Folyamatosan hátrál a Fidesz

NVZS 2019. június 5. 08:42 2019. jún. 5. 08:42

„Igen sok tudatosan terjesztett tévhit van, ami nem véletlen, hiszen a Fidesznek nagyon fontos, hogy meg tudja őrizni legalább idehaza a külföldön már elveszített presztízsét, s hogy fenn tudja tartani a látszatot” – kommentálta a Hírklikknek Szent-Iványi István a Fidesz és a Néppárt kapcsán megjelent sajtóinformációt. Szerinte hiába cáfolták Brüsszelben a helytelennek bizonyult hírt, az első hír mindig jobban megmarad, mint az azután érkező cáfolat. A jelek szerint egyébként Orbánék kommunikációs és álhír-szivárogtatási kampányba kezdtek a Néppártnak tett tényleges gesztusok mellett.

„A Fidesz európai parlamenti képviselői nem tölthetnek be vezető pozíciót az Európai Néppárt frakciójában” – mondta a Népszavának  Pedro López de Pablo szóvivő, hozzátéve: Szájer József sem pályázott a megadott határidőig, kedd délelőtt 10 óráig a politikai csoport vezetőségébe. A szóvivő ezzel cáfolta a lap korábbi értesülését, miszerint ha a fideszesek úgy döntenek, hogy néppárti színekben folytatják a munkájukat, akkor nem hogy büntetni nem fogják őket, de még arra is lesz lehetőségük, hogy vezető parlamenti, illetve szakbizottsági tisztségekre pályázzanak, illetve megőrizzék pozíciójukat a politikai csoport átmeneti elnökségében, feltéve, hogy jelölésükhöz hozzájárul frakciótársaik többsége.

„Nagyon ravasz a tudatosan terjesztett tévinformáció megfogalmazása is” – mutatott rá porálunknak Szent-Iványi István külpolitika szakértő, hozzátéve: „azt kommunikálja, hogy nagy a nyomás a Fideszen azért, hogy maradjon és hogy Szájer jelentkezzen be valamilyen pozícióra. Ez azonban a hazai közönségnek szól, s ugyanaz a játék, mint amit eljátszottak akkor is, amikor az Európai Néppártban felfüggesztették a Fidesz tagságát, amit úgy adtak el, mintha a párt kérte volna saját maga felfüggesztését”. 

Legkésőbb persze szerda délben kipukkadt volna lufi, amikor a kereszténydemokrata frakció alakuló ülésén megválasztják a régi-új elnökséget, sőt, már előtte is, amikor a különféle pozíciókra való jelentkezés határideje lejár. De – miként Szent-Iványi hangsúlyozza – az első hír mindig jobban megragad, s jó eséllyel a magyarok nem kis részében inkább az rögzül, hogy az EPP visszafogadná a Fideszt, illetve, hogy Szájernek van esélye tisztségek elnyerésére.

Pedro López de Pablo szóvivő egyébként a Népszavának is elmondta, hogy a néppárti frakció ugyanazokat a szabályokat alkalmazza, mint a pártcsalád, vagyis a Fidesz nem tölthet be semmilyen tisztséget a néppárti parlamenti csoportban addig, amíg a tagsága fel van függesztve. Megerősítette, hogy a „bölcsek bizottságának” jelentése alapján az EPP novemberben fog dönteni a Fidesz sorsáról a kereszténydemokrata pártcsaládban, és ekkor határoznak majd a frakcióban is a továbbiakról.

Szent-Iványi István

„Ez lefordítva annyit jelent, hogy a Fidesz – a pártcsoportbeli felfüggesztése ellenére – maradhat a Néppárt frakciójában, ám ott semmi befolyása nem lesz, pozíciót nem kaphat” – szögezte le Szent-Iványi, emlékeztetve arra, hogy az EP-ben egy frakció befogadhat olyan képviselőt, akinek a pártja nem tartozik a frakció pártcsoportjához, olyat viszont nem, akinek a nemzeti pártja más EP-pártcsaládon belül politizál. Azaz, ha a Fidesz független maradna az EP-ben, akkor elvben dolgozhatna a Néppárt frakciójában, akár felfüggesztett tagja a Néppártnak, akár egyáltalán nem is tagja. Ez egyáltalán nem példa nélküli, de olyan másodlagos szerepre kárhoztatja azt érintett pártot, amelyben nem osztanak pozíciókat, feladatokat, stb..

Felmerül persze a kérdés, hogy nem tud-e a Fidesz taktikázni és sakkozni a KDNP-s képviselőjével (merthogy a kereszténydemokraták nincsnek felfüggesztve, csak a fiatal demokraták), illetve a két RMDSZ-es EP-képviselővel. A külpolitikai szakértő szerint egyértelműen nem, hiszen a pozíciók elosztásánál erősorrendeket néznek. „Szájer József azért lehetett frakcióvezető-helyettes, mert a Fidesz a 4. legerősebb párt volt az EPP-ben, egy, illetve két képviselővel rendelkező pártnak nem jár semmi” – szögezte le.

A Fidesz közben folyamatosan hátrál: ennek látványos jele volt a közigazgatási bírósági rendszer bevezetésének határidő nélküli elhalasztása, s ide sorolható akár az RTL Klubnak kedvező reklámadó kivezetése – hogy olyan példákat hozzunk, amelyek követik Orbán tanácsát, mármint, hogy ne azt nézzük, hogy mit mond, hanem azt, hogy mit csinál.

De kommunikációban is történtek érdekes megnyilvánulások, olyanok, amelyek szintén azt mutatják, hogy Orbánék megpróbálják visszakönyörögni magukat a Néppártba. A legfrissebb: Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Die Weltnek adott interjújában leszögezte: „Azt hiszem, jobb ott nekünk. Az Európai Néppárt számára is az a jobb, ha megtart minket”. Az interjút az Azonnali vette észre, amely szerint még ennél is mondott cifrábbakat Gulyás, például azt, hogy vannak olyan témák a következő európai parlamenti ciklusban, amelyekben kooperálni tudnak a balközéppel, a zöldekkel és a liberálisokkal, vagyis azokkal az erőkkel, amelyekre az EP-kampányban viszonylag gyakran aggatták a fideszesek a sorosista és a bevándorláspárti jelzőket.

A Fidesznek nem ez az egyetlen totális szembefordulása a pár nappal, héttel, hónappal ezelőtti állításaival. A Euronews európai parlamenti forrásokból szerzett értesülései szerint a fideszes európai parlamenti képviselők támogatják, hogy ismét Manfred Weber legyen az Európai Néppárt parlamenti frakcióvezetője és szerdán meg is szavazzák majd ezt. Korábban nem csak mamelukjai útján üzent Webernek és a Néppártnak Orbán, hanem maga is kimondta, hogy nem támogatják a Néppárt csúcsjelöltjét, Manfred Webert

Szent-Iványi István nem tartja túlságosan meglepőnek a kommunikációs és tettekben is megnyilvánuló pálfordulásokat a Fidesz részéről. Mint mondja, érnek majd minket meglepetések a következő időszakban.

Ezzel a véleményével egyébként nem áll egyedül. Horn Gábor, a Republikon Intézet elnöke a napokban azt mondta a Hírklikknek, hogy nem lenne meglepve, „ha a közigazgatási bíróságok rendszerének halasztásával tett gesztus után a következő napokban az is kiderülne, hogy mégis él a CEU és a Müncheni Műszaki Egyetem közötti megállapodás”. Hozzáfűzte, hogy „az elkövetkező napokban számíthatunk váratlan bejelentésekre Orbánék részéről, de nagyon sok területen kellene visszalépnie, s még az sem biztos, hogy ha megtenné, az elegendő lenne ahhoz, hogy a Néppártban maradhasson”.