Gyanús afrikai és dél-amerikai országgal fűzi szorosabbra a gazdasági kapcsolatokat Orbán

Mint a HVG kiszúrta, két érdekes miniszterelnöki határozat jelent meg kedden a Magyar Közlönyben. Az egyikben a kormányfő kinyilvánította egyetértését „a Magyarország kormánya és az Egyenlítői-guineai Köztársaság kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás létrehozásával” kapcsolatban. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tavaly tárgyalt az 1,7 millió lakosú nyugat-afrikai egykori spanyol gyarmaton, amelynek első elnökét az unokaöccse, Teodoro Obiang 1979-ben agyonlövette, és azóta ő az elnök, s legutóbb – hatodszorra – 93 százalékos többséggel választották újjá. Eközben Orbán felhatalmazást adott a Salvadori Köztársaság kormányával kötendő gazdasági együttműködési megállapodás kidolgozására is. A jogtipró módszereket is alkalmazó államelnök, Nayib Bukele – mint a HVG emlékeztet rá – éppen most teszi határidő nélkülivé az uralmát. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közelmúltban azt írta, „bár nagyon messze vagyunk egymástól, ettől függetlenül egyszerre vívjuk a józan ész forradalmát a liberális mainstreammel és a woke ideológiával szemben”. 

E friss hírek kapcsán az embernek óhatatlanul az eszébe jut a köztörvényes bűnökért börtönbüntetése elől magyar kormányzati segítséggel Budapestre szökött volt észak-macedón kormányfő, Nikola Gruevski. Vagy Marcin Romanowski korábbi lengyel igazságügyi miniszterhelyettes, aki ellen európai elfogatóparancs van érvényben, többek között szervezett bűnözői csoportban való részvétel, közpénzekkel való visszaélés és hűtlen kezelés vádjával, s akit szintén befogadott Orrbán Viktor. Vagy éppen Jair Bolsonaro, aki Magyarország brazíliai nagykövetségén kapott menedéket négy nappal azután, hogy puccskísérlet gyanúja miatt elkobozták az útlevelét. De említhetnénk egy nagyon friss példát is, az oroszbarát boszniai szerbek vezetőjét, az egy év börtönbüntetésre ítélt, a politikai tevékenységtől hat évre eltiltott Milorad Dodikét. Őt szerdán fogadta Orbán a Karmelitában, egy nappal azelőtt, hogy hazájában megfosztották volna a Bosznia Szerb Köztársaság elnöki tisztétől. Ami végképp durva volt: a magyar kormányfő testőrségének a vezetőjével az élén egy TEK-kontingenst küldött még februárban Banja Lukába azzal a céllal, hogy segítse az akkor még csak ítéletre – és potenciálisan börtönre – váró boszniai szerb vezető kimenekítését Magyarországra. A skandalum óriási volt: a bosnyák kormány a belügyekbe való beavatkozásra hivatkozva, hátraarcot mutatott az országban szolgálatot teljesítő európai békefenntartó csapatok részeként ott szolgálatot teljesítő magyar katonáknak. És akkor még szóba sem hoztuk a „furcsa” csádi kalandot, amelyben Orbán Viktor fia, Gáspár vezető szerepet kapott. 

Mi folyik itt? Mit csinál, merre mozog a magyar diplomácia? És vajon miért? Balázs Pétert kérdeztük.

„Ezek mérhetetlenül szégyenteljes dolgok, végtelenül szomorú, hogy ma itt tart a magyar diplomácia, amely bajkeverővé vált” – szögezte le a korábbi külügyminiszter. Mint hozzátette: 100 éve volt a frankhamisítási botrány, most pedig Orbán vezetésével az ilyen botrányok. 

Ezek a partnerek szabad szemmel nem látható országok, s azok közül is előszeretettel választ ki Orbán diktatúrákat vagy gyanús államokat. A most szóba került két országra is ez jellemző, a nagyon kicsinyke közép-amerikai országban, El Salvadorban, s az afrikai Egyenlítői Guineában is erősen antidemokratikus rezsim uralkodik. 

És mi lehet a motiváció? Az ok? Balázs szerint ezek kárpótlások Orbán számára, merthogy jobb híján ez maradt neki. A kapcsolatokat fejleszteni, új elemeket bevinni a meglévő kapcsolatrendszerbe elsősorban a potenciális partnerekkel, persze azon belül is a legnagyobbakkal, a szövetségeseinkkel kellene – ami az euró-atlanti térség országait jelentené. Orbánnak azonban erre már nincs mozgástere, ezért azután olyan országokat választ, mint a két afrikai állam, Egyenlítői Guinea és Csád, amelyek színvonala leginkább Rejtő Jenő Három testőr című művében leírtakra hasonlít.

Emellett azt is tudjuk, hogy Orbán már nagyon régóta és nagyon következetesen nem külpolitikát folytat, hanem pártpolitikát. S azt is leegyszerűsíti, kihegyezi a neki szimpatikus személyekre. Nikola Gruevski, Marcin Romanowski, Jair Bolsonaro – mind példa arra, hogy Orbán a vele egyivású figuráknak biztonságos menedéket nyúlt, ha bajba jutnak a hazájukban amiatt, mert  szembemennek a törvényekkel – fejtegette.

És mi a helyzet az oroszbarát boszniai szerb vezetővel Milorad Dodikkal – kérdeztük. Ő is hírhedt figura, aki szembehelyezkedett a békefolyamatot felügyelő nemzetközi megbízottal is – emlékeztetett Balázs Péter. Mint rámutatott: már akkor szimatot kaptunk arról, hogy a magyar kormány erőteljesen támogatja őt, amikor bajba kerülésre idején a támogatására Orbán a TEK egységét is odavezényelte Boszniába. 

Nem lehet, hogy az ilyen támogatásokban benne van némi vagyonkimentési szándék is? Az esetleges választási vereség utánra készülve? – vetettük fel. Balázs Péter szerint ez azért nagyon kockázatos lenne. Persze azért nem zárható ki, hogy valakik ettől üzletet remélnek, „de – korábban keresztül-kasul bejárva Afrikát – azt gondolom, hogy nem ismerjük mi ezt a világot”. Egy dörzsölt magyar üzletember eligazodik az itthoni politikai útvesztőben, tudja, kiket kell felhívni, ha szükséges, ám a nemzetközi versenyben már gyenge indulók, hiszen nem a nemzetközi terepen szocializálódtak – mondta. Megjegyezte, hogy már az Európai Unióban is kiderült, csak a volt gyarmatosító országok ismerik azokat a területeket.