Fidesz: a gyermekvédelemből nem szabad politikai hasznot húzni
A Fidesz egy gyermekotthonból elszökött 11 éves fiúval készített 2025-ös interjú ügyében vár válaszokat Magyar Péter miniszterelnöktől és Bódis Kriszta nemzeti társadalompolitikai stratégiáért felelős kormánybiztostól - hangzott el Pócs János és Hegedűs Barbara fideszes országgyűlési képviselők hétfői sajtótájékoztatóján.
Pócs János azzal vádolta Magyar Pétert és Bódis Krisztát, hogy 2025-ben egy "11 éves védtelen gyermeket" "lejárató interjúban használtak fel".
Azt mondta, a gyereket gyámjának tudta, beleegyezése, hozzájárulása és jelenléte nélkül három napig egy szállodában tartották, és emiatt a gyám még 2025-ben feljelentést tett a rendőrségen. Az ügy azóta ügyészségi szakba került - tette hozzá.
Hegedűs Barbara azt hangsúlyozta:
A gyermekvédelem nem lehet a politikai haszonszerzés eszköze. Az ügyet "végtelenül szomorú" történetnek nevezte, azt közölve: a gyermek a felvételt követően a pszichiátriára került.
Szerinte felvetődik a kérdés, hogy ez az ügy és a "Zsolti bácsi ügy" összefonódik-e. "Tudatosan hálózhattak be gyermekeket, fiatalokat, hogy eszközként használják őket politikai lejárató kampányokban?" - tette fel a kérdést.

Azt kérdezte, Magyar Péter és Bódis Kriszta miért nem a törvényes utat követte, miért nem értesítette a gyámot vagy a rendőrséget a gyermek megtalálását követően.
Jelezte: az ügyben interpellációt intéz Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszterhez.