Gyarmathy Éva: ezer éve tudjuk, az ország felvirágoztatása az oktatással kezdődik 2. rész

Az olvasás oktatásakor az a hihetetlen elvárás, hogy az első osztályos gyerek karácsonyra tanuljon meg olvasni. Miért?

Ennek semmi értelme. Én mindig azt szoktam kérdezni, hogy mi a jobb, ha a gyerek gyorsan, vagy jól tanul meg olvasni. A szülők szoktak gyakran ezzel bajlódni. Szerintem meg egyáltalán nem kéne bajlódni az olvasással, hanem azokat a részképességeket kellene fejleszteni, amik az olvasáshoz segítik. Vagyis olvasó környezetbe kellene őket tenni, sok fölolvasással, meséléssel, szavakkal történő játékokkal a gyerekek maguktól megtanulnának olvasni. De, ha erre nincs fölkészítve az idegrendszerük, nem tanulnak meg olvasni akkor sem, ha a pedagógus, a fejlesztő, vagy bárki is a feje tetejére áll. 

Igen sokan azt mondják, nagyon rövid az idő az iskolában az alapképzésre, hosszabb alsótagozat kellene, legalább hatodik osztályig ki kéne húzni az alsótagozatot…

Én a 6+6-os rendszer híve vagyok, mert az idegrendszeri váltás akkor történik meg, amikor a gyerekek a hetedik osztályba mennek. A 6+6 jó lenne. Ugyanakkor, ha rosszul kezdtek hozzá, nem segítene az olvasástudáson. Mindegy, meddig próbálják, ha nincs meg az érettség, akkor nem lesz jó olvasó a gyerek. Ha ez a 6+6 valóban arról szól, hogy a gyerekek különböző idegi fejlődéséhez igazított olvasás-, írás-, számolástanulás van, és ezek különbözőek lehetnek, akkor annak van értelme. Tegyük hozzá, hogy miközben egy csomó gyerek nem tud megtanulni olvasni az iskolában, egyre több gyerek már 3 évesen elkezd olvasni. Nem az a baj, hogy a gyerekek általánosan nem tudnak olvasni, hanem az, hogy különböző a fejlődésük, és ez a fejlődési különbség nőtt meg. Ezzel nem tud az oktatás mit kezdeni. Azokkal a gyerekekkel sem tud mit kezdeni, azokkal is baj van, akik úgy mennek az iskolába, hogy írnak, olvasnak számolnak. Az is lehet, hogy úgy megy valamelyikük iskolába, hogy írni nem tud, sőt, még diszgráfiája is van. A gyerekek nagyon különbözőek, és ezzel nem tud az oktatás mit kezdeni. Én nagyon örülnék, ha hatodikig tartana az alsótagozat, nagyon sokat segítene, de nem oldaná meg a problémát, ha nem adnánk lehetőséget a különböző fejlődésre. Ne legyen olyan elvárás, mit kell teljesíteni az első, a második osztályban. A hatodikig a gyerekek is nyugodtan tanulhatnának két menetben.  Az első három évben megtanulnák az írás, olvasás, számolás alapjait, negyediktől hatodikig pedig ezt működőképessé, funkcionálissá tennék, hogy használni is tudják a tanulásban és az életben. És akkor tényleg éretté lennének arra, hogy magasabb szinten tanulhassanak. 

A belügyi tárca a múlt héten tette közzé a kormány honlapján azt a tervezetet, ami szerint a szeptemberben induló tanévben hosszabb lehet a téli, és a tavaszi szünet is. Viszont egy héttel tovább kell majd iskolába járni nyáron, vagyis a tanév június 15-e helyett június 21-ig tartana. Vannak, akik szerint ez nem felel meg a klimatikus viszonyainknak, mások üdvözlik a hosszabb téli és tavaszi szünetet. Ön szerint indokolt a tanév szüneteinek átalakítása?

Lehet sok mindent csinálni. Ha például az iskolák klimatizáltak, akkor nem akkora probléma a hosszabb tanév. A magyar iskolaépületek azonban nem alkalmasak arra, hogy azokban nyáron is tanuljanak. Innentől kezdve, teljesen értelmetlen, és egészségileg is károsító abban az őrült melegben ott lenni. Nyilván a hosszabb téli, tavaszi szünettel az állam a fűtési költséget meg tudja spórolni. Persze, annak is megvan az előnye, hogy elosztottabb az iskolaév, ez nem ördögtől való dolog, de először a feltételeit kell megteremteni. Egyébként az sem ördögtől való dolog, hogy a 6 éveseket beiskolázzák. Rendben van, de akkor az olyan iskola legyen. Mindig a körülmények számítanak. Nem mindegy, hogy mit teremtünk. Mert, ha minden 6 évestől egyforma tanulást várunk el, miközben semmi másban nem egyformák, csak abban, hogy 6 évesek, akkor baj van. Maga a rendelet még akár jó is lehetne, de, ha a körülményeket nem igazítják hozzá, akkor ártalmassá fog válni. Ugyanez van a nyári tanulással is, semmi gond nem lenne azzal, ha egy héttel hosszabb a tanév, más országokban is van így, csak ott vagy más a klíma, vagy az iskolák megfelelő állapotban vannak. Itt se télre, se nyárra nincsenek fölkészítve az iskolák, ezek után itt nem lehet ilyen tervet hozni. Ugyanez a helyzet a 3 éves kortól kötelező óvodával. Ez alapvetően nagyon jó dolog, csak amikor bekényszerítettek egy csomó gyereket, akkor túl sokan lettek az óvodákban. A sok gyerek között mindegyik „elveszett”, úgyhogy jobban jártunk volna, ha inkább otthon maradnak. A sok óvodás miatt kitalálták, hogy akkor menjenek a gyerekek 6 éves koruktól iskolába. Ez az iskolában okozott újabb problémát. Ezek az ad hoc megoldások – mindig ahol éppen folyik ki a probléma, oda gyorsan teszünk egy kis festéket, és úgy csinálunk, mintha – egyre nagyobb problémákat fognak okozni. Minden oktatási szakértő, és a pedagógusok többsége is látja ezt. Sokan már egy évtizede jelzik is. Most még ugyan csak egy-két dologban van jelen, de azért az, hogy már a munkaerőpiacon használhatatlan emberek jelennek meg, jelzi, hogy nem az oktatás problémájáról van itt egyszerűen szó. Itt az ország versenyképessége nagyon súlyosan sérült. Ezer éve tudjuk, ha egy országot szeretnénk felvirágoztatni, az az oktatással kezdődik, és minél fiatalabb korban kell a gyerekekbe minél többet „beletenni”. Ezért én egy nagyon erős óvodai, és első hat elemi iskolai képzést csinálnék, hogy ott megkapjanak mindent. Utána már nem lenne baj, ha szülők pénzétől függene a további sorsuk, mert addigra kiderülne, hogy azok a gyerekek, akik nem kaptak megfelelő hátteret, mert a szüleik nem tudták számukra biztosítani, elég jól fejlődtek ahhoz, hogy megálljanak a saját lábukon, önállóbban tudnának tudást szerezni. Vagyis, ha az alapokat megadnánk, nem kerülne többe az oktatás, csak megfelelő módszerekkel és a megfelelő helyeken kellene sokkal nagyobb energiákat belefektetni, no meg a szakértőket is meg kellene kérdezni néhanapján.

De, miért ilyen „kockagyártó”, rugalmatlan a mai magyar közoktatási rendszer, mi a szerepe ebben a 12 évnyi erőszakos fideszes oktatáspolitikai átszervezésnek és hová vezet mindez?

Attól tartok, hogy ez egy ostoba rendszer. Talán egy történettel világítanám meg. Mi különbözteti meg az okos gazdát a buta paraszttól? Az, hogy az okos gazda gondozza a javakat. Odafigyel rájuk. A buta paraszt meg learatni akarja csak, és azt hiszi, hogy elég, ha megfeji a tehenet, és mindent leszed. Ha nem fektet be, akkor ez a rablógazdálkodás szintje. Mi egy „buta paraszt” ország vagyunk. Pedig nem sok kellene, hogy okos gazdák legyünk, ami azzal kezdődne: jóllétet teremtünk. A jóllét nem jó lét, hanem az, hogy jól érezzük magunkat benne. Azt már mindenféle statisztikákkal sok helyen kimutatták, hogy ez gazdaságilag mennyire fontos, és behozza a befektetést. Hozzáteszem, mindezt már egy múlt századi írásomban megírtam, és szó szerint még mindig jó. De ezzel többen is így vannak, többen is megírták, és most is ugyanazt írják. Pedig semmi más nem kéne, mint megcsinálni. Hozzáteszem, azért ez kulturális kérdés is. Egy vezetés azért csinálhatja meg azt, amit csinál, mert nincs semmi, ami az ellen hatna. Itt nem csak a Fidesz-szavazókra gondolok, nem csak azokra, akik az épp regnáló kormányra szavaznak, hanem általában mindenkire. Ha az oktatás fontos lenne számukra, nem hagynák, hogy ez legyen. De hol van itt tömeges megmozdulás a szülők részéről, hogy elveszik a gyerekek jövőjét? Ha nekem épp iskolás gyerekem vagy unokám lenne, biztosan nagyon hangosan ellenezném. És speciál azok a szülők, akik – teljesen jogosan – kimentik a közoktatásból a gyerekeiket, azt gondolják, hogy a problémát megoldották. Pedig nem, mert egy olyan világban kell majd élniük, ahol a körülöttük lévők 30-50 százaléka használhatatlan gondolkodású bunkó, akivel akármit meg lehet csinálni. Sötét tömegben fog élni az ő gyereke is, vagy elmegy külföldre. És annak még örülni is fog, hogy itt hagyja az országot, mert ebben a sötétségben nem akar élni. Akkor egész életére tulajdonképpen számkivetett lesz, mert nem érzi magát otthon, ha itt marad, akkor sem, ha elmegy, akkor sem. De, aki itt marad, az is számkivetettként fog élni.

Szomorú jövő elé nézünk…

Pedig nincs más. Vagy le, vagy föl, de itt nem fogunk maradni. Vagy egyre rosszabb lesz, vagy nagyon gyorsan változtatni kellene. 

(Az 1. részt itt olvashatják.)