Herczog Mária: a kormány gyenge pontját találta el a bicskei pedofil-ügy

HírKlikk 2024. február 13. 08:00 2024. feb. 13. 08:00

Novák Katalin lemondásával nem fog változni a gyermekvédelem területe, mert pedofil bűncselekmények csak egy szűk szeletet érintenek – mondta a KlikkTV Puccs című műsorában Herczog Mária szociológus, aki sok éve hangoztatja kollégáival, hogy a gyermekvédelmi rendszer nem működik. Hozzátette, láthatóan a szereplők fejében fel sem merült, hogy ez kiderülhet.

Számtalan ilyen ügy van, mint a bicskei, ami aztán nyomtalanul elvész – fogalmazott a gyermekvédelmi szakember. Ami a gyermekvédelmet illeti, ilyen krízisben még nem volt, nagyon súlyos erőforráshiányok vannak nemcsak a gyermekotthonokban, a nevelőszülői ellátásban, hanem már az alapellátásban is.

„Azokon a településeken, ahol a rászoruló családok élnek, ott alig van olyan szakember, aki érdemben segíteni tudna. Az általuk nyújtható szolgáltatások nagyon hiányosak vagy totálisan hiányoznak, és a kormány családpolitikája, gyerekpolitikája egyáltalán nem terjed ki azokra a gyerekekre, akik nélkülöznek, és nagyon súlyos helyzetben vannak, és akiknek a szülei megoldhatatlan helyzetekbe kerülnek emiatt.”

Herczog Mária szerint érthetetlen, hogy miért nem történik ebben előrelépés, miközben nagyon alacsonyak a születésszámok, állandó a demográfiai krízis – ami nemcsak magyar jelenség –, ugyanakkor hatalmas ellenállás övezi a nem szerencsés körülmények közé született gyerekek támogatását. 

Hiányzik az a gondolkodás, hogy minden megszületett gyermeknek meg kellene minden esélyt adni, nemcsak azért, mert ezt várja el minden jó érzésű ember, hanem azért, mert ezek a hazai jogszabályoknak megfelelőek és nemzetközi szerződési kötelezettségeink. Ilyen a gyemekjogi egyezmény, a gyerekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény, amelyek világosan fogalmaznak, és amelyeket az állam elmulaszt.

„Magyarázat nincs, de közben nem szolgálja senkinek az érdekeit. Ettől még a kormányzat erősebben támogathatna olyanokat, akiket erre érdemesebbnek tart, de az, hogy nem támogatja, hanem kifejezetten bünteti azokat, akik szegénységben élnek vagy fogyatékos gyereket nevelnek vagy ők maguk betegséggel küzdenek, kistelepülésen élnek, erre nincs semmiféle racionális magyarázat.”

Herczog Mária szerint most többek között végre kellene hajtani azokat a reformokat, amelyeket az 1997-es gyermekvédelmi törvény megfogalmazott. Emlékeztetett, ha belegondolunk, ennek az intézménynek a működése is törvénytelen jelenleg, és törvénytelen volt az elmúlt húsz évben, hiszen messze több gyereket helyeztek el az intézményben, mint amennyit a törvényi előírás megengedne. 

„A politika két dolog miatt reagált a bicskei gyermekpedofíliával kapcsolatos ügyre, egyfelől mert nagyon gyenge pontot találtak el, hiszen az általuk gyerekvédelminek nevezett célokkal szembemegy az, hogy egy pedofilt kegyelemben részesítenek, a másik pedig, hogy csak a szexuális abúzusra van kihegyezve a dolog, és nem arra, hogy a gyerekek jóléte és jól léte minden körülmények között biztosítva legyen. Az, hogy számon kérhető az állami kötelezettség, ha egy gyerek szükségletet szenved, pláne, ha az állam gondozásában áll, ez fel sem merül.” 

Herczog Mária arra is rámutatott, hogy a pedofília jelenik meg a legkisebb arányban – szerencsére –, sokkal gyakrabban hiányzik a gyerekek érzelmi nevelése, a szeretetlenség, a jó minőségű oktatás, az egészségügyhöz való hozzáférés, szabadidős tevékenységek vagy a szülőkhöz való visszagondozás. Pedig ezek teszik ki az esetek 98 százalékát. A szexuális bántalmazások nagy része pedig nem is pedofília, mert ez egy összemosott fogalom – magyarázta.

„Azok a gyerekek, akik bármilyen bántalmazási, vagy súlyos elhanyagolási okból kerülnek be az ellátórendszerbe, a szakemberhiány miatt nem kapnak segítséget, pedig az a gyerek, aki súlyos lelki, fizikai, szexuális bántalmazást szenvedett el és terápiás segítség nélkül marad, az tönkremegy, magatartási és tanulási problémái lesznek, sokszor ő maga elkövetővé válik.”

A gyerek-gyerek elleni erőszakos esetek pedig látenciában maradnak, mert nem kerülhetnek ki a falak közül – mutatott rá Herczog Mária. Elmondta, az ombudsman számtalan olyan vizsgálatot végzett, amelyből világosan látszik, hogy megoldatlan ez a típusú erőszak, az egyre kevésbé képzett gondozók, nevelők által elkövetett erőszak is minden következmény nélkül marad, még akkor is, ha ezeket feltárják. „Civilként, szakemberként szinte tehetetlenek vagyunk. Akik ilyen helyzetben vannak, nem számíthatnak segítségre, és joggal érzik a kilátástalanságot.”

A teljes beszélgetés ide kattintva nézhető meg!



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom