Gyurcsány és Fekete-Győr békülős találkozót tartott Tihanyban

HírKlikk 2020. augusztus 9. 05:10 2020. aug. 9. 05:10

A gödi konfliktus miatt, a DK és a Momentum komoly vitába keveredett, ami már az ellenzéki összefogást is veszélyeztette. A két párt vezetője szombat délután megpróbálta rendezni a helyzetet.

Fekete-Győr András (Momentum) és Gyurcsány Ferenc (DK) találkozójáról a Magyar Hang közvetített. Gyurcsány Ferenc aláírta a Momentum Balaton-kampányának kérdőívét, majd tudósítók előtt beszéltek a a két párt vitájáról. 

A békülős találkozón Fekete-Győr arról beszélt, hogy rendezni kell a gödi helyzetet, mert nem tartható, hogy miközben a helyi polgármester „a helyi Fidesszel és a Samsunggal küzd", még belső ellentét is legyen a helyi ellenzék soraiban. Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy egyetért Fekete-Győrrel a kérdésben. Gyurcsány szerint, elsősorban a gödiek döntése kell legyen, mi történik a településen, de egyeztetni fognak a Momentummal, hogy „nyugalom legyen." A DK elnöke úgy véli, a gödi ügy nem lesz hatással a 2022-es ellenzéki együttműködésre.

Gödön már egy ideje komoly feszültség volt a momentumos polgármester és az ellenzéki alpolgármesterek és képviselők között. Ez végül nyílt háborúba csapott át, amikor a DK egy hangfelvételt hozott nyilvánosságra, amely szerintük azt bizonyította, hogy Balogh Csaba, Göd momentumos polgármestere fideszesre akarta cserélni a város LMP-s és DK-s alpolgármestereit. 

A Momentum reakciója erre az volt, hogy a hangfelvétel manipulált, megvágták és Balogh Csaba nem akarta fideszesre cserélni a jelenlegi alpolgármestereket. 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom