Fricz Tamás zsidózásáról

Gusztos István 2019. december 15. 12:46 2019. dec. 15. 12:46

Igazából nem érdemes Fricz Tamást külön említeni: egyike azoknak, akik gátlástalanul uszítanak, zsidóznak is, ha kell. És kell, mert nyilvánvalóan megbízásuk, megrendelésük van rá. Meglehet, ez a megbízás, megrendelés „csupán” hallgatólagos, de kétségtelenül létező.

Íme az egyértelmű részlet az azóta sokszor idézett cikkből:

Ugyanis ha Greta Thunberg ebből a szakrális pozícióból szólal meg a következő időszakban, akkor őrá majd úgy hallgatnak a világ kozmopolita Y és Z generációi New Yorktól Budapestig, mintha valóban megfellebbezhetetlen igazságokat mondana ki, feladatokat és célokat fogalmazna meg a világ, a kormányok és az emberiség számára.

Ismerjük el, Rotschildék, Goldsmithék, Sorosék stb. – vagyis a globális elit – jól felépített terve ez.

Egyben mondjuk ki: ennél gonoszabb, hidegfejűbb és kegyetlenebb terv kevés volt eddig (bár volt – természetesen).

Megkérdezhetnénk, hogy írni-olvasni tudó emberek miért engednek meg maguknak ilyen otromba és ostoba globáliselitezést. Elképzelhető, vannak olyanok, akik hisznek benne. De az, hogy ilyesmi rendre előfordul a fideszes médiában, azt bizonyítja, ez a handabandázás része a Fidesz politikájának. Ehhez képest, teljesen érdektelen, ki hisz benne, ki egyszerűen gazemberkedik…

Nagy bajban volna az ember, ha megpróbálná fölsorolni azokat a „Fideszhez közeli” sajtómunkásokat, hasonlókat, akik időről időre elzsidózzák magukat. Már az sem volna könnyű, hogy összeszámoljuk, akiket a Fidesz kitüntetett a szorgalmas rasszisták, antiszemiták és cigányozók, buzizók közül. Ha tárgyilagosan nézzük a dolgokat, önmagában az is éppen eléggé elképesztő, hányan vetemedtek hasonlóra a Fidesz vezető politikusai közül. Elegendő talán az évek óta „kötelező”, az antiszemita érzelmek fideszes vitorlákba való befogását szolgáló sorosozásra és brüsszelezésre, nemzetárulózásra utalni. Vagy Kövér László és Orbán Viktor „eszmefuttatásaira” holmi titokzatos, globális háttérhatalomról. Ha el akarnánk viccelni a dolgot, mondhatnánk, hogy Orbán, Kövér és társaik csupán aprópénzre váltják Bogár László súlyos tételeit… De nem feledhetjük: Bogár László és társai fideszes televízióban, sajtóban adják, adhatják elő magukat.

Nem érzem túlzásnak: az egész fideszes média bűzlik a rasszizmustól. 

Fricz Tamás tehát semmi különöset sem csinált: csupán elismételte azt, amit rendszeresen hallani a Hír Tv-ből, korábban az Echoból; amit rendszeresen lehet olvasni az olyan fideszes orgánumokban, mint például a Demokrata vagy akár a Magyar Hírlap, „Magyar Nemzet” – hogy a tábor legalját megcélzó, prostisrácokhoz hasonló sajtótermékekről ne is szóljak. De a „köztelevízió” sem marad ki a sorból, azokkal a munkatársakkal, akik például az Echo Tv-ből jöttek. És a „közrádió” sem panaszkodhat: legyen elegendő a Vasárnapi újság című szélsőjobboldali uszító magazinra utalnom.

Néha persze egészen őrült benyomást keltenek bizonyos emberek ezekkel a célzatosan hangoztatott, rögeszmeszerű, ám uszításra kiválóan alkalmas dumákkal – legutóbb például Kovács Zoltán keltett olyan érzést, mintha meghibbant volna. Pedig „csak” – kissé elszabadultan, igaz – a magyar „kormány” hivatalos szövegét ismételgette. Hogy odaát némelyek antiszemitizmust emlegetnek? Azt mondják rá: így működik a Soros-hálózat

Itthon meg hivatkoznak Netanjahura, Köves Slomóra, hírhedt „zéró toleranciájukra”, zsidó reneszánszra. De gondolkodó embert ezek a pimasz hazudozások, terelések, több mint gyanús szövetségek nem hatnak meg: nagyjából negyedszázada kezdődött ugyanis az a fideszes sorozat, amelynek ma is tanúi vagyunk, és amely 2010 óta egyre elvadultabb. Filozófusok, írók, zenészek, színészek stb. beszélhetnének erről – már akik még élnek. Politikusok, sőt, párt is, amelyet holtában sem hagynak békén: az újabban megint gyakran és mindig uszító célzattal emlegetett SZDSZ-re gondolok.

Ha a kormány közeléből – akár magából a kormányból – időnként el-elhangzanak antiszemita tirádák, azt lehetne véletlennek tekinteni, különösen akkor, ha volnának megfelelő következmények. De ami a Fideszből hallható, ami a Fidesztől olvasható, amit a Fideszhez közeli professzionális uszítók és lelkiismeretlen gazemberek művelnek, félreérthetetlenné teszi: szó sem lehet véletlenről. Azt nem állítom, hogy minden részletében kidolgozott, végiggondolt stratégiát szenvedünk el – mi, zsidók és nem zsidók –, de alapjában abszolút tudatos uszítás folyik. Ezért hallunk ma oly sokat és annyira horthysta időket idézőn a „keresztény” Magyarországról, a „keresztény szabadságról”, a „kereszténységet” elhagyni készülő Európáról is.

A tapasztalat azt mutatja, hogy hazánkban tartósan és sikeresen nem lehetséges uszító politikát folytatni antiszemita érzelmű, indulatú emberek tömegének megnyerése nélkül. A Fidesz erre egészen tudatosan törekszik: ennek egyik bizonyítéka az, hogy miközben a mai Jobbikot nyilasozza, a neonáci-újnyilas Mi Hazánk Mozgalom „politikusait” médiájában rendesen futtatja. Olyan, mint a székely vicc embere  csuda pofája van: hideget, meleget is tud fújni.

Egyben azonban biztosak lehetünk: a Fidesz politikájának régóta integráns része az antiszemita uszítás. Igazán elképesztő, hogy ezt a nyilvánvaló tényt olykor még némely néppárti politikusok sem akarják elhinni. Ezért is megdöbbentő, hogy a Fidesz néppárti tagsága még mindig vitatéma lehet.