Felcsuti Balázs: tévévita már csak akkor lesz, ha Trump olyan lábbal kel fel

HírKlikk 2024. október 2. 08:00 2024. okt. 2. 08:00

Sok minden történt az Egyesült Államokban az utóbbi két hónapban, mióta először kíséreltek meg merényletet Donald Trump ellen. Ez egyébként annak is a jele, hogy pattanásig feszült a helyzet – mondta a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Felcsuti Balázs. A Bostonban élő közgazdász, aki időről-időre beszámol az amerikai választás előtti hangulatról, emlékeztetett, Kamala Harris, akit nem nagyon szerettek alelnökként, Joe Biden visszalépése után a 7-8 százalékos hátrányt ledolgozta. A legtöbb mérés szerint már egálban van Trumppal, sőt, a csatatér államokban is változott a helyzet. De a győzelemhez ennél több kell – tette hozzá.

Kamala Harris úgy vitte végbe a váltást, hogy a demokraták egységesen beálltak mögé, nem beszélt ki senki, feljebb tette a lécet, és ez engem meglepett, mert tartottam tőle, hogy ügyetlen lesz – fogalmazott Felcsuti Balázs. Mint mondta, Harris a televíziós vitában az elvárások felett teljesített, ezzel a másik oldal megzavarodott. „Trump már nagyon beleélte magát, hogy Biden ellen fog nyerni. Az utolsó néhány hét már arról szól, hogyan tudják aktivizálni a bázist, hogy minél többen elmenjenek szavazni. Itt önkéntes ’hadseregek’ mozognak, kopogtatnak az ajtókon, mert a közvélemény-kutatások telefonosak, akik elmondják, kire szavaznak, nem biztos, hogy el is mennek.”

Biden, mintha kicsit jobban teljesítene, mintha leesett volna a válláról a teher

Harris-nek sok jó kreditet kell szereznie, miközben végig kell csinálni még ezt az elnökségi időszakot, sok ember szerint változásra van szükség – mutatott rá arra a kettősségre, amelyet a demokrata jelöltre vár. „Például a közel-keleti politikában is markáns különbséget húzott meg Biden politikájától, nem feltétlen támogatja Izraelt, a belpolitikában pedig olyanokat javasolt, amikről a Biden-kormány alatt szó sem volt.”

Felcsuti Balázs szóba hozta az ukrán helyzetet is, mert Ukrajna támogatása fontos kampánytéma. Miután most egyenlő esélye van nyernie Trumpnak és Harris-nek, Zelenszkij, ukrán elnök próbálja kiharcolni a segélyeket, pedig még a demokrata oldalon is kételyek merülnek fel, hogy ezt meddig lehet csinálni.

Az amerikaiakat ennél sokkal jobban foglalkoztatja a gazdasági helyzet, az infláció, a megélhetési körülmények, a bevándorlás a déli határon és az abortusz kérdése – mutatott rá a közgazdász. Szerinte a törvény visszavonása nemzeti téma lett, és a demokraták kezére játszik azon túl, hogy sokan egyébként már beáraztak mindent. Hozzátette, ha Trump nem olyanokkal foglalkozna, hogy ki eszik macskát, hanem tényleg a gazdasági helyzetre koncentrálna, akkor sokkal jobban állna, mert sok ember számára nem érezhető a gazdasági növekedés, ami a felső 1-5 százalékban koncentrálódik, vagy a tőzsde növekedése, az infláció leszorítása. „A kisember számára ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ők jobban élnek, mint négy évvel ezelőtt.”

Most úgy tűnik, nem lesz több vita, de attól függ milyen lábbal kel fel Trump – összegezte Felcsuti Balázs az amerikai választás előtti helyzetet.

A KlikkTV műsorát itt nézhetik meg.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom