Hogy viselik a populisták a vereséget?

A Project Sydicate portálon megjelent cikk szerzői szerint a demokratikus erők számára a választási győzelem csupán az első lépés, mert csak azután kezdődik az intézményrendszer helyreállítása. Hogyan lehetnek sikeresek a folyamatot levezénylők, ha a nagy politikai erők nem hajlandók elfogadni a versengő választási rendszer alapfeltételeit? Ez nagyrészt bejáratlan terület. A demokrácia XX. század végén bekövetkezett „harmadik hullámában” szinte minden esetben úgynevezett „együttműködő” átalakulások mentek végbe. A bukó rezsim mögött álló erők elfogadták, vagy támogatták az új, demokratikus rendet, és a század utolsó évtizedében volt kommunisták szabad és tisztességes választásokon győztek, vagy, ha vereséget szenvedtek, elfogadták azt. 

Sajnos a modern autokraták, mint Trump, vagy Bolsonaro a nem együttműködő modellhez ragaszkodtak. Egy idő után – bár vonakodva, és némi erőszakkal – mindketten feladták a hatalmat, ám sem ők, sem támogatóik nem adták fel a célt, hogy bebetonozzák a tekintélyelvű uralmat. Trump választási veresége után három évvel sok támogatója ma is kitart amellett, hogy a választásokat „elcsalták”. Trump, aki jövőre visszavágóra készül Biden ellen, áprilisban, Texasban ki is fejtette, hogy „megtisztítja a démoni erőktől” az amerikai demokratikus intézményeket. 

Lengyelországban 2007 óta harmadszor csapnak össze a PiS és a liberális ellenzéki erők. Első alkalommal az ellenzék győzött, és a kesztyűs kéz politikáját választotta, amikor arról kellett dönteni, hogy büntessék-e a PiS bűncselekményeket elkövető embereit, köztük például Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter hatalommal való bizonyított visszaélését, és a PiS érintettjeit soha nem vonták felelősségre.  

Ez lehetővé tette a PiS számára, hogy a demokratikus renddel eltökélten szembenálló erős és széles mozgalmat építsen ki. A PiS, akárcsak Trump, mozgósította az erőit a „nagy hazugság” köré, választási csalásról nem volt szó. A „nagy hazugság” az volt, hogy a repülőgép-szerencsétlenség, amelyben Lech Kaczynski életét vesztette, nem véletlen volt, hanem Vlagyimir Putyin, vagy Donald Tusk, vagy mindkettő által szervezett gyilkosság. 

A PiS „nagy hazugságának” részletei – akárcsak Trump esetében –, folyton változnak, de a sztori-változatok ismételgetésének célja nem az emberek meggyőzése, hanem a liberális ellenfelek és a demokratikus intézmények legitimációjának erodálása. A terv működött: a Lech Kaczynski balesetéről szóló összeesküvés-elmélet lett az egyik kulcspontja annak a szavazói blokknak, amely újra hatalomra segítette a PiS-t, és mivel nem voltak felelősségre vonások, a párt haladéktalanul újra kinevezte igazságügyi miniszternek Ziobrót. 

Tusk most amellett van, hogy keményebb vonalat kövessenek, ha októberben győz az ellenzék, de nehéz dolga van, mert a PiS lejtős pályát alakított ki. A PiS szülők támogatására indított 500+ programra utalva Tusk azt ígéri, hogy a Cella+ programot követi majd, vagyis megtisztítja a politikát azoktól, akik csaltak, vagy a köztől loptak.   

Világos, hogy Tusk miért ezt a programot szándékozik követni. Számos szakértő felhívta azonban a figyelmet arra, hogy a volt tekintélyelvű apparatcsikokat érintő, átfogó tisztogatás mélyítheti a szakadékokat a társadalomban, növelheti a visszavágás és az eszkaláció kockázatát. Ez az oka annak, hogy Tusk legutóbb finomabb megközelítést alkalmazott.   

Mivel a nem együttműködő átalakulások nem hagynak jó választási lehetőséget az ellenzéknek, alternatív útra van szükség. Lengyelországban az ellenzék a progresszív és a konzervatív erők közötti hatalommegosztás elvén alapuló mély politikai reform mellett áll ki. A szerzők az egész politikai spektrumon átívelő, több mint száz értelmiséget tömörítő csoport alapítói között vannak, amely csoport most kiadott egy javaslatot ezen kérdések megoldására. 

A javaslat távol áll attól, hogy mindent megadna a progresszívaknak, amit csak akarnak, hanem esélyt adna mindenki, a konzervatívok számára is, akik most a tekintélyelvű populizmusban látják az egyetlen esélyüket a politikai befolyás-gyakorlásra. A kidolgozók egyelőre várják, hogyan reagál a javaslatra a PiS és a demokratikus ellenzék.  

Ellenállást válthat ki – és nem csak Lengyelországban –, az az elképzelés, hogy válaszként a konzervatív sérelmekre alapvetően meg kell reformálni a demokratikus kormányzást. 

Ám országaink instabilak maradnak, ha nem adunk okot konzervatív honfitársainak arra, hogy támogassák a demokratikus rendet. 

A progresszív mozgósítás sikert arathat a demokratikus lecsúszás feltartóztatásában mind Lengyelországban, mind Amerikában. Hosszú távon azonban az erős demokráciáknak mindig szüksége lesz az egész politikai spektrum szavazóinak és pártjainak elkötelezett többségi támogatására.