Hosszan tartó kutyakomédia veheti kezdetét Rákosrendező ügyében

A Fidesz „nem" szavazatai ellenében, a fővárosi közgyűlés úgy döntött: a Budapesti Közművek Zrt.-n keresztül élni kíván a Rákosrendezőre érvényes elővásárlási joggal, így az arab befektető helyébe lépne. Az állam szerződésben vállalta, hogy az eredeti, pályáztatás nélkül kiválasztott vevőnek bemutatják a terület résztulajdonosainak elővásárlási jogról lemondó nyilatkozatát, aminek immár nem tehetnek eleget. Így indul a Magyar Ügyvéd Blog legfrissebb posztja.

A bejegyzés részletesen felvázolja a helyzetet, s mint rámutat: Rákosrendező zömében a MÁV, tehát gyakorlatilag az állam tulajdona. A kormány nevében eladóként a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő és az Eagle Hills Hungary Zrt. között kötött, nagyjából 51 milliárdról szóló szerződés szerint a vevő 85 hektárnyi terület birtokába juthat. A megállapodást január 16-án aláírták, és a vevőnek elvileg tíz napon belül ki kellene fizetnie a nettó 51 milliárd forintban megállapított vételár 25 százalékát, 12,7 milliárd forintot, ám a megállapodás számos feltételt tartalmaz.

Ezek között szerepel, hogy ha bárki élni kíván az elővásárlási jogával, az az arab befektető helyébe lép, és az eredeti vásárlóval kötött, minden szerződéses feltételnek megfelelően az ő tulajdonába kerül Rákosrendező. Az adásvételi szerződés szerint egyébként a területet „osztatlan közös tulajdon létrehozása útján” értékesítik. Magyar szerint ez már eleve kérdéseket vet fel, miután a területnek van még két további tulajdonosa is – a szerződésben szereplő Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. helyett annak jogutódja, a Budapesti Közművek Zrt., valamint a Stockton Zrt. –, ám ezeket az érdekelteket a tranzakcióról előzetesen senki nem tájékoztatta.

Az ingatlan dologösszességén különben az államnak bizonyos feltételek fennállása esetén határozatlan időre visszavásárlási joga van. Ilyen például, ha a vevő határidőre nem teljesíti a fizetési kötelezettségeit. Ugyanez a lehetőség akkor is fennáll, „amennyiben az Építési és Közlekedési Minisztériummal megkötendő, nevesített fejlesztések megvalósításához a vevő által megvásárolt ingatlanokból területek szükségesek”.

A szerződés minden más tekintetben a vásárlónak kedvez – mutat rá a poszt. Így az építkezést nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá kell nyilvánítani, s módosítani kell a hatályos építési szabályokat. Ha ezeknek a feltételeknek a kormány nem tenne eleget, a vásárló – az eredeti tulajdonviszonyok visszaállítása mellett – elállhatna a megállapodástól.

Magyar ugyan jelzi, hogy nem szeretne ötleteket adni, ám úgy véli: ha az állam ragaszkodna az arab befektetőhöz, mindenféle jogalkalmazási, jogértelmezési vagy jogalkotási trükkök helyett a kisajátítás intézménye is felmerülhetne. „Kisajátítással ingatlan tulajdonjoga csak kivételesen vonható el, az e törvényben meghatározott közérdekű célból, feltételekkel és módon, teljes, azonnali és feltétlen kártalanítás mellett” – idézi az erről szóló törvényt, hozzátéve, hogy kisajátításra okot adhat többek között a „fejlesztési befektetési területen beruházás megvalósítása”. Feltéve, hogy a „kisajátítással biztosított tevékenység közösségi előnyei a tulajdon elvonásával okozott kárt jelentősen meghaladják”. Ezt ki-ki értelmezze, ahogyan csak akarja – olvasható a blogban, amely szerint lehetnek egyéb gazdasági, anyagi megfontolások is, ha a kisajátítást kérő a számára szimpatikusabbnak tűnő tulajdonostársak között különbséget akar tenni. „Kész szerencse, hogy a kisajátítás csak ’teljes, azonnali és feltétlen kártalanítás mellett’ hajtható végre, amelynek jogalapja és összege azonban bíróság előtt vitatható” – jegyzi meg Magyar.

A jogszabály szerint az idén januártól hatályos törvénymódosítás szerint („talán nem véletlenül”) – a fejlesztési befektetési területekre kivételes szabályok vonatkoznak. „Fejlesztési befektetési terület elsősorban olyan területen alakítható ki, amely barnamezős területnek minősül” – idézi a törvényt az ügyvéd, megállapítva: ezt mintha kifejezetten Rákosrendezőre szabták volna, hiszen barnamezős beruházásról akkor beszélünk, ha az olyan helyen valósul meg, amelyet korábban valamilyen ipari, kereskedelmi vagy honvédelmi célra használtak.

Magyar György végső konklúziója pedig a következő: minden út a bírósághoz vezet. Ha a főváros cége él az elővásárlási jogával, bírósági döntés kérdése, hogy a rákosrendezői területet 51 milliárdért vehetik-e meg, vagy az arabokkal kötött szerződés szerves része-e, hogy vállaltak ötmilliárd eurónyi beruházást? Ugyanez a helyzet az esetleges kisajátítással. Lehet ugyanis vitatni, hogy mi mennyi. Ami szinte biztos, ebben az ügyben nem lesz megegyezés, és miután az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek, mindez még a jövő évi választási kampány idején is sokszor lerágott gumicsont lehet. Az meg külön kérdés, hogy az arab befektető miként reagál erre a várható kutyakomédiára? A pénzük viszont a lyukas magyar költségvetésnek minden bizonnyal jól jönne.