Gondban a bántalmazottak azonnali menekítését végző alapítvány

Németh-Kállai Szilvia 2024. október 13. 14:15 2024. okt. 13. 14:15

​​​​​​​Egy év alatt hatszorosára nőtt azoknak a családoknak a száma, ahonnan az Angyaljárat Közhasznú Alapítványnak bántalmazott anyukákat és gyerekeiket kell kimenekíteni és elbújtatni, amíg hivatalosan bekerülnek az állami rendszerbe. Erről is beszélt a Hírklikknek az alapítvány kuratóriumi elnöke. Móznerné Eőry Mercedes elmondta, hogy családsegítőkkel, védőnőkkel és szakszolgálatokkal dolgoznak együtt, most azonban nekik is segítségre van szükségük. Ha ugyanis továbbra is használni akarják az eddig bérelt Menedék névre keresztelt házat, meg kell vásárolniuk a tulajdonostól.  

Az Angyaljárat Közhasznú Alapítványt 2020-ban hozták létre, a családi kezdeményezéshez Móznerné Eőry Mercedes néhány barátnője is csatlakozott. Azóta segítik az életkezdő fiatalokat, egyedül maradt édesanyákat vagy édesapákat, bajba került családokat, otthontalanokat, időseket, betegeket vagy a betegeket ápolókat. 

16 hónappal ezelőtt egy tomboló vihar egyszerűen kettévágott egy olyan házat, amelyben a nagyszülők egyedül nevelték fogyatékos unokájukat. Az idős emberek és az unokájuk egyszerűen fedél nélkül maradtak. „Egy Mátra alji falu széli kis településen találtunk 2,5 millió forintért egy jól lelakott eladó parasztházat. Elkezdtünk rá gyűjteni és 3 nap alatt összejött a ház ára és három és fél hónap alatt újabb 2,5 millió, amiből bevezettük a vizet és teljesen felújítottuk. Sajnos a télen meghalt a nagypapa ezért már csak a fiú és a nagymamája élnek a házban, a rezsijüket és az élelmüket kifizetik, más költségük nincs az ott lakásért” – mesélte az alapítvány kuratóriumi elnöke. 

Mivel Mercedeszék Budapesten élnek, amíg a parasztházat felújították, kerestek a közelben egy másik házat is, hogy ne kelljen állandóan a fővárosból a faluba ingázni. Így találtak rá arra az épületre, amit azóta is bérelnek és Menedékháznak hívnak. Ennek a háznak van három szobája, mindegyikhez saját fürdőszoba tartozik, van egy hatalmas nappalija, étkezője és konyhája egy nagy telken, ahol még található egy pici ház is egy szobával konyhával és fürdőszobával. Tavaly óta művészeti táborokat is szerveznek festő-, báb- és színművészek segítségével. „Ide olyan gyerekek jutnak el, akik a falu határát sem szokták átlépni, de olyan gyerekek is voltak köztük, akik életükben itt fagyiztak először” – idézte fel a tapasztaltakat Eőry Mercedes.

A településen élők is figyelemmel kísérik a Menedéket és nem egyszer ajánlották már fel segítségüket. Ebben szerepe lehet a katolikus plébánosnak is, aki lehetőségeihez képest, szintén segítséget nyújt a Menedékben élőknek, vagy éppen a táborozóknak. Nem egyszer fordult elő, hogy a szomszéd házakban lakók süteményt sütöttek a menedékeseknek, vagy lekvárt, birsalmasajtot vittek nekik, de frissen szedett zöldséget, paradicsomot is kaptak már, ami szintén nagy segítség az alapítványnak. 

„Ezért is lenne jó, ha megmaradna a Menedék, ami nekünk nemcsak egy ház, hanem a minden, iroda, raktár, elosztóhely, családok nyaralnak itt, táborokat szervezünk és bújtatjuk, akit kell. Mert egyszerűen nincs hely a rendszerben azonnali menekítésre. Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) ugyanis a segítségre szorulókat nem tudja azonnal anyaotthonokban elhelyezni” – magyarázta az elnök. 

Volt olyan, hogy a családsegítő éjszaka jelzett egy bántalmazást, az alapítvány tagjai autóba ültek és indultak kimenekíteni. „Sajnos ebben az évben a korábbinál hatszor többen jutottak el hozzánk a családon belüli bántalmazások miatt, mint korábban. Ennyi anyát még sosem kellett megmentenünk, elrejtenünk, mint most októberig és még nincs vége az évnek. Ezek az anyák különben utcára kerülnének” – hívta fel a figyelmet Móznerné Eőry Mercedes.

Volt olyan eset, amikor egy anyuka reggeltől délután 5-ig sétált a babakocsival, közben bement a családsegítőhöz, ahol megpróbálták a hivatalos utat, de ez az OKIT-tal nem sikerült, azután hívta fel az Angyaljáratot a családsegítő. Van ugyanis olyan anyaotthon, ahol várólista van, és hónapokba telik, mire bekerülhetnek oda. De nemcsak azért kerülnek anyaotthonba az anyák, mert „összevissza verik őket”, hanem azért is, mert nem tudnak hol lakni. A bérelt otthonukból is pillanatok alatt utcára tehetik a kisgyerekes családokat, mert jogilag be sem jelentik őket, szerződésük sincs, így jogilag sem megfogható, ha ilyen történik. Annyi pénzük viszont nincs, hogy a kaucióval együtt másik albérletet fizessenek, és addig, amíg összeszedik, van, hogy elveszik a gyereküket – magyarázta az elnök.

Volt olyan eset is, amikor az egyik anyaotthonból át kellett mennie az anyukának egy másikba, de a másik még nem tudta fogadni. Ő is a Menedékben várta a beköltözést. Az egyik legcsúnyább történet az volt, amikor fogva tartották, prostitúcióra kényszerítették és bedrogozták azt az anyukát, aki közben lett terhes és egészséges gyermeknek adott életet. Ott az apa volt a bántalmazó, aki még a kórházba is azért ment be, mert nem hitte el, hogy a nő szül – gondozatlan terhességből – és még a szülőágyon is bántalmazta. A kórház értesítette az alapítványt, egy krízisszállásra vitték először a kismamát, utána érkezett a Menedékbe, majd onnan anyaotthonba – emlékezett Eőry Mercedesz.   

Nem maradnak a Menedékben hosszú időre a bántalmazott nők sem, 1-14 nap után bekerülnek az állami rendszerbe, általában anyaotthonba vagy családok átmeneti otthonába.  Az Angyaljárat is része a gyermekvédelmi/szociális jelzőrendszernek, nemcsak családsegítőkkel, hanem védőnőkkel és a szakszolgálatokkal is együttműködnek.  Ezért minden családnak, amellyel felveszik a kapcsolatot – amennyire csak lehet – utánanéznek, hogy a valóban rászorulókhoz jussanak el. 

Jelenleg a szervezet 714 családdal van kapcsolatban. A bántalmazott, menekülő anyákon és gyermekeiken kívül a segítséget kérő családok legnagyobb részének élelmiszerre van szüksége. De van, akinek ruhára vagy hálózsákra, netán pelenkára, babakelengyére, tisztítószerre, tisztálkodószerre, iskolakezdésnél tanszerekre. Az Angyaljáratnak Budapesten van egy adománypontja, amely szerves része a segítségnyújtásnak.

A Menedéket azonban a tulajdonosa most el akarja adni, és megvételre kínálta az Angyaljáratnak is. Ezért most az alapítvány is segítséget kér. Az ára ugyanis 25 millió forint, és mivel az alapítvány nem rendelkezik forrásokkal, újra gyűjtésbe kezdett. De most azért, hogy a munkájukat tovább végezhessék, segíthessék az embereket, a családokat, menekíthessék a bántalmazott anyákat és gyermekeiket. 

 „Ha összegyűlne a Menedék vételára, vagy esetleg még több, akkor nagy álmunk válhatna valóra, hogy anya és gyermek átmeneti otthonokat működtessünk, mert sokkal nagyobb szükség van rá, mint eddig bármikor. Október végéig kell letenni 2,5 millió forintot és december végéig a fennmaradó összeget. A gyűjtés számlálója azonban a cikk írásakor még nem érte el az 1 millió forintot. Kicsit aggódom, de nagyon bízom az emberekben és abban, hogy megértik mekkora szükség van a Menedék házunkra” – mondta Móznerné Eőry Mercedesz.

Az Angyaljárat Közhasznú Alapítvány számlaszáma: OTP Bank 11717016-21455333

 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom