Ha majd bukik Orbán, nagyon mélyről kell visszakapaszkodnunk
Fejetlenség és kapkodás. A pökhendiség és kivagyiság álarca mögül kikandikáló rettenet, az erő látszatát sugárzó félelem. Kiült a majré az arcukra, s egyre többen olvasnak ezekből a jelekből. Félni és félni hagyni – ez az ideológiájuk. Rombolás és lopás a köbön.
„Arra még soha sem volt példa, hogy december 24-én jelent volna meg a hivatalos közlöny. Most ez is megtörtént, mert sürgős költekezni való akadt. 94,5 milliárd forintot adott az Orbán-kormány a Mathias Corvinus Collegium (MCC) vagyonát kezelő Tihanyi Alapítványnak… Karácsony napján – miközben Önök a fát díszítették – a Vasasnak jutott az év végi gigantikus, 860 milliárdos kormányzati pénzszórásból 350 millió, a Ferencvárosnak három milliárd a Groupama stadion korszerűsítésére. Emlékeztetőül: hat évvel ezelőtt 15 milliárdba került.
Egy milliárd 380 millió a fideszes városoknak a kieső iparűzési adó pótlására, 49 milliárd a külképviseleteknek, s hogy kussban maradjon mindenki, a teljes összeg öt százaléka, 44,5 milliárd ment az egészségügynek is adósságrendezésre.
Erre már nincsenek szavak.”
Az idézet Juszt László, az egykori kiváló televíziós Facebook posztjából való.
Az elvtársak félnek. Ezért égetnek fel mindent maguk mögött, ezért ártanak – ahol, és amennyit csak lehet. Emlékműveket állítanak maguknak: az átrajzolt térképek, a megváltoztatott utcanevek, a megmásított múlt – a rettegés megannyi mementója.
Tudják, hogy a vég nem lesz szép. Hogy nem Soros és a „brüsszeli bürokraták”, hanem a sajátjaik fognak majd rájuk rontani, önmagukból valók lesznek, akik széttépik a gyengét.
Te is fiam, Brutus!
Elsőként a Főnököt. Ha már nem a falkavezér a legsikeresebb vadász, funkciója értelmét veszti. Rendesebb falkákban hagyják „tiszteletbeli elnökként” csendben vegetálni, harciasabb hordák széttépik a már semmire sem jó vezetőt.
Néhányan még hisznek a csodafegyverben, de a legtöbben már tudják, hogy nem segít rajtuk semmi. Kiderült, hogy nem tudnak mit kezdeni az országgal, nincsenek válaszaik a kérdésekre, fel sem fogják, hogy ez már a huszonegyedik század.
De addig még megszereznek maguknak mindent, amit lehet. Lopják a lét, viszik haza, vagy amerre a szem ellát. Az elhazudott reményeinket még az ellopott javaknál is nehezebb lesz tőlük visszavenni.
Nagyon mélyről kell majd visszakapaszkodnunk.
