Felelőtlenség, hogy a hatóságok, a tisztifőorvos agyonhallgatják a Covid-járványra utaló tényeket

NVZS 2023. október 25. 14:00 2023. okt. 25. 14:00

Szomorú, hogy amikor valami baj van, a lakosságnak a sajtóból, a kórházak intézkedéseiből kell értesülnie róla, miután a nemzeti népegészségügyi központ, a tisztifőorvos semmilyen adatot nem közöl, információt nem oszt meg – szögezte le Kökény Mihály. A korábbi egészségügyi minisztert azzal kapcsolatban faggattuk egy esetleges újabb komolyabb Covid-járvány lehetőségéről, hogy az elmúlt napokban megszaporodtak az erre utaló jelek. A szakértő felelőtlennek tartja a hatóságokat azért is, mert nem kommunikálják az érintettek felé – beleértve a háziorvosokat –, hogy mi a helyzet, s ez igaz az oltásokra is. Nem számít ugyan akkora pandémiára, mint volt, de az eleve totálisan leterhelt egészségügyet így is negatívan érintheti az új járvány – vélte.

Elkényelmesedtünk, nem csak mi, magyarok, hanem a világ általában is, elmúlt a veszély- és ezzel együtt a félelemérzetünk, már ami a koronavírust, annak különféle variánsait, az azok által talán fenyegető veszélyeket illeti. Pedig egyre csak szaporodnak az olyan jelek, amelyek arra utalnak, terjedőben van ismét a koronavírus Magyarországon (is).

Hogy csak az elmúlt egy-két nap sajtóhíreiből szemezgessünk, illusztrálandó a fentieket.

A Hírklikk – az ATV információira támaszkodva – írt cikket a következő, árulkodó címmel: „Ki és hol olt Covid ellen, jön a káosz”.

A Pénzcentrum írásának a címe is elárulja a lényeget: „Újra jön a kötelező maszkviselés ezekben az intézményekben: rengeteg a beteg, lépni kell”.

Az Economx azzal foglalkozik, hogy „Még nem tudják a háziorvosok, hogy ők oltanak-e Covid ellen”.

A HVG arra hívja fel a figyelmet, hogy „Több tucat Covid-variánst azonosítottak a szennyvízben idén”.

A sort pedig hosszan folytatni lehetne. Ugyanakkor a kormány, az állami hatóságok mintha némasági fogadalmat tettek volna, hallgatnak. De mindennek fényében (is) hogyan látja a helyzetet egy szakértő? Kökény Mihály korábbi egészségügyi miniszter véleményét kérdeztük. Arra is kíváncsiak voltunk, vajon szerinte reális-e annak a veszélye, hogy ismét világjárványt okoz a Covid?

A szakember elsőként arra tért ki, hogy milyen csend van a Covid körül. Mint fogalmazott: szomorú, hogy amikor baj van, a lakosságnak a sajtóból és más, de nem állami, hivatalos forrásokból kell értesülnie róla. És most ez a helyzet, hiszen a nemzeti népegészségügyi központ, a tisztifőorvos úgy tesz, mintha nem történt volna semmi, s semmilyen adatot nem közöl. Ami tájékoztatást kap a lakosság, az annak köszönhető, hogy a kórházak egy része, ahol sok a fertőzött, látja, hogy baj van, és lép. Ezen túl, a tapasztaltabbak észreveszik, hogy emelkedik a szennyvízben a vírusszaporító anyag koncentrációja („érdekes módon, ez az egyedüli adat, amit központilag folyamatosan kiadnak”). Akárhogyan is, elengedhetetlen lenne központi tájékoztatás, amit egyelőre nem kap meg a lakosság – húzta alá Kökény. A vírus ugyanis itt van velünk, ráadásul egyre több variánssal. 

Felhívta a figyelmet arra is, hogy szükség van az elővigyázatosságra. Már csak azért is, mert itt van az ősz, beköszönt az esős idő, más légúti vírusok is jönnek és terjednek szép számmal. Az influenzavírus is egyre inkább itt van már közöttünk, s ki tudja, még milyen egyéb vírus.

Azt nem gondolom, hogy valami iszonyatos új koronavírus-járvány jön ismét, olyasmi, mint amilyen volt, már csak azért sem, mert a mostani variánsok ugyan szintén nagyon fertőzőek, de a jelek szerint súlyos betegséget kellő védettséggel vagy az ép immunrendszerrel rendelkezők körében nem okoznak” – vázolta a viszonylag megnyugtató képet a szakember. Ugyanakkor – tette hozzá – például a cukorbetegek és az egyéb hajlamosító tényezővel sújtottak körében nagyobb a veszély, s előfordulnak kórházi kezelést igénylő esetek is, szerencsére nem nagy számban

Ezzel együtt is nagyon sok problémát okozhat a koronavírus, annak különböző variánsai. Növelheti a terhelését az ezer más bajjal küszködő magyar egészségügynek, amely a kórházi fertőzésektől az adósságállományig számos problémával bajlódik – hogy csak a legutóbbi hírekből szemezzünk. Már csak az hiányzik, hogy egy újabb Covid-hullám, vagy egyéb kórokozó által indított járvány üsse fel a fejét, még ha nem is olyan súlyos, mint pár éve volt. „Ennek ellenére nem látszik készültség, semmiféle tisztességes tájékoztatás – ezt nem lehet másként minősíteni, mint hogy felelőtlenség” – állította ki a nem túlságosan hízelgő bizonyítványt a hatóságok viselkedéséről Kökény Mihály.

S továbbiak is vannak még a rovásukon – derült ki a szavaiból. Ebben a helyzetben nem csak a lakosságot, hanem az egészségügyet is teljes sötétségben hagyják. Jóváhagytak egy új, sokféle vírusvariánssal szemben védő vakcinát, amiből állítólag az uniós rendszeren belül mi is részesülhetünk, de senki nem tud róla semmit. Vannak ezen túl raktáron Omikron és más variánsok ellen hatásos vakcinák, de senki nem tudja, hogy ki és hol adja be, hol lehet megrendelni azokat. Információi szerint még a háziorvosok sem tudnak semmit. Rengeteg tehát a megválaszolatlan kérdés, mindenesetre „én továbbra is azt mondom, hogy jobb, ha beoltatják magukat az idősek és azok, akik valamilyen hajlamosító tényezővel rendelkeznek”. 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom