Fidesz: Pikó Andrásnak felelnie kell a döntéséért

HírKlikk 2020. június 30. 17:10 2020. jún. 30. 17:10

Ötvenmillió forint bírságot szabott ki a VIII. kerületi önkormányzatra a Közbeszerzési Hatóság, mert többszörösen jogsértőnek találta azt a szerződést, amelyet Pikó András (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) helyi polgármester „a veszélyhelyzet utolsó napjait kihasználva" közétkeztetési szolgáltatás ellátására kötött egy céggel – közölte Szilágyi Demeter, a Fidesz józsefvárosi képviselője kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

 A képviselő azt mondta: a hatóság a döntést azzal indokolta, hogy nem érvényesültek azok a közbeszerzési alapelvek, amelyek szerint, átláthatónak és többszereplősnek kell lennie az eljárásnak.   

Nem volt jogalapja, hogy az eljárásra csak egy ajánlattevőt hívjanak meg, és az is jogsértő, hogy az eljárás a nyilvánosság teljes kizárásával történt – ismertette. Hozzátette: a szolgáltatásban résztvevő cég ötmillió forintos bírságot kapott.

A cég az elmúlt héten megbukott egy élelmiszer-biztonsági ellenőrzésen, mert 32 kiló romlott élelmiszert találtak a konyháján – emlékeztetett Szilágyi Demeter.

A képviselő szerint, a hatóság döntésével egyértelművé vált, hogy Pikó András visszaélt a veszélyhelyzet adta jogkörével.

A testület nem fogja szó nélkül hagyni, hogy ilyen mértékben károsította meg a józsefvárosiakat, a polgármesternek felelnie kell a döntéséért – hangsúlyozta.

Forrás: MTI/Hírklikk