Forbes: Mészáros Lőrinc megduplázta vagyonát, egybillió fölé került
Megjelent a januári Forbes magazin, benne az 50 leggazdagabb magyar listájával. Idén négy dollármilliárdost adott Magyarország a világ gazdaglistájának, és még sosem végeztek ennyien százmilliárd forint feletti becsült vagyonnal: a lista több mint fele, huszonnyolc milliárdos lépte át ezt a határt.
A lista első helyén idén is Mészáros Lőrinc áll. A felcsúti milliárdos 1241,8 milliárd forintos becsült vagyonával minden bizonnyal a magyar kapitalizmus leggazdagabb embere lett. Vagyona a 2023-as folyóáras magyar GDP 1,65 százalékának felel meg – írja a Forbes.
A lap szerint extrém tőzsdei kitettsége tavaly még mínusz 50 milliárdot jelentett, idén azonban éves szinten 107 százalékos növekedést hozott. A cégcsoport privát elemei 97 százalékos növekményt hoztak, így Mészáros nagyvonalúan elhagyta az ezermilliárdos határt is, megduplázva vagyonát.
A miniszterelnök barátjának egy olyan évben sikerült mindezt elérnie szinte kizárólag a hazai gazdaságban aktív cégeivel, amikor a hazai GDP volumene 0,9 százalékkal csökkent. A növekedés hátterében azonban nem gazdasági csoda, hanem főleg állami beruházások, kölcsönök és rafinált tulajdonrész-cserék állnak.
Mészáros Lőrinc cégcsoportján belül összesen 155 milliárd forintnyi osztalékot hagytak jóvá, ebből 142 milliárdot közvetetten vagy közvetlenül Mészáros-érdekeltségek kaptak. 73 milliárdot vett fel osztalékként a különböző cégeiből (ebből csaknem 51 milliárdot a Budapest Belgrád vasútvonalat is építő V-híd Zrt.-ből), és nagyjából 62 milliárd forint landolt a számláján adózás után.
A lista második helyén Csányi Sándor végzett, 684,8 milliárd forintos becsült vagyona csupán fele Mészáros Lőrincének. A lap megjegyzi: a Csányi-birodalom koronaékszere ugyan mindenképp az OTP, vagyonának már csak kis részét teszik ki a részvényei. Legidősebb fia, Attila vezeti a Bonafarm csoportot, ami a család becsült vagyonának több mint felét adja. Csányi érdekeltsége a Budai Egészségközpont is, ami új, 2200 négyzetméteres rendelőkomplexumot nyitott 48 szakterülettel a budai Csalogány utcában.
Felcsuti Zsolt, az MPF Holding tulajdonosa végzett a harmadik helyen. Felcsuti a lista legvagyonosabb, száz százalékban self made szereplője, ideje nagy részét Svájcban tölti, ide köti családi vállalkozása legtöbb tevékenysége is. Húszas évei elején is már ott dolgozott, Magyarországra hazatérve szállt be édesapja fém-és műanyagipari vállalkozásába. A család sehol nem vett részt a privatizációban és sosem üzletelt az állammal.
Az MPF a régió egyik legnagyobb ipari befektetője, három területen gyárt a világpiacra: iparcikkek gyártása és nagykereskedelme, hűtő-fűtőberendezések gyártása és szerszámgyártás. Termékeiket számos európai és amerikai barkácsáruházban megtaláljuk, de a cég komoly saját márkás portfólióval is rendelkezik.
Immár 151,5 milliárd forintos becsült vagyonnal a 15. helyen végzett Tiborcz István, a miniszterelnök veje. Tavaly szerepelt először a listán, 75,3 milliárd forinttal, tehát egyetlen év alatt megduplázta a vagyonát. A Forbes szerint a listaszereplők közül kevesen tudnak arányaiban akkora növekedést maguk mögött tudni éves alapon, mint ő.
Új szereplő a listán Keszthelyi Erik. Érdekeltségei nagy részét a Mészáros Lőrinccel közös Hungarikum Biztosítási Alkusz, valamint a CIG Pannónia jelentős részvénypakettje adja ki. Vagyonát saját nevével fémjelzett holdingcégben konszolidálta, ezzel számunkra is átláthatóbb, követhetőbb, így a lista középmezőnyében, mindjárt százmilliárd forint feletti becsült vagyonnal debütál.
Fontos változás még az idei listán, hogy négy év pereskedéssel kikényszerített hallgatás után újra leírják a Hell energiaitalokat gyártó cégcsoport tulajdonosainak nevét, akik a lista 39. helyén szerepelnek holtversenyben 71,9 milliárd forintos becsült vagyonnal.
Az érdekeltségükbe tartozó Hell Energy Magyarország Kft. az összevont, konszolidált adatok szerint 162 milliárdos árbevétel – ebből 94,5 milliárd forint volt az export – mellett 15,5 milliárdos adózott eredménnyel zárta a 2023-as pénzügyi évét. A cégcsoport 2023-ig – szintén a csoportszintű adatok szerint – 25,3 milliárd forint állami támogatást kapott. A tulajdonosokkal elhúzódó jogvitája van a Forbes kiadójának, ami jelenleg is tart.
A teljes lista az 50 leggazdagabb magyarral és a készítésének módszertanával ide kattintva böngészhető.
A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2024. augusztus 6-i adása itt nézhető meg: