Holnap akár Párizsban is megtörténhet ugyanaz – Netnajahu visszaszólt Macronnak
A Gázai övezet békés polgári lakosainak sorsáért egyedül a Hamász iszlamista terrorszervezetet terheli a felelősség, nem pedig Izraelt – szögezte le Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök válaszul Emmanuel Macron francia elnök Izraelt bíráló kijelentéseire.
A francia államfő a BBC brit közszolgálati televíziónak adott, péntek este közzétett interjújában úgy fogalmazott: a Gázai övezetben végrehajtott izraeli légitámadások a civil lakosságot érik, és ezt semmi nem indokolhatja. Macron egyúttal felszólította Izraelt, hogy vessen véget a polgári lakosságot sújtó légicsapásoknak.
Netanjahu – a hivatala általa nyilvánosságra hozott közlemény szerint – emlékeztetett arra, hogy Izrael azért lépett háborúba, mert „a terrorszervezet brutálisan meggyilkolt több száz izraelit, több mint kétszázat pedig fogságba ejtett" – idézi azt atv.hu.
Hangsúlyozta, hogy Izrael mindent megtesz azért, hogy ne tegyen kárt civilekben, felszólítja őket a harcok által érintett területek elhagyására. Ezzel szemben a Hamász mindent megtesz annak megakadályozására, hogy a polgári lakosok elhagyják a nem biztonságos területeket, és fegyveresei élő pajzsként használják őket.
Az izraeli miniszterelnök szavai szerint a Hamász kegyetlen körülmények között tart fogságban nőket, gyermekeket és idős embereket, amivel emberiesség elleni bűntettet követ el. Ezen felül a terrorszervezet fegyveresei iskolákat, mecseteket és kórházakat használnak főhadiszállásként.
Netanjahu figyelmeztetett arra, hogy azok a bűntettek, amelyeket most a Hamász a Gázai övezetben visz véghez, holnap akár Párizsban, New Yorkban vagy bárhol máshol a világban megtörténhetnek. „Ezért a világ vezetőinek a Hamászt kell elítélnie, nem pedig Izraelt" – szögezte le a miniszterelnök.