Gábor György: Orbánék alkottak egy múltat, saját hatalmuk igazolására

Orbán Viktor idei tusnádfürdői beszédében többek között arról beszélt, hogy 2010-ben új korszak kezdődött, amelynek szellemi és gazdasági alapjai is vannak. De valójában milyen korszak ez, előre- vagy inkább visszafelé mutató?

Nyilván egy messiási korszak köszöntött be, hiszen a beszédének a legvégén, amikor „spontán” kérdésekre válaszolt, önmagát gyakorlatilag Jézus Krisztushoz hasonlította, és a saját munkáját Jézus Krisztuséval vetette egybe.  Azt mondta: „Az én felfogásomban a hatalom az a közös cselekvés képessége. És a fölfogásom szerint ennek van biblikus alapja. Van az a rész az írásban, hogy úgy beszélt, mint akinek hatalma van és nem úgy, mint az írástudók. Ha ezt lefordítom a saját szakmám nyelvére, ez azt jelenti, hogy képes volt arra, hogy közös cselekvést idézzen elő, anélkül, hogy mint az írástudók, valami jogszabállyal rákényszerítse az embereket a cselekvésre. Tehát előidézni közös cselekvés képességét külső kényszer nélkül, belső lelki hatásokkal. Ezt tekintem én hatalomnak. És ez az én szakmám, amivel foglalkoznom kell. Ez a filozófiai megközelítés.” Bár a keresztény kormány feje maga sem tudta, hogy honnan idéz, tudta, hogy valahonnan a Szentírásból, de nem tudta, hogy a Hegyi Beszéd után következik az a rész, amire utalt. Az „úgy beszélt, mint akinek hatalma van és nem úgy, mint az írástudók” ez Jézusra vonatkozik, aki persze, hogy nem úgy beszél, mint egy ember, hiszen isten, isten meglényegülése, isten egyszülött fia. Ilyen értelemben messiási korszak köszöntött be.

Az új korszak szellemi alapját Orbán szerint a magyar alkotmány összegzi, ami nyilvánvalóan megkülönböztet bennünket az Európai Unió többi országától. Röviden összefoglalva, a liberális alkotmányok középpontjában az „én” áll. A magyar alkotmány középpontjában a „mi”. Ezért a magyar alkotmány a kötődés alkotmánya, ami a megerősítést szolgálja, a liberális alkotmányok pedig az eloldás világát rajzolják meg, és nem megerősíteni akarnak, hanem elutasítani akarnak valamit az egyéni szabadság nevében. Igaz-e ez, vagy inkább a közjót szolgálják, amiről Orbán új korszaka nagyon is szeret elfeledkezni?

A modern, liberális, demokratikus államok alapvetése az az egyéni szabadságjogokból indul ki, és mindegyiknek az a lényege, hogy a demokratikus berendezkedést a közjó szolgálata garantálja. Tehát vannak az egyéni szabadságjogok, a maga személyében mindenkit megillet a szólás-, a vélemény-, a gyülekezési, a lelkiismereti, a vallási, a világnézeti stb. szabadság. Ugyanakkor mindezt egy demokratikus államnak oly módon kell szolgálnia, hogy az egész a közjó érdekében történjen. Ha ettől eltérünk, akkor az nem demokrácia. Végső soron minden demokráciának a közjó szolgálata a lényege, és a joguralom. A joguralom pedig mindenki személyes jogait garantálja. Ezzel szemben a despotikus berendezkedés pontosan ezzel ellentétes. A despotikus uralomban az a veszélyes igazán, amikor a közösségen keresztül próbálja magát legitimálni. Amikor azt mondja a despotikus hatalom – és ez a „mi”, amire Orbán hivatkozik – „hát én a legjobbat akarom nektek, titeket akarlak elvezetni a mennyek, a kommunizmus stb. birodalmába. Aki pedig ennek a közérdeknek nem tud alárendelődni, annak kénytelenek vagyunk lerúgni a veséjét, vagy börtönbe zárni.”  Tehát a despotikus rendszerekből eltűnik a joguralom, illetve a személyes jogoknak a központi szerepe, helyette megjelenik a „mi”. És ezzel a „mi”-vel tulajdonképpen a despotikus hatalom azonosítja magát. 

Orbán nekiment a felvilágosodásnak is: „ugyanis kétszáz-egynéhány évvel ezelőtt, a felvilágosodás idején a baloldali, internacionalista és liberális szellemiségű értelmiségiek és politikai vezetők azt gondolták, hogy a vallás és a kereszténység elutasítása után létrejön egy ideális, felvilágosult közösség, ami a jó és a közjó belátásán alapul, felismert szociológiai társadalmi igazságok szerint él egy szabad és magasabb rendű életet. Ezt remélték a kereszténység és a vallás elutasításától.” Valóban elutasították a kereszténységet és a vallást a felvilágosodás idején, vagy csak szabaddá akarták tenni azt?

Én úgy tudom, hogy van érettségi bizonyítványa ennek az embernek, de nem tudom, milyen úton jutott hozzá. Viszont aki így beszél, annak kimaradtak például a közép-, de még az általános iskolai történelmi stúdiumok is. A felvilágosodásban is nyilván akadt – miért ne, mindenhol voltak ilyenek –, aki a vallás ellen beszélt. De akkor már vallásellenes volt az egész protestáns reformáció önmozgalma Luther Mártontól kezdve? Hát, nem. Természetesen nem! Egészen másról van szó. Az egyházkritika az bizony létezett, Voltaire például az egyházat akarta eltaposni, mert azt egy korrupt intézménynek tekintette. De általában nem a vallást akarták elutasítani. A liberális jogalkotás, amelyik a XIX. században nagyon erősen kapcsolódik a racionalizmus meg a felvilágosodás tradíciójához, az éppen a vallás szabad gyakorlása mellett fogalmazza meg azt az alapvető elvet, amelynek a lényege a vallás- és lelkiismereti szabadság. Ez nem azt mondja, hogy nem lehet vallásosnak lenni, meg el kell törölni a vallásosságot, hanem épp ellenkezőleg. Az egész magyar liberális progresszió Deák Ferenctől Eötvösig pontosan ezt képviselte. Nem azt mondta, hogy azt el kell törölni, hanem azt, hogy mindenki szabadon gyakorolhatja a maga világnézeti meg lelkiismereti szempontjai szerint a hitét, legyen az akár vallásos, akár nem. Tehát éppen a szabadsággal biztosították a vallás szabad gyakorlását, és nem a vallás eltörlésével. Amit Orbán mond, az maga az ostobaság. Aki ilyet állít, az vagy semmit nem tud a történelemről, az eszmetörténetről, vagy pedig a saját képére akarja meghamisítani, manipulálni azt. Ez pedig a tisztességtelenség netovábbja. 

Mi lenne ma Európával a felvilágosodás nélkül?

Nem lenne az, ami. Ha a mai Európáról beszélünk, ennek a történelmi kialakulásáról, akkor természetesen kell beszélnünk a zsidó-keresztény tradícióról, és ezt nem is kell magyarázni, hiszen meghatározó volt. De ugyanígy kell beszélni például a görög filozófiai hagyományról, a római jogalkotásról, ugyanígy kell beszélni a racionalizmusról, annak a filozófiájáról, és a racionalizmus mellett létrejövő racionális természettudományi rendszerek kialakulásáról, a felvilágosodásról, és így tovább. Ezek így mind, együttesen adják azt, amit ma Európának nevezünk. Ha ebből bármit kiveszünk, kiemelünk, mert úgy gondoljuk, hogy az nekünk nem tetszik, akkor kitalálhatunk valami ostobaságot, de akkor nem a történelmi múltról, és nem a jelen Európájáról beszélünk, hanem valami ostobaságról.

Forradalminak, vagy inkább ellenforradalminak nevezhető az az Orbán-féle útmutatás, amit az embereknek szán?

Én egyiknek sem mondanám, tudniillik azzal valamilyen módon értékelnénk. Én ezt egy ócska manipulációnak tartom. Itt nincs semmiféle megfontolás, itt a saját politikai, hatalmi technikájáról van szó, s az egész történelmi múltat ennek a szolgálatába állítja. A magyar múltat is ezért hamisítgatják jobbra-balra mindenféle kormányközeli intézmények, mint a Magyarságkutató Intézet, meg a többi. Ezt csinálják az egész európai történelemmel, meg a múlttal, és ugyanezt csinálják a jelennel is. Mindez ócska, hatalomtechnikai manipuláció, semmi egyéb. Minden egyebet én fölülértékelésnek tekintenék. Egész egyszerűen nevetséges. 

De ez a „következő másodpercben is enyém legyen a hatalom” című játék, nem?

Nagyjából, persze. Ennek az a lényege, hogy a múltat egy ócska, hatalomtechnikai eszközként fogja fel. A múltat úgy használja fel, és a múlthoz olyan módon viszonyul, amiről úgy gondolja, hogy levezetheti és legitimálhatja a jelent, az ő hatalmát. Azt mondja, hogy ez a múltból következik. Csakhogy, milyen múlt az? Olyan, amilyet ő meg propagandistái megalkottak, tehát egy agyonhamisított, agyonerőszakolt múltról van szó, ami ráadásul agyon van kozmetikázva. Ebből vezeti le a saját hatalmi jelenét, és ezzel akarja legitimálni a saját hatalmát: „lám a múltból az következik, hogy nekünk kell hatalmon lennünk, és hatalmon maradnunk, minden egyéb csak tönkre tenné Európát és Magyarországot”.