Gulyás Gergely a Holokauszt emléknapján tüntette ki az SS-t relativizáló FPÖ-elnök két párttársát
A magyar kormány nem mást részesített a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozatának kitüntetésével, mint az Osztrák Szabadságpárt (FPŐ) főtitkárát, Christian Hafeneckert és a szélsőjobboldali párt európai palamenti küldöttségének a vezetőjét, Harald Vilimskyt. A magas rangú kitüntetést Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter – mikor máskor?, mint – a Holokauszt emléknapján adta át Budapesten annak a pártnak a két vezető politikusának, amelynek az elnöke „náci karlendítéssel jár-kel és szűkebb körökben szimplán csak führernek szólíttatja magát – írta Perintfalvi Rita.
Gulyás Gergely ugyan egy rövidke – fényképes – posztot szentelt az általa „osztrák barátaink”-nak titulált szélsőjobboldali politikusok kitüntetésének, de ennek nemigen volt itthon sajtója. Most azonban Perintfalvi Rita katolikus teológus, író, egyetemi oktató is hírt adott róla a Facebook oldalán, azt is tudatva, hogy a két kitüntetett „galád módon, mind a mai napig sunyin hallgatnak erről a dicsőségről a Fb oldalukon!”
„Gondolom Gulyás büszke arra is, hogy két olyan személy kapott most elismerést, akiknek pártelnöke, Herbert Kickl arról híres, hogy náci karlendítésekkel jár-kel és szűkebb körökben szimplán csak ’führer’-nek szólíttatja magát” – írta Perintfalvi, aki szarkasztikusan kitér arra is, hogy „nem is lehetett volna ennél szebb ajándékot adni a közel félmillió magyar zsidó állampolgár becstelen legyilkolására emlékező hazai zsidó közösségnek!” Szerinte ebben a kitüntetésben van valami fenyegetően szimbolikus.
A katolikus teológus két konkrét kérdést is intéz Gulyás Gergelyhez Az egyik az, hogy vajon adott-e Hafenechernek „lóvét” is a díj mellé, hiszen éppen nemrég ítélte el jogerősen a Bécsi Ügyészség koronavírusteszt hamisításért, ami miatt 5100 euró büntetést kell fizetnie. Pedig „szegény pára” csupán azért élt a dokumentumhamisítás eszközével, hogy 2021. június 23-án eljöhessen a budapesti Európa-bajnokságra.
A másik kérdése pedig az, hogy mi a véleménye Vilimsky 2024. júliusában tett, óriási felháborodást kiváltó, nőgyűlölőnek, sértőnek, erőszakot dicsőítőnek és szexistának minősített kijelentéséről, amelyben három igen fontos pozícióban levő európai nőt szimplán „boszorkánytriónak” nevezett, akik hamarosan meg fogják érezni Vilimsky és az osztrák újfasiszták „ostorát”. Ez utóbbi kérdésnek az adja az aktualitását, hogy – miként Pertinfalvi korábban beszámolt róla – Gulyás „alávaló stílusban” beszélt egy külföldi delegáció tagjaként és Magyarország képviseletében egy női egyetemi professzorral, aki pont egy osztrák egyetemen dolgozott.
A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2023. május 22-i adása itt nézhető meg: