Horgas Péter: azért tüntetünk, mert normális magyar állampolgárok vagyunk
Tiltakozásul Novák Katalin kegyelmi döntése ellen, péntekre két demonstrációt is szerveztek Budapesten. Az Országos Közös Akarat és a Momentum tüntetése a Sándor-palota előtt egyesült. Mindkettőt azért tartották, mert az államfő kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesének, aki éveken át eltusolta főnöke pedofil bűncselekményeit. Ami mindkét tüntetésen világosan kiderült: ez nem pártpolitikai ügy, ez az egész nemzet ügye, a felháborodás pedig országos.
Az Országos Közös Akarat (OKA) „Takarodjatok! Védjük meg a gyerekeket!” címmel hirdetett demonstrációt a Belügyminisztérium elé. A most már csaknem 30 civil szervezetet tömörítő Országos Közös Akarat (OKA) egyik alapítója a Civil Bázis volt. Horgas Péter, a Civil Bázis elnöke felsorolta, miért is tartották nagyon fontosnak, hogy Novák Katalin ügyében tüntessenek. Mint mondta, ebben a rendkívül fájdalmas és nagyon szomorú történetben pontosan, tisztán és érthetően megjelenik az, hogyan működik ez a hazug, velejéig korrupt rezsim. Szerinte arról nem is érdemes vitázni, hogy a kegyelemről döntő Novák Katalin köztársasági elnöknek és az azt ellenjegyző Varga Judit volt igazságügyi miniszternek el kell tűnnie a közéletből. Ezt alapvetőnek tartják, mint ahogy azt is, hogy a rendőrségnek tovább kell vizsgálódnia, és nem csak a bicskei gyermekotthon ügyében. Meg kell nézniük azt is, mi történt más nevelőotthonokban, miután csodálatos, nagyszerű és felkészült szakemberek mondják évtizedek óta, hogy maga az egész gyermekvédelmi rendszer rendkívül problémás, és nagyon nagy bajokkal küzd. Ezért a rendőrség mellett különböző, más hatóságoknak is azonnal el kell kezdeniük a vizsgálatot.
Horgas Péter képtelenségnek nevezte, hogy a pedofil igazgató a mai napig az Orbán Viktor javaslatára Áder János volt államfő által adományozott Magyar Bronz Érdemkereszt tulajdonosa. Mivel ezek a megsérült gyerekeket a magyar állam gondjaira bízták, de az állam ezt a feladatot sem tudta teljesíteni, az a minimum, hogy valamilyen kárenyhítéssel, bocsánatkéréssel tartozik az áldozatoknak.
A Civil Bázis elnöke szerint az egész gyermekvédelmi rendszer finanszírozását, működését felül kell vizsgálni szakemberekkel és civil szervezetekkel együtt.
Ebben a kegyelmi botrányban eddig a miniszterelnök is, és a köztársasági elnök is a különböző érzelmeiről számolt be. Csakhogy Horgas Péter szerint senkit sem érdekel, hogy Novák Katalin undorodik-e a pedofiloktól, vagy sem. Ahogy az sem érdekes, hogy Orbán Viktor hányszoros apuka és nagypapa, valamint hogy vágna ketté egy pedofil embert. (Erről a Hírklikkben bővebben olvashatnak.) Nem ez a dolguk, ne erről beszéljenek! Arról beszéljenek, hogy miért nem tudták másfél évtized alatt rendbe rakni a gyermekvédelmi rendszert, ha olyan nagyon család- és gyerekbarát ez a kormány. Erről kellene beszélni, és nem azt méricskélni, hogy az embereknek mi a véleményük. Dolgozni kellene. De mivel minden szakembert elmartak már maguk mellől, alig-alig van belőlük, nem működik az állam.
„Ahogy nem működik az állam az oktatásban – azt is szétverték –, az egészségügyben, és most látjuk, a szociális rendszerben sem. A tehetségtelenségükkel és az alkalmatlanságukkal szépen, sorban minden olyan fontos ellátórendszert tönkretesznek, ami az életünk alapja. És ebbe nem átvitt értelemben, hanem konkrétan gyerekek halnak bele. Azért tüntetünk, mert ezt nem lehet tovább elviselni. Azért tüntetünk, mert apák és anyák vagyunk. Azért tüntetünk, mert normális magyar állampolgárok vagyunk” – szögezte le Horgas Péter.
A Civil Bázis elnöke annak a véleményének is hangot adott, hogy a jelenlegi politikusok nem teljesítik a feladatukat. Úgyhogy nem fizetésemelést kellene kapniuk, hanem „el kellene, hogy takarodjanak, mert nem tudják elvégezni a feladatukat, amire a mandátumukat kapták. Van ilyen. Sokmillió ember képtelen arra, hogy vezessen egy államot. Ezzel szembesültünk most, és azért tüntetünk, mert ebbe belerokkan az ország!”
Horgas Péter szerint az, hogy a miniszterelnök a kormány nevében alkotmánymódosítást nyújtott be, „amely lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények elkövetője kegyelmet kaphasson”, egyáltalán nem megfelelő válasz mindarra, ami történt. Mint mondta, a dolog ott kezdődik, hogy Magyarországnak nincs Alkotmánya, tehát nincs mit módosítani. De ha azt a tákolmányt módosítják is, „akkor mi van? Attól megoldódik az ellátórendszer problémája?” – tette fel a kérdést, hozzátéve, csak politikai lózungok vannak, és semmitmondás.
Horgas Péter szerint egyébként látszik, hogy meg vannak zavarodva, mert olyan nagy a baj, és olyan nagy a felháborodás. Nagyon fontos, hogy az egész politikai elit megértse, ez nem pártpolitikai ügy, ez az egész nemzet ügye. Szégyen, hogy több évtizede tudjuk, hisz' komoly és nagyszerű szakemberek többször elmondták, baj lesz ebből, ugyanúgy ahogy több évtizede elmondták, baj lesz abból is, ha így megy tovább az oktatás, és az egészségügyben szintén. Tényleg meg kell várni azt, hogy gyerekek haljanak meg? – ismételte meg a kérdést.
Hozzátette: „igen, sokan vannak, akik nem tudják, nem értik, és abban az országban, ahol igazán nagy keletje van az áldozathibáztatásnak, ez nem egy könnyű feladat, de itt gyerekek halnak meg, vagy egy életre szóló traumát szenvednek, amit soha nem fognak tudni kiheverni!”
Kiss Gergő, az Egységes Diákfront (EDF) elnökségi tagja azért tartotta fontosnak, hogy a tüntetésen ő és az EDF részt vegyen, mert ők diák-érdekképviseleti szervezetként ifjúsági problémákkal foglalkoznak. Azért itt mégiscsak arról van szó, hogy a bicskei gyermekotthonban gyerekeket abuzáltak, s azt megpróbálták eltusolni. Innentől kezdve alapvető kötelességük kiállni a gyermekvédelem mellett, és kötelességük felszólalni az ellen is, hogy Novák Katalin kegyelmet adott annak a bűntársnak, aki megpróbálta az ügyet eltusolni. Kiss Gergő Belügyminisztérium előtt elhangzott beszéde a kegyelemről szólt, és arról, hogy valószínűleg sem Novák Katalin, sem Varga Judit nem gondolta azt komolyan, amit tett. „Mint tudjuk, Novák Katalin kegyelmet adott, Varga Judit volt igazságügyi miniszter pedig ellenjegyezte azt egy pedofil bűntársának”. Kiss Gergő arra kíváncsi, hogy ezek után hogyan fognak a saját gyerekeik szemébe nézni, illetve arra, hogyan is néznek bárki szemébe. Az EDF elnökségi tagja úgy gondolja, a pedofilnak falazó még inkább sáros az ügyben. A pedofíl jogosan kapta a büntetését, és azt töltse is le. Viszont az, aki legalább egy évtizeden keresztül falazott neki, az legalább annyira, ha nem még jobban bűnös.
Kiss Gergő közölte, a diákok nagyon dühösek. Ő csak annak örül, hogy sikerült egy olyan széleskörű összefogást létrehozni, aminek a keretein belül pártok és civil szervezetek egyszerre vonultak az utcára, és ilyet jó ideje nem lehetett látni.
Szilágyi Kitty óvodapedagógus szerint neki szakmájában és egy civil mozgalom képviselőjeként is kötelessége a gyerekeket képviselni. Mint mondta, a gyermekek védelmét mindennél fontosabbnak tartja. A Sándor palota előtti beszédében elhangzott: egy ilyen kegyelmi ügy „nem történhet meg normális országban”. Orbán Viktor csütörtöki nyilatkozatát „szájkaraténak” nevezte. „Egy bántalmazó kormány csak bántalmazást tud generálni” – jelentette ki, és hozzátette: „a Sándor palota már nem képviseli a magyarokat”.
Az óvodapedagógus fontosnak tartotta, hogy elhangozzon az OKA öt követelési pontja: „Novák Katalin és Varga Judit takarodjon a közéletből, lépjenek le, mondjanak le. Folytassák a nyomozást és a szakmai vizsgálatot a bicskei gyermekotthon ügyében, mert jóval több ügy van, ami nem került kivizsgálásra. Vonják vissza a pedofil bűncselekményt elkövető igazgatónak 2016-ban adott Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést. Vizsgálják felül a gyermekotthonok finanszírozási lehetőségeit, és biztosítsanak olyan intézményi rendszert, amelyben nem sérülnek, hanem fejlődnek a gyerekek. A legfontosabbnak azonban az ötödik követelést tartotta: részesítsék kárenyhítésben az áldozatokat, és kérjenek is bocsánatot tőlük.
Bár a Hírklikk elsősorban a civilek tüntetését kísérte figyelemmel, a Momentum szervezte tüntetésről is hírt adunk a hvg.hu segítségével. A Sándor palota előtt Orosz Anna, a Momentum országgyűlési képviselője szólalt fel először, ismertette K. Endre ügyét, közben megjegyezte, hogy a pénteki tüntetés témája pártokon felül áll.
„Novák Katalin ezzel a döntésével az áldozatait köpte szembe. Az igazságos világba vetett hitünket ingatta meg. Novák azt az igazságot kérdőjelezte meg, hogy gyerekeket nem bántunk, soha, semmilyen körülmények között” – mondta, majd egy perc néma csendet kért a tömegtől a további beszédek előtt.