Harangozó Tamás tájékoztatást vár a belügyminisztertől a kínai rendőrök járőrözése miatt

HírKlikk 2024. március 7. 15:55 2024. márc. 7. 15:55

Együtt járőröznek majd a kínai és a magyar rendőrök a turisztikai szezonban, egyes hírek szerint pedig Kína így akarja ellenőrizni és megfélemlíteni a magyarországi állampolgárait. Az MSZP-s Harangozó Tamás, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke tájékoztatást vár a belügyminisztertől az ügyben.

Közleményt adott ki Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese. Azt írja: ahogy az általában történni szokott, nem hivatalos tájékoztatásból, hanem sajtóhírekből kell a honvédelmi és rendvédelmi bizottság tagjainak értesülnie arról, hogy Pintér Sándor belügyminiszter arról állapodott meg február közepén kínai kollégájával, hogy a magyar és kínai rendőrök közös járőrszolgálatot látnak el.

A szocialista országgyűlési képviselő a közleményében figyelmeztet: Magyarország egyszerre tagja az Európai Uniónak és a NATO-nak, és a szövetségen belül nem csak lehetőségeink, de kötelességeink is vannak. „A NATO biztonsági kihívásként tekint az ázsiai országra, emiatt különösen fontos, hogy minden információ a rendelkezésünkre álljon a megállapodással kapcsolatban” – olvasható a közleményben. 

Emiatt Harangozó Tamás kezdeményezte, hogy a honvédelmi és rendészeti bizottság ülésén egy külön napirendi pontban kérjenek az országgyűlési képviselők tájékoztatást a belügyminisztertől.

A közös járőrözés célja a BM szerint a két ország idegenforgalmi területei biztonságának javítása a turisztikai csúcsidőszakokban, és általában a nagyobb tömegeket vonzó események alkalmával. A Telexnek írt válaszukban arra is kitértek, hogy „hasonló megállapodások megkötése nem példa nélküli, magyar rendőrök is segítik horvát kollégáik munkáját a horvát tengerparton a turisztikai főszezonban, osztrák rendőrök is láttak már el magyar kollégáikkal közös szolgálatot a Balatonnál”.

A Welt és az Euronews felidézi, hogy a Kínai Kommunista Párt világszerte kémkedik állampolgárai után, ellenőrzi és megfélemlíti őket, konkrétan illegális rendőrőrsök nemzetközi hálózatát működtetik. Budapesten két helyen, Józsefvárosban és Kőbányán is létezhet olyan kínai „szolgáltató állomás”, amelyeket jogvédők a kínai rendőrség illegálisan kihelyezett és a diaszpóra vegzálására is használt irodájaként azonosítottak – írta korábban a hvg.hu. A Belügyminisztérium akkor állítólag nem tudott a kínai rendőrség magyarországi jelenlétéről.

 

Forrás: Hírklikk