Gyurcsány: Kálmán Olga után, Dávid Ferenc közgazdász is szakértőként a DK-t erősíti

HírKlikk 2019. november 20. 15:50 2019. nov. 20. 15:50

A Demokratikus Koalíció (DK) gazdasági szakértője lett Dávid Ferenc közgazdász, a VOSZ korábbi főtitkára - jelentette be Gyurcsány Ferenc pártelnök szerdán a fővárosban tartott sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy más ellenzéki pártoktól is várnak csatlakozókat a DK-hoz.

Kifejtette, az októberi önkormányzati választások után erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy minél többen csatlakozzanak az ellenzékhez, illetve a DK-hoz. Ennek eredményeként csatlakozott a párthoz Kálmán Olga volt főpolgármester-jelölt és - szakértőként, nem párttagként - Dávid Ferenc.

A közgazdász a párt, a frakció és az ellenzék munkáját, illetve a kormányzásra való felkészülést fogja segíteni - mondta Gyurcsány Ferenc. Reményét fejezte ki, hogy hamarosan mások is csatlakoznak a DK-hoz.

Dávid Ferenc, aki 2006 és 2018 között volt a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára, úgy fogalmazott, a DK vonzó, tisztességes szakmai ajánlatot tett, együttgondolkodásra és közös cselekvésre invitálták, amit ő elfogadott. A feladatai között megemlítette a munka- és adóügyeket, illetve a bérkérdéseket, de részt vesz az európai szintű egységes minimálbér bevezetésével foglalkozó munkacsoportban is.

Részt vesz továbbá a DK programjának kialakításában a 2022-es országgyűlési választásokra, és dolgozni fog a társadalmi párbeszéd, az intézményes érdekegyeztetés újraélesztésén is, amit a szenvedélyének nevezett.

Gyurcsány Ferenc kérdésre elmondta azt is, a DK-hoz érkeznek majd más ellenzéki mozgalomhoz, párthoz tartozó képviselők, választott vezetők is.

Forrás: MTI/Hírklikk