Herczog László: az elesettek, a szegények segítése minimális emberi kötelesség

Magyarország 2022-ben a GDP 17, 2 százalékát költötte szociális kiadásokra. Ez a szám mennyire mutatja meg, hogy a legszegényebbek számára mennyire élhető az ország? 

Egy átlagszám önmagában mindig keveset mond, hiszen működhet a rendszer úgy, hogy a szegényeknek nagyon keveset ad, és a jobb módúaknak többet. Erre – sajnos – elég sok példát tudunk mondani. Mindenekelőtt nézzük a családi pótlékot, amelynek az összegét befagyasztották, és 2008 óta nem változott, pedig azóta jelentősen nőtt az infláció. Az a kedvezmény viszont, amit a személyi jövedelemadón belül kapnak a családok – és amit egyfajta családi pótléknak is tekinthetünk –, kifejezetten azoknak kedvez, akiknek van, illetve akiknek relatíve magas jövedelmük van. Akinek nincs jövedelme, az ebből nem részesül, ami kifejezetten egy fordított logika. De én még idsorolnám a lineáris személyi jövedelemadót is, amely a minimálbérestől ugyanúgy elveszi a 15 százalékot, mint attól, akinek több millió forint a fizetése. Az pedig nyilván nem mindegy, hogy valakinek a megélhetési szükségleteit veszélyezteti az elvonás, mint a minimálbéresekét, vagy nem. A sok százezres fizetéseknél ez a veszély legalább nem áll fenn az alapvető, létszükségletű élelmiszereknél.

Azt is tudjuk az OECD statisztikákból, hogy Magyarország 2010 óta folyamatosan csökkentette a szociális háló fenntartására fordított összeget. Ezzel viszont szembement a nemzetközi tendenciával, és az OECD átlaggal is. Jó az egy országnak, ha ez így van?   

Szerintem ez egyáltalán nem jó. Akár keresztényi alapon is el lehetne magyarázni, hogy az elesetteknek, a szegényeknek a segítése minimális emberi kötelesség. A kereszténység is ezt tanítja, és számos szociális tanítás is erről szól. Ha egy társadalom nem gondoskodik megfelelő módon az elesettekről, a betegekről, az idősekről, az a társadalom állapotáról mond súlyos ítéletet. 

Akkor mégis miért csinálja így a magyar kormány? 

Erre azt szokták mondani, hogy ez a réteg részben nem, részben pedig rájuk szavaz. Ezért a kormány nem tartja szükségesnek, hogy ez ügyben nagyobb erőt fejtsen ki.

Tulajdonképpen mi az, ami beletartozik a szociális háló kiadásaiba? 

A szociális háló kiadásaiba többek között beletartozik a segélyezés, amit most álláskeresési támogatásnak nevezünk, másrészt az időskori gondoskodás, legyen az akár házi, vagy akár a szociális, bentlakásos intézményekben folyó, ahol azok lakhatnak, akik már nem tudják ellátni magukat. Ezen kívül ide tartozik a különféle speciális élethelyzeteknél nyújtott segítség, a legjelentősebb az egészségbiztosítás meg a nyugdíjbiztosítás, ami mind fontos eleme a szociális hálónak. Azt nem tudom, hogy legfontosabb eleme-e, de az biztos, hogy költségvetési szempontból erre költ mindenki a legtöbbet. 

A magyar kormány álláspontja az, hogy egyrészt a nyugdíjasok szavaznak, másrészt egy munkaalapú társadalomban a munkanélküliek magukra vessenek. De, amit elvesznek a réven, az bejön nekik a vámon? Magyarul az így megspórolt összeggel növelhető a gazdaság?

Erre közgazdász fejjel azt mondhatom, hogy akár növelhetné is. Hisz' végül is, amit megspórolnak, és azt tényleg jó célra, gazdaságfejlesztésre fordítják, akkor növelhetné. Ám a probléma az – és ez már nem annyira szociális kérdés –, hogy Magyarországon egyrészt európai mértékben is kiugró a gazdaság támogatása költségvetésből, a sokkal nagyobb összegnek pedig az a magyarázata, hogy az nem a versenyképes, hatékony területekre áramlik, hanem gyakorlatilag a Fidesz iránt lojális személyekhez. Úgy is mondhatjuk, a NER-lovagokhoz, a kormánybarát, Fidesz-barát személyekhez, vállalkozásokhoz, amiknek pedig az a fő jellemzőjük, hogy nem exportálnak. Gyakorlatilag abból élnek, hogy kapják a támogatást, és anélkül működésképtelenné válnának. 

Ha mindazt figyelembe vesszük, amiről eddig beszéltünk, végül is milyen szociális háló borul Magyarországra, és az hová vezet majd?

Arra igazából a kormányzati emberek tudnának válaszolni, hogy mit terveznek. Én azt látom, hogy amivel például egyáltalán nem foglalkoznak, az az infláció. A kormányzati kommunikációban mindig arról beszélnek, hogy mennyi a bruttó növekmény akár szociális támogatásban, akár a bérben, akár a nyugdíjban. Mindig a bruttó összegről beszélnek, de arról, hogy ennek mennyi a reálértéke, hogy az infláció mennyit vesz el belőle, mélyen hallgatnak. Ez pedig, különösen egy olyan időszakban, amikor az infláció magas, értelemszerűen, szinte láthatatlanul lopja ki az emberek zsebéből a pénzt. Elértéktelenednek a megtakarítások, tegyük hozzá, már akinek van. Ez ugyan a szegényeket kevésbé érinti, az viszont igen, hogy egyébként is szűkös jövedelmük reálértéken egyre kevesebbet ér, tehát egyre kevesebbet tudnak belőle vásárolni.

Vagyis a magyar szociális háló lassan már csak egy nagy lyuk lesz?

Sajnos sok rajta a lyuk.

Mi a legnagyobb gond vele?

Én a fő problémának azt érzem, hogy nálunk a rászorultsági elv nem is létezik, ahogy az infláció kezelése sem.