Gégény István: Bayer Zsolt csak a jéghegy csúcsa
A Szemlélek című keresztény portál kampányt indított, hogy felhangosítsák Ferenc pápa saját szavait, hogy ne hagyják őt használni bármilyen érdekcsoport által.
„Közeledik Ferenc pápa magyarországi látogatásának időpontja, és egyre többen lesznek azok, akik az eseményt és az egyházfőt saját érdekeik szolgálatába próbálják állítani” – mondta Gégény István a Szemlékek keresztény portál lapigazgatója, válaszolva arra kérdésre, amit a Népszava tett fel neki, hogy miért kellett „pápaköszöntő kampányt” indítani a lap közösségének. Az a céljuk, hogy ne engedjék semmilyen érdekcsoportnak sem kihasználni a pápát, ezért felhangosítják a szentatya saját szavait – írja a Népszava.
Bayer Zsolt kormánypárti publicista – aki régebben „demens vénembernek” vagy „gazembernek” nevezte Ferenc pápát – most már azt szeretné, ha vasárnap délelőtt minél többen lennének a Kossuth téren, a katolikus egyházfő szentmiséjén. A Hír Tv műsorában úgy beszélt a Kossuth téri rendezvényről, hogy szeretné, ha minél többen elmennének rá az emberek és arra kérte a korábbi békemenetelőket, hogy ők is menjenek el és “legyen ez egy Békemenet”. Szerinte ez nem csak lelkileg fontos esemény, hanem politikailag is üzenetet hordoz.
„Amikor a Szemlélek belekezdett a pápát köszöntő kampány szervezésébe, még nem tudhatta, hogy Bayer Zsolt milyen kijelentéseket tesz majd” – hangsúlyozta Gégény István, aki szerint „Bayer Zsolt csak a jéghegy csúcsa”. Az elmúlt hetekben egyházi vezetőktől és politikai oldalról is lehetett furcsa megnyilvánulásokkal találkozni: ezek a magyarországi látogatás apropóján olyan üzeneteket próbáltak a pápának tulajdonítani, amelyeket ő nem mondott. Kiss-Rigó László Szeged-csanádi püspök közölte például, hogy Ferenc pápa felismerte, sok tekintetben kicsit félrevezették Magyarországot illetően, ezért tér vissza hozzánk.
A Szemléleknél viszont abban hisznek, hogy a pápa „nem politikai és egyéb érdekek miatt érkezik Magyarországra, hanem lelkipásztori céllal jön, és nem egy belterjes körhöz, hanem az egész nemzethez kíván szólni, minden magyar emberrel szívesen találkozna”. Gégény István szerint Magyarországon nem ismerik teljes mélységében Ferenc pápa tanításait, sem azt az egyházképet, amit képvisel. A Szemlélek ezért határozta el, hogy a torzításokkal szemben megpróbálja felhívni a figyelmet a pápa valódi gondolataira.
A közösségi finanszírozásból megvalósuló kampány során Budapest több pontján óriásplakátokon és citylight felületeken idéznek a pápától olyan fontos kijelentéseket, melyeket „hot topic” témák során hangoztatott. Ilyen például a háborús agresszió, populizmus, homoszexualitás, médiamanipuláció, vagy az egyház valódi küldetése. Ezek fényében tehát, a homoszexualitással kapcsolatban azt olvashatjuk majd a plakátokon, hogy: „Azzal a gyengédséggel kellene a püspököknek a melegek felé fordulni, ahogyan Isten bánik a népével.”
A populizmussal összefüggésben a pápának ez a megállapítása olvasható: „A nemzeti populizmus egyik fantazmagóriája a keresztény többségű országokban, hogy megvédi a keresztény civilizációt a vélt ellenségektől.”
A Szemlélek kezdeményezése a pontifex nevet viseli. A pontifex latin szó, amely utal a mindenkori pápára, egyben pedig azt is jelenti: hídépítő – magyarázzák a szervezők.