Gosztonyi Gábor: 14 éve leginkább a tudást, az életre felkészülést veszik el a diákoktól
Egy nap alatt fogadta el a parlament a héten azt a törvényjavaslat-csomagot, amelyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtott be egy nappal korábban. Ez többek között korlátozza az iskolai mobilhasználatot, és tartalmazza azt is, hogy az iskolákban ezentúl lesz egy „tiltott tárgyak listája”, ami miatt a tanároknak és az iskolaőröknek joguk lesz átkutatni a diákok táskáját és tárolóhelyiségeit. Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) alelnöke szerint megint rossz válaszok születtek a problémákra, de azok is csupán a problémák felszínét karcolgatják, nem azok megelőzését, kezelését szolgálják. Ennek eredményeként pedig a hétköznapokban újabb konfliktusoknak lesznek kitéve a pedagógusok.
A mobilhasználatra – amelynek korlátozása eddig minden iskolában az intézményvezető hatáskörébe tartozott – központi szabályozást vezetnek be. Erre a kormány szerint azért van szükség, mert a mobilozás elvonja a tanulók figyelmét az órákon, illetve „teret enged az iskolai zaklatásoknak”.
Gosztonyi Gábor emlékeztetett rá, az utóbbi félévben erről hivatalosan azt kommunikálták, hogy a házirendbe tartozik, az iskolák szabályozzák és a Belügyminisztériumnak semmi köze hozzá. A PSZ alelnökét azonban nem lepte meg ez új javaslat, mert – ahogy mondta – az elmúlt 14 év tapasztalata alapján lehetett arra számítani, hogy amit nagyon tagadnak, azt a háttérben előkészítik. Szerinte finoman szólva is szánalmas ez a rendelkezés, mert ahelyett, hogy megfelelő applikációk kidolgozásán gondolkodnának, amelyek segítségével telefonon elérhető lenne a digitális tananyag, megint egy „satuféket benyomva” – tiltanak.
A Pedagógusok Szakszervezete szerint ez teljesen járhatatlan út, nem így kellene megoldani a problémát. A szakszervezet szerint a gyerekeknek nem tiltani kellene a telefonhasználatot, hanem megtanítani megfelelően és helyesen használni azt. Ők ugyanis már egy olyan korosztályhoz tartoznak – bármennyire is tetszik, vagy nem tetszik ez valakinek –, amely bele nőtt a telefonhasználatba. Ezért nem is fogják érteni, miért ne használhatnák a telefonjaikat, és gyanítható, hogy ezt a tényt nem is fogják elfogadni.
Feltettük a kérdést, hogy valójában ez a szabályozás nem az iskola „kényelmét” szolgálja-e, hisz a telefont a gyerekek nem csak tanórai mobilnézegetésre használják. Gondoljunk a netes iskolai zaklatásra (online bullying), akár a tanár óra alatti lefényképezésére, akár a társak zaklatására, ám ezzel a kérdéssel, a szünetekben előforduló atrocitásokkal senki sem foglalkozik.
Gosztonyi Gábor szerint a kormány megint a könnyebbik végén fogta meg a dolgot. Úgy vélte, sokkal többet kellene például prevencióra, vagy a diákok számára olyan előadásokra költeni, ahol a zaklatásról, online bullyingról beszélgetnének velük. Sokkal színesebbé lehetne tenni az osztályfőnöki órákat ezzel. Megint a tiltással foglalkoznak, mert az egyszerűbb, bár egyébként nem oldja meg a problémákat. Ugyan a törvénymódosításba most az is bekerült, hogy az iskolaőrnek, és a pedagógusnak is joga van átvizsgálni a diákok holmiját, de kérdés, elvehetik-e a diák mobilját úgy, hogy majd a tanítás végén visszakapja. A telefon tulajdon és ha erőszakkal elveszik a diáktól, az egy demokratikus jogállamban lopás. Úgyhogy biztos, hogy nem ez a jó út.
Egyébként a telefonhasználatra az iskolában van jó érv is. Például az egyik iskolában a magyartanár az óra végén használja a „Szózat” nevű szófejtős sikerjátékot. A Szózat a Wordle nyílt forráskódú változata, amiben ötbetűs szavakat kell kitalálni nyolc lehetőségből. Ezzel a játékkal a tananyag elmélyítését segíti.
Mivel egyre több gyereknek van már okosórája, Gosztonyi Gábor szeretné tudni, hogy azt is elveszik-e majd tőlük. Véleménye szerint sok mindent el lehet venni, de Magyarországon 14 év alatt leginkább a tudást és az életre felkészülést vették el a diákoktól, miután eszetlenül visszatértek a poroszos oktatáshoz. Szerinte a gyerekeket nem tiltani kellene a mobilhasználattól, hanem bevonni az eszközt a tanításba, érdekesebbé tenni vele az órát. Egyébként még az is előfordulhat, hogy egy cukorbeteg gyereknél azért van mobiltelefon, mert azon van egy olyan applikáció, amely azonnal jelzi, ha leesett a vércukra, s azonnali intézkedni kell. Előfordulhat az is, hogy a családban történik valami olyasmi, ami miatt azonnal föl kell hívni a gyereket, vagy épp a gyereknek a családját. Vagyis a diáknál lévő telefon adott esetben akár életet is menthet.
A PSZ alelnöke azt is elmondta, vannak olyan iskolák, iskolai közösségek, ahol a szülőkkel közösen megbeszélve, bevették a házirendbe, hogyan és mikor használhatják a diákok a telefonjukat. Például mindenkinek van egy külön, kulccsal zárható fiókja, ahová be kell tenni a telefont, és amikor engedélyt kap, kiveheti onnan.
Gosztonyi Gábor megérti, hogy sokkal többet beszélgettek a szünetekben a diákok, jobb lett az interakció, ha nem volt náluk a mobil, de meg kellene végre érteni, hogy a régebbi, a mostani, meg a jövő generációja nem rosszabb, nem jobb, hanem más. Úgy fogalmazott, nekünk is alkalmazkodni kellene az alfagenerációhoz, azokhoz, akik az iskolában már ott vannak és „pillanatokon belül” a munkaerőpiacon is meg fognak jelenni.
Persze, mint mindennek, a telefonhasználatnak is vannak veszélyei, de a felnőtteknek kellene másként gondolkodni annak az iskolai használatáról. Ezzel az eszközzel talán sokkal jobban be lehet vonni a gyerekeket az oktatásba.
A PSZ alelnöke szerint az is kérdés, ha mindent elvesznek a gyerektől, attól jobban fog-e figyelni az órán. Úgy gondolja, a gyerekek hihetetlenül kreatívak, ha nem mobillal, akkor majd más módon fogják szétverni az unalmas órákat, ha ugyanúgy darálják le nekik az anyagot, és próbálják a lexikális tudást a fejükbe verni.
Gosztonyi Gábor felidézte, ha valamit tiltanak, azt a gyerekek azért is csinálják. Már lehet olyanról hallani, hogy bár az igazgató büszkén mondta, náluk minden nap le kell adniuk a diákoknak a telefonjukat az iskolába érkezéskor, de kiderült, hogy a gyerekek beszereztek rossz, használhatatlan mobiltelefonokat és azokat adták le. Az igazi pedig ugyanúgy ott volt náluk, ahogy addig, csak megtanulták még inkább titokban, még ügyesebben használni.
Ami pedig a diákok holmijának átkutatását illeti, Gosztonyi Gábor szerint, ha nem akarják, hogy a gyerekek „tiltott tárgyakat” vigyenek be az iskolába, akkor ezen a téren is a prevencióra kéne helyezni a hangsúlyt. (Magát a javaslatot valószínűleg a korábbi támadásokra, például a bőnyi késelésre tekintettel fogalmazták meg – a szerk.) A PSZ alelnöke úgy látja, ha lenne elég szociális munkás, ahogy eddig volt, ha a 24 megtartott óra, a fölösleges adminisztráció és a jövőre belépő teljesítményértékelési mizéria helyett több figyelmet tudnának szentelni a pedagógusok a gyerekekre, sokkal többet tudnának velük foglalkozni, és egy-egy beszélgetéssel az erőszakos esetek is megelőzhetők lennének. Rejtőt idézve, az alelnök azt mondta: „nem tudunk minden pofon mellé közlekedési rendőrt állítani” – ez tény, de mi lesz a következő lépés? Lehet, hogy valamelyik NER-barát vállalkozó repülőtéri beléptetőkapuk gyártásába kezd, és minden iskolába csak azon keresztül lehet majd bejutni? „Biztos, hogy ez a jó megoldás, biztos efelé kell majd elmenni, aztán majd rácsokat is fölszerelnek minden ablakra, és lassan kiépítik a „társadalmi börtönöket” az iskolában? – tette föl a kérdést. Hozzátette, őt is végtelenül elkeseríti és megrémíti, hogy az elmúlt fél évben nagyon „nem iskolába való” események történtek, de pedagógusként azt gondolja, ez a helyzet sem egyik pillanatról a másikra alakult ki, és minden ilyen eseménynek vannak előzményei. Ebből is látszik, hogy az elmúlt másfél évtizedben szisztematikusan szétvertek egy oktatási rendszert, amelynek egyébként szerves része kellene, hogy legyen az ilyen problémák korai észlelése és kezelése még a gyökereinél.
