Haderőfejlesztés: a lengyelek sokkal előbbre vannak, mint a magyarok

A napokban nagyon alapos összeállítás jelent meg az Infostart honlapján, ami abból indult ki, hogy ha megvalósulnak a lengyel tervek, akkor övék lesz Európa legnagyobb és legkorszerűbb hadserege. A lengyel haderőfejlesztési program a katonai infrastruktúra fejlesztésével indult, amelynek keretében közúti és vasúti logisztikai vonalakat, laktanyákat újítottak fel, valamint régi objektumokat tettek újból használhatóvá. Ezzel párhuzamosan Varsó fegyvereket is rendelt, fegyverzeti ügynökséget hozott létre, s közben a szejm módosította a honvédelmi törvényt, hogy gyors és gördülékeny lehessen a lengyel haderő korszerűsítése. 

Ezzel egybevág az Ukrajna ellen indított orosz támadás egy éves évfordulóján Tarjányi Péter által a Hírklikknek adott interjú egyik gondolata. A biztonságpolitikai szakértő ugyanis azt mondta, hogy arra számít: „kialakul egy új, Varsó-Kijev tengely, idővel pedig a lengyel és az ukrán hadsereg erősebb lesz, mint a német és a francia”. Az Infostart-cikk szinte tételesen bemutatja a lengyelek szinte elképesztő mértékű fegyverkezését, haderőfejlesztését. Ez számos kérdést felvet, s nem csak azt, hogy valóban szüksége van-e erre a NATO-tag Lengyelországnak. Hanem olyanokat is, hogy miként hat ez Európára, a kontinens egyensúlyára? És végül, de nem utolsó sorban, hol van ebben a történetben az az ország, amiről Orbán Viktor kormányfő középhatalmi álmokat dédelget? Ismét Tarjányi Péter véleményét kérdeztük. 

Teljesen egyértelmű a lengyel fejlesztés oka – reagált első kérdésünkre a biztonságpolitikai szakértő. Lengyelország nem akarja, hogy ismét bekövetkezzen az a történelmi sorsszerűség, ami az elmúlt 150-180 évben rendre bekövetkezett. Nem akar sem orosz, sem német, sem másfajta megszállást. Azzal pedig tisztában van, hogy a függetlenségét egy erős hadsereg tudja csak biztosítani, ami – adott esetben Ukrajnával és a balti államokkal kiegészülve – akár Oroszország ellen is hatékony lehet. A szakértő úgy látja, hogy ugyan Lengyelország soha nem válik atomhatalommá, de az a rémkép mégsem fogja őket tovább gyötörni, hogy hiába a jó kapcsolatrendszerük a Nyugattal, megismétlődhetnek az 1939-ben megtörténtek, amikor a hitleri Németország lerohanta Lengyelországot, amit – hiába a jó kapcsolatok – sem a franciák, sem a britek nem tudtak megakadályozni, miként a nyugati tengely azt sem, hogy később Oroszország bekebelezze Lengyelországot. Az elmúlt 150-200 évben Lengyelország többször volt a megszűnés határán, s ők most erre mondják, hogy soha többet ilyet – húzta alá Tarjányi, hozzátéve: ehhez pedig olyan erős hadseregre van szükség, amely képes megfelelő biztonságot nyújtani a 40-50 milliós nemzetnek.

Ez fejlesztések nélkül nem megy – mutatott rá egy alapvetésre. Merthogy korszerű fegyverrendszerekre és olyan technikai fölény kiépítésére van szükség – tengeren, szárazföldön és levegőben –, amit a dél-koreai, a német, az amerikai és a saját high-tech képes biztosítani, s ami fel tudja venni a harcot a legkorszerűbb orosz fegyverekkel is.

Hogyan hat ez majd Európa stabilitására? – kérdeztük. Tarjányi úgy látja, hogy ki fog alakulni egy új erőközpont (amit egyébként az amerikaiak már felmértek, nem véletlenül látogatott el Joe Biden éppen Lengyelországba). A visegrádi országok szerepét vizsgálva, szerinte már nem V4-ről, hanem inkább V1-ről kellene beszélni, hiszen egyre inkább Lengyelország válik a térség meghatározó államává. Mértékadó és mérvadó hatalomként akar jelen lenni abban a furcsa, elbillent világban, ahol vannak egyenlők és egyenlőbbek. A szakértő mindezt katonai megközelítésben úgy vázolta, hogy ennek három szintje van: az Egyesült Államok „nagyon egyenlő”, a franciák, a németek, a britek „egyenlőbbek”, Kelet-Európa országai pedig „valamivel egyenlőbbek”, ám a különbségek az egyes országok között óriásiak. 

Lengyelország 10-15 éven belül az első tíz ország közé akar bejutni a fegyverzetek fejlesztésében. Ehhez óriási gazdasági háttér kell – hívta fel a figyelmet Tarjányi. Kiváló kereskedelmi háttérrel, piaci képességekkel és gazdasági, üzleti háttérrel kell rendelkezni, ellenkező esetben a fejlesztés tönkre teheti az országot, annak gazdaságát. Példaként említette, hogy pontosan ez történt a rendszerváltás előtt a Szovjetunióval: hihetetlen mennyiségű fegyvert fejlesztettek, gyártottak, használtak, a gazdaság fejnehézzé vált, s nem bírta a hidegháborús versenyt, hiszen nem jutott erő más szektorokba, például a mezőgazdaságra. Lengyelország ezzel tisztában van, s szétkeni a terhet Ukrajnára és balti államokra – jegyezte meg.

Lengyelország célja, hogy egy olyan hatalmi centrummá váljon, amelyet az északi államok – a svédek, a finnek és még a norvégok is – fontosnak tartanak, miközben a balti országok testvérnemzetként tekintenek rájuk, akikkel együtt a NATO-n és az EU-n belül egyaránt külön kategóriát képeznek. Ehhez pedig Csehország és Szlovákia nagyon gyorsan fog alkalmazkodni. Tarjányi szerint mindeközben Románia a Fekete-tenger térségében szeretne hasonló pozíciót kivívni magának, s számára automatikus partnerként ott van Ukrajna. 

Nem említette Magyarországot – vetettük közbe. Tarjányi szerint Magyarország ebben az ügyben teljesen lemaradt, ami elég nagy baj. Egy nem gyakran említett szempontra is felhívta a figyelmet: Lengyelország számára deklaráltan fontos az EU és a NATO, de a megközelítése ennek ellenére nemzeti gondolkodású. Az Európai Egyesült Államok gondolatiságát a jelenlegi varsói vezetés ugyan elveti, ugyanakkor messze nem szélsőségesen nacionalista alapon dolgozik Lengyelországért, egy nagyon erős – gazdasági, katonai, hírszerzési stb. – „húzó” nemzetért, s ebben komoly háttértámogatást kap a többi között az Egyesült Államoktól. 

Ami pedig Magyarországot illeti, Tarjányi szerint a mértékét, s a lehetőséget tekintve, a nálunk zajló – amúgy nagyon hasznos – fegyverfejlesztést össze sem lehet hasonlítani a lengyellel. Óriási különbség az is, hogy Magyarország képtelen lenne megvédeni önmagát, mert bár „immár harminc éve szenvedünk a nagy hazugságcsapdában, hogy meg tudjuk magunkat védeni, de ez nem igaz, hiába állítják ezt az egymást követő kormányok honvédelmi miniszterei” – fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő. Hangsúlyozottan tisztán elméleti alapon mondta a következő példákat: egy Szlovákia-méretű környező országgal szemben fel tudnánk ugyan lépni, mondjuk Szerbia már keményebb falat lenne, de Romániával szemben esélyünk sem lenne, miközben a lengyelek megennének minket reggelire, Ukrajna meg egyszerűen ledarálna minket. Az elhelyezkedésünket, a gondolatiságunkat tekintve, olyan ország vagyunk, amely önmagában a saját biztonságát sem tudja szavatolni.

Tarjányi meggyőződése, hogy a mindenkori magyar kormány csak betagozódva, a többiekkel együttműködve tudna helytállni. Betagozódással és lassú építkezéssel a következő 20-25 évben meg kellene szüntetni azt az anomáliát, hogy nem vagyunk képesek megvédeni önmagunkat – hívta fel a figyelmet, rámutatva: ez nagyon fontos, hiszen bármit hozhat az élet. Senki nem sejtette például 2012-ben, amikor Lengyelország és Ukrajna közös foci EB-t rendezett, hogy 2014-ben lángolni fog Ukrajna. 

Biztonságpolitikai szempontból ilyen dolgok pedig előfordulhatnak, a helyzet pár év alatt nagyot tud változni. Minden országnak olyan tartalékokkal és tudással kell rendelkeznie, hogy rugalmasan tudjon reagálni a megváltozott helyzetre – fejtegette Tarjányi. Ám úgy látja, hogy nekünk sem olyan tartalékaink, sem olyan tudásunk, sem olyan aktív erőforrásunk nincs, amivel az országot meg tudnánk védeni. „A szomorú igazság az, hogy a magyar honvédség nem tudja az országot megvédeni, minden más pedig szólam és szólam volt az elmúlt harminc évben” – üzente.