Felpattanással számolnak a Takarékbank elemzői

HírKlikk 2021. január 21. 11:18 2021. jan. 21. 11:18

A járvány vártnál nagyobb második hulláma és az újabb korlátozó intézkedések miatt, a bruttó hazai termék (GDP) tavalyi visszaesésének mértékét 5,3 százalékra rontották a Takarékbank elemzői a korábbi 4,7 százalékos várakozásukról, míg a járvány elhúzódása okán, az idén 6,8 százalékos növekedéssel számolnak az alapforgatókönyv szerint a korábbi 7,2 százalék helyett – ismertette Suppan Gergely, a bank vezető elemzője online sajtótájékoztatón, csütörtökön, Budapesten.

Hozzátette: Kelet-Európában Magyarország a középmezőnyben szerepelhet a GDP alapján. Újabb korlátozásokra nem számítanak a gazdaságban, így az év második fele már mutathat érdemi fellendülést. Az ipar és építőipar két százalékponttal húzza fel a tavalyi negyedik negyedéves GDP-t negyedéves alapon. Ez a két ágazat 2021-ben is húzóerőt jelent – mondta. A munkanaphatás önmagában 0,4 százalékpontot hoz a tavalyi utolsó negyedévhez

Az elemző szerint az ipar (+15,3 százalék), és az építőipar(+9,5 százalék) várható idei növekedése együtt akár több mint 3,5 százalékot adhat a 2021-es növekedéshez. A gazdaság szempontjából kulcskérdés a lakosság minél gyorsabb és nagyobb arányú beoltása – mondta.

Az infláció az idén átlagosan 3,7 százalék lehet, jövőre 3,2 százalék a Takarékbank elemzési központjának legfrissebb előrejelzése szerint.

Forrás: MTI