Hann Endre: a Fidesz zavarban van, egyre többen akarnak kormányváltást
A júniusi önkormányzati és európai parlamenti választás óta 10 százalékkal nőtt azok aránya, akik kormányváltást akarnak. Egyebek között ezt mondta el méréseik alapján a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató intézet vezetője. Látszik az is – tette hozzá –, hogy a Fidesz zavarban van és emiatt a saját kutatásait politikai kampányra használja fel.
Komoly válságtüneteket mutat a rendszer, elsősorban azért, mert nyugtalanítóan rossz a gazdasági helyzet – idézte fel a beszélgetésben a szakember. Azt azonban ennek ellenére sem merné határozottan kijelenteni, hogy a rezsimnek vége van, ahogy az korábban elemzőktől elhangzott. A válság ugyanis nem jelent tartós hanyatlást vagy bukást – mondta. A politikában bármi előfordulhat, előre nem jelezhetők a váratlan fordulatok.
Hann Endre szerint éppen ezért elképzelhető, hogy lehet akár előre hozott választás vagy pedig elhalasztják a jövő évre tervezett választást. Úgy fogalmazott, a kétharmados parlamenti többség tragédiája, hogy bármit megtehetnek. Az biztos, hogy a 2022-es választási győzelemben jelentős része volt a háborúnak és annak, hogy Orbán Viktorék el tudták hitetni a tömegekkel, csak a hatalmon lévők biztosíthatják a békét. Ez annál is érdekesebb, miután a miniszterelnök lételeme a harc, a küzdelem, noha folyton arról beszél, hogy békét akar.
Mindenesetre az jól látható, hogy egyre több embernek kezd elege lenni a fennálló rendszerből – folytatta Hann Endre. Nemcsak az tükrözi ezt, hogy az utóbbi fél évben 10 százalékkal nőtt azok aránya, akik kormányváltást akarnak, hanem mindinkább érzékelhető a rendszerváltás igénye is. A szakember szerint a tendencia az év elején fordult meg, az akkori államfő és az igazságügyi miniszter lemondásához vezető pedofil-ügy kapcsán. Ez súlyos erkölcsi válságot tükrözött és lényegében olyan lavinát indított el, amire a Fidesz nem volt felkészülve és nem is ismerte fel elég gyorsan a helyzetet.
Az így keletkezett politikai vákuum segítette Magyar Péter elindulását – mondta a Medián vezetője. Az azóta már a Tisza Párt elnökévé avanzsált politikus sokat tanult a 2022-es választási kampányból és az akkori ellenzék bukásából. Megjelenésével pedig új helyzet alakult ki, amivel a hatalom egyáltalán nem számolt. Hann Endre szerint Magyar Pétert tehetsége és kreativitása viszi előre. Példátlanul nagy a munkabírása, remek a reakcióképessége és nagy ötletnek bizonyult, hogy elkezdte és folytatja az országjárást, amivel sok embert tud maga mellé állítani. Minden akadály ellenére, stabilan növeli támogatottságát, miközben lényegében nem is áll párt mögötte. Jól kezeli a váratlan helyzeteket, erre volt példa, amikor a Fidesz kommunikációs igazgatója megpróbálta provokálni, de kísérlete lényegében kudarcba fulladt, mert Magyar uralkodott az indulatain.
Hann Endre szerint most az tapasztalható, hogy a Fidesz zavarban van. Ennek jele, hogy saját közvélemény-kutatóikat is a politikai kampányra használják fel. Nyilvánvalóan a hívek egyben tartása a cél, de hogy ez mennyire sikerülhet, azt egyelőre nehéz megjósolni.
A KlikkTV műsorát itt nézhetik meg.