalom, gyalázat és sérelem ért – üzente mindenkinek, akit érint Fabinyi Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.