Hegyi Iván: két hét után is örömmel néztem volna tovább…
Azt a félelmet, hogy az olimpia kizárólag üzleti vállalkozás, 2024-ben Párizs felülírta, mert legalább két hétre az emberséget tükrözte, azt közvetítette, hogy „élni jó”. Így értékelte a nyári játékokat a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Hegyi Iván sportújságíró.
Az olimpia maga cáfolta, hogy nem kell a politikát bevonni, az olimpia igenis emberi, mindenki a saját hőseit látja benne, függetlenül attól, ki honnan való. Nem érdemes azzal foglalkozni, ahogyan a kormánysajtó megpróbálja bevonni ideológiai háborújába az olimpiai játékokat. Az ilyen kísérletekkel, megfelelési kényszerekkel, a sugallt virtuális képpel szemben a valóság az, hogy a játékok, amelyek légkörét minden néző érzékelhette, éppen az emberséget közvetítették egy elembertelenedett világban – mondta az újságíró.
A sportolókhoz hasonlóan Hegyi Iván maga is „falra tudna mászni” attól a képzelt valóságtól, a lényegtelen mellébeszéléstől, amit a kormánymédia képvisel, ami szeretné elvenni az emberek örömét, pedig ezek a páratlan élmények mindenkit gazdagítanak. „Ahogy a boldog tömeg özönlik Párizs utcáin, mindenki több lesz általa, mert nem csak nézi, hanem át is éli a történéseket” – magyarázta az elemző.
Bárki láthatta, milyen spontán öröm fűzi össze a versenyzőket és közönségüket, ami mindenkit gazdagít és egy másik, békés világot tükröz. Segít hinni abban, hogy másként is tudnánk élni, mint amit most a világ mutat. A képek, amelyek a lélekben egybeforró sportolókat és nézőiket mutatják, az élet örömét tükrözik, még azoknak is örömöt adnak, akik anyagi vagy egyéb okokból rossz helyzetben vannak
A páratlanul vonzó környezetet, amit a párizsi történelmi helyszínek képviselnek, nehéz lesz megismételni, de mintát adhatnak a későbbi olimpiáknak, hogyan hozzák az eseményeket emberközelbe. Nehéz lesz ezt megcsinálni, de a miliő nem csak a franciákból, a rendezőkből fakad, hanem mindannyiunkból – vélte a sportújságíró.
Hegyi Iván, aki elsősorban labdarúgó-szakíró, azt mondta: életében először fedezte fel, hogy az olimpia agyonverte a futballt érdekesség szempontjából, az olimpiai játékok felülmúlták a másik óriási sportesemény, a foci-VB sikerét. Párizs nagyjai, akik több tízezres közönségükkel összeforrva értek el páratlan sikereket, egészen más képet mutattak, mint a labdarúgás fáradt, unott csillagai. Az olimpiához képest, amelyet az ember két hét után is örömmel nézne tovább, ki tudja, meddig, a futballt érdektelen, sematikus játéknak is tekinthetjük...
A KlikkTV Mélyvíz című műsora ide kattintva nézhető meg.