Gosztonyi Gábor: Parragh László kijelentése gyalázat, az a minimum, hogy bocsánatot kér

– Mit szól a Pedagógusok Szakszervezete Parragh László kijelentéséhez?

– Mélységesen felháborító, ami történt. Ennek a kijelentésnek semmi köze nincs egy nemzeti tanévnyitóhoz, legyen az akár szakképzési, akár általános nemzeti tanévnyitó. A Pedagógusok Szakszervezete minden pedagógus nevében kikéri magának ezt a fajta megnyilvánulást. A PSZ elvárja, hogy az ITM, az Emmi, sőt, a kormány is nagyon világosan határolódjon el Parragh László abszolút helytelen, megosztó, indulatkeltő kijelentésétől. Az a minimum, hogy Parragh László bocsánatot kér! Nagyon sokat elárul róla, ahogy felvezette ezt az ominózus kijelentését azzal, hogy neki is vannak a saját nemükhöz vonzódó barátai, mert ez tipikusan a homofóbia és a rasszizmus melegágya. Minden így gondolkodó ember ezzel kezdi, és ez igaz az etnikai, a szexuális kisebbséghez tartozók elleni fellépésre is. Ez a mondat így még egy magánbeszélgetésben is „gáz”. De, hogy ez nyilvánosan, hangsúlyozom, egy – szakképzési – nemzeti tanévnyitón így elhangozzék, az gyalázat. Egyébként az is szégyen, hogy ott senki nem állt fel és mondta azt, hogy ez mégiscsak sok, ezt elutasítom. Ez sok mindent elárul a magyar társadalom állapotáról. A PSZ azt is elvárja, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara testületei vonják felelősségre választott elnöküket, adják tudtára, hogy mint ilyen tisztséget viselő ember, tartózkodjon az efféle kijelentésektől, mert ez megengedhetetlen. Azt gondolom, hogy egy kulturált, főleg magát demokratikusnak mondó országban egy ilyen nyilvános kijelentés elfogadhatatlan. 

– De, hát nem tett mást, mint fölmondta a leckét, és a kormányzati elvárásnak megfelelően, összemosta az LMBTQ-embereket a pedofilokkal…

– Így van. A Pedagógusok Szakszervezete ismeri a hónapok óta zajló NER-propagandát. Ezt a fajta nézőpontot mindig is mereven elutasította, mert elfogadhatatlan a társadalom számára. A pedofília és a szexuális kisebbségek szándékos összemosása igen rossz és nagyon téves út.

– Egyébként van arról törvény, valamilyen jogszabály, hogy a pedagógusnak az iskolában nyilatkoznia kell a nemi identitásáról?

– Hála istennek, még nincs. Akkor, amikor elfogadták a „gyermekvédelmi” törvényt, elkeseredett kollégák hívták a szakszervezetet, hogy most velük mi lesz? Mert a pedagógustársadalomban is legalább olyan arányban vannak jelen a szexuális kisebbségekhez tartozók, mint egyébként minden más foglalkozási csoportban. A pedagógusok közül egy-kettő elmondta, hogy épp a közelmúltban coming outolt is, a pedagógus kollégáiknak bevallották az identitásukat, épp azért, hogy megelőzzék a rosszindulatú gyanúsítgatást, és ne legyen belőle pletyka. Mi csak remélni tudjuk, hogy nem fogják vegzálni, megszégyeníteni, illetve bármilyen munkahelyi megkülönböztetésben részesíteni őket. 

– Egyáltalán: módja van egy pedagógusnak az iskolában a nemi identitását nyilvánosságra hozni? 

– Először is, a szexuális hovatartozás minden ember magánügye. Azt, hogy ő ezt valamilyen okból nyilvánosságra hozza, az az ő saját döntése. Hogy erre a diákok hogyan reagálnak? A nyáron jelentek meg kutatások, amelyekben tizenéves diákoknak tettek fel erről kérdéseket, és meglepő módon, sokkal nyitottabban és kulturáltabban állnak ehhez a kérdéshez, mint a magukat kereszténynek mondó felnőttek. 

– Ön személyesen mit gondol erről az ügyről?

– Én csak azt kérdezném Parragh Lászlótól, hogy egyáltalán milyen létráról beszélt? Én régen voltam diák, létrára mászást általános iskolában, gimnáziumban nem tanultunk. Lehet, hogy a szobafestő-mázolókra gondolt, akiknek kell létrára mászniuk, de ez akkor sem a testnevelési órákon zajlik. Azt is megkérdezném, hogy ha Parrag László fia esetleg leesik a kötélről, akkor az adott pedagógus segíthet neki, elkaphatja, netán várja meg, míg hármat pattan, esetleg már esés közben hívja a mentőket? Egyébként a testnevelés tanárok már évtizedek óta nem nyúlnak, és nem is mernek nyúlni a diákokhoz, mert elég egy-kettő félreértett mozdulat, és abból óriási botrány van. Ezért inkább nem csináltatnak már olyan gyakorlatot, ahol segítségként automatikusan olyan helyen lehet hozzáérni a gyerekhez, ahol ez probléma lehet. A testnevelés óra veszélyes üzem, és bármikor közbe kell tudni avatkoznia egy testnevelést tanító kollégának. Azért az régen rossz, ha először végig kell futnia egy ilyen gondolatsornak a fejében, mielőtt bármit tenne, mert addigra akár nagyobb tragédia is történhet. Akkor ki lesz a felelős? Nyilvánvalóan se Parragh László, se az ominózus kijelentéstől eddig el nem határolódott kormány, meg a NER-propaganda sem fogja vállalni a felelősséget azért, mert a pedagógus nem mert segíteni, nehogy aztán később mindenféle illetlen dologgal vádolva, meghurcolják. 

– Tulajdonképpen mit akart Parragh László eltakarni ezzel a kijelentéssel?

– Fogalmam sincs, ahogy a Pedagógusok Szakszervezete sem tudja elképzelni, mert ez egyáltalán nem olyan esemény volt, ahol ez a kijelentés elhangozhatott, egyáltalán helyén való lett volna. Itt a szakképzésről beszéltek. Most hagyjuk azt a hurráoptimizmust, amelyet az ITM minisztere felvázolt, mert csupán a régi „A fele sem igaz” vetélkedőre emlékeztetett.

– Vagyis milyen, a szakképzést érintő, kevésbé dicsőséges, de annál elkeserítőbb kérdésekről nem beszéltek ezen a tanévnyitón?  

– Nem beszéltek például arról, hogy az új szakképzési törvénynek megfelelően, a szakképző intézményekben – a három éves szakképzésben – most indulnának a külső munkahelyeken a gyakorlatok. Nem látunk statisztikát arról, hogy a Szakképzési Centrumok milyen duális partnereket találtak, hány gyereket tudnak elhelyezni duális képzésben. Nem beszéltek arról, hány gyerek kénytelen az évek óta nem fejlesztett tanműhelyekben megoldani a szakmai gyakorlatát. Nem látjuk azokat a híreket, hogy a törvény által beharangozott ágazati képzőközpontok tömkelege alakulna ott, ahol például kevés a duális partner, és ilyen szinten szeretnék megoldani az együttműködést. Ameddig a PSZ tagja volt a Szakképzési Innovációs Tanácsnak, nem csak mi soroltuk ezeket a problémákat, hanem a piaci szereplők is. A német, az amerikai gazdasági kamara, de még a különböző multik képviselői is jelezték, hogy a vállalkozók nyilván nem fognak pénzt áldozni egy olyan képzési központ létrehozására, ahol a diákok kiváló szakemberek lesznek, de egyébként semmi garancia nincs arra, hogy az adott vállalkozó befektetett milliói megtérülnek, mert a diák tanulmányai végeztével nem feltétlenül hozzá megy dolgozni. Ráadásul egy ilyen ágazati képzőközpontot főleg olyan helyen kellene létrehozni, ahol nincsenek közép- és nagyvállalatok, és nem tudják a duális képzést megvalósítani. Amikor az összes felmérés arról szól, hogy a magyar kis- és középvállalkozók nem, hogy évekre, de jó, ha fél évre, egy évre látják előre a saját jövőjüket.

A PSZ kérte, halasszák el a törvény bevezetésének ezt a pontját, mert a koronavírus-járvány a magyar kis- és középvállalkozókat igen jelentősen sújtotta, és eszük ágában sem lesz ezzel foglalkozni, mert a saját túlélésükért küzdenek. Majd, ha megint talpra állnak, megerősödnek és a piacon tudnak maradni, akkor esetleg elkezdenek azzal foglalkozni, hogy a szakképzésben résztvevő diákokat hogyan és milyen feltételekkel szeretnék foglalkoztatni szakmai gyakorlat címén. De erről semmit nem hallunk. Ahogy számokkal alátámasztva, azt sem látjuk, amiről a miniszteri hozsanna szól, hogy minden nagyon jó és nagyon szép.