Félmilliárdért építenek „intelligens buborékrendszert" az úszó Eb-re

HírKlikk 2021. május 4. 21:20 2021. máj. 4. 21:20

Villámgyorsan lezavarták azt a közbeszerzést, amelyet a tavalyról idénre halasztott budapesti úszó, műugró, műúszó és nyílt vízi úszó Európa-bajnokságot védő „intelligens buborékrendszer” megvalósítására írtak ki.

A versenyek már a jövő héten indulnak, de csak a múlt héten írták ki az „intelligens buborékrendszerről” szóló tendert – írja a G7.

A Nemzeti Sportügynökség által a start előtt kevesebb mint két héttel kiírt pályázat nyertese felől nem volt kétség, hiszen arra egyetlen pályázót hívtak meg, a SOTE-t.

A buborékrendszer lényege, hogy a versenyt úgy kell megszervezni, hogy csak igazoltan nem fertőzöttek léphessenek a különböző helyszínekre, ahol mozgásuk és érintkezéseik nyomon követhetőek. Egy ilyen rendszert – különösen egy ilyen méretű rendezvényen – pedig valószínűleg tényleg nem tud bárki működtetni. A SOTE szakembereinek viszont van már benne tapasztalatuk, hiszen más rendezvényeken is csináltak hasonlót. 

Az eljárás dokumentációjából egyébként az is kiderül, hogy mindez mennyibe kerül majd. Az NSÜ piackutatása és előzetes ajánlatkérése alapján a beszerzés értékét valamivel több mint 161 millió forintra becsülték. Ez azonban nem a teljes költség. Egy másik dokumentum szerint ugyanis a komplex szolgáltatáscsomag összesen nagyjából félmilliárd forintba kerül majd.

Forrás: G7