Holland EP-képviselő: Orbánnak tudnia kellett Szájer ügyeiről

HírKlikk 2020. december 4. 06:50 2020. dec. 4. 06:50

Hogy mekkora a botrány Szájer József körül Brüsszelben, mutatja Sophia in ’t Veld holland európai parlamenti képviselő Klubrádiónak adott nyilatkozata is. Az Újítsuk meg Európát (Renew Europe) képviselőcsoport tagja szerint nehezen kerülhetik el az ember figyelmét az elmúlt napok történései, ha járatos Brüsszelben.

A liberális, EU-párti EP-frakcióban ülő holland politikus úgy véli, most ugyan mindenki Szájer Józseffel, a vasárnap lemondott fideszes EP-képviselő botrányával van elfoglalva, de ez nem helyénvaló, mert sokkal inkább Orbán Viktorra, a magyar kormány és kormánypárt vezetőjére kellene fókuszálni. A képmutatás valójában Orbáné, mert ő tudta, mi történt. Igenis tudnia kellett mindenről, arról is, hogy Szájer József ellen belga rendőrségi eljárás indult – mondta a holland politikus.

Sophia in ’t Veld szerint valamiféle megállapodás volt Orbán és Szájer közt, afféle egyezség. És ezért most a miniszterelnök szavahihetősége került veszélybe. Ő határozza meg a politikai irányvonalat és az azt kivitelező apparátust is. Kormányfőként ő az, aki mindenben dönt. Minden rajta áll. Ez is – mondta Sophia in ’t Veld. „Most mindenki Szájert bírálja, de én azt gondolom, erről Orbánt is meg kellene kérdezni, hisz' ő az ország vezetője" – nyilatkozta a Klubrádiónak Sophia in ’t Veld, a holland 66-os Demokraták szociálliberális párt tagja.

Forrás: Klubrádió