Idén még nem leszünk vakcinanagyhatalom

Harkai Péter 2020. augusztus 5. 16:45 2020. aug. 5. 16:45

Pár napja az oroszok, májusban Kásler miniszter jelentette be, hogy dübörög(ni fog) az oltóanyaggyártás. Kökény Mihály egészségügyi szakpolitikus óvatosságra int, nem mellesleg annak ismeretében, hogy bő tíz éve miként is vélekedett a Fidesz az offshore-cégekhez köthető oltáskapacitásról.

Egy hete sincs, hogy értesülhetett a világ az oroszországi ígéretről, miszerint az év végén, de legkésőbb 2021 elején megkezdődhet a Vektor kutatóközpont által kifejlesztett koronavírus-vakcina tömeggyártása. A hírt Ilnaz Imatgyinov, a novoszibirszki székhelyű Állami Virológiai és Biotechnológiai Vektor Intézet vezetője jelentette be. Elkésett.

Már május elején maga Kásler miniszter és Müller Cecília személyesen vett részt azon a közös megállapodást rögzítő aláíráson, amit a Debreceni Egyetemmel s annak rektorával, Szilvássy Zoltánnal kötött az állam „a hazai oltóanyaggyártás létrehozásának elősegítésében való együttműködéséről”. Mindezt főként azért is tartotta üdvösnek a miniszter, mivel akkor még az azóta kormányzati sikerpropagandává szárnyalt kínai oltóanyag-ellátásról úgy vélekedett, hogy „Kína egy időre kiesett a gyógyszeralapanyagok, gyógyászati eszközök szállításából, nehéz helyzetbe hozva ezzel a világ országait.”

Kökény Mihály óvatosságra int az oltóanyagok sürgető bevezetése terén, mivel a még oly erős politikai nyomás sem indokolhatja a kötelező vizsgálatok és hatásmechanizmus protokolljának betartását, ami jóval hosszabb idő, mint egy autóút Budapestről Debrecenbe és vissza.

A Hírklikk megkeresésére, az MSZP egészségügyi szakpolitikusa sietett leszögezni, hogy nincs rálátása a hazai vakcinagyártás aktuális állapotára, amint ezzel feltehetően hasonló állásponton van maga a szakma is. Az látható, hogy a magyar virológusok, népegészségügyi szakértők, különböző gyógyszercégek igyekeznek önállóan is és külföldi cégekkel együttműködve is dolgozni, de az eredmények még nem ismertek. Azt viszont megerősítette, hogy Magyarország valóban oltóanyag nagyhatalom volt, amint ezt Kásler miniszter is büszkén hirdette a debreceni ünnepségen, csakhogy még az előző, szocialista vezetésű kormány idején:

– Bő tíz éve, az influenza-világjárvány idején az Omninvest nevű cég nagyon jó minőségű és a WHO által is akkreditált vakcinát állított elő és nem csak a magyar szükségleteket fedezte, de exportra is szállították. Persze voltak akkor is oltás(anyag) ellenes hangok, az akkori ellenzék, a mai kormánypárt például azzal érvelt, hogy egy offshore cégnek nem lehet megfelelő minőségű terméke, ezzel igyekeztek bizalmatlanságot kelteni.

Az egyre erősebben átpolitizálódó vitáknak akkor meglepő módon, a Fidesz járványtani szakorvosa, egy bizonyos Mikola István vetett gátat. Akkor a szakmai lelkiismerete fontosabb volt, mint a politikai meggyőződése és nem hagyta elfajulni ezeket a politikai indíttatású vitákat, bármennyire is volt rá igény a párttársai részéről.

Azzal kapcsolatban, hogy az akár a Covid-vírus elleni vakcinagyártás jelen szakmai törekvéseihez mennyiben áll rendelkezésre a megfelelő infrastruktúra és szaktudás, Kökény Mihály nem bocsátkozna jóslásokba, de az tény, hogy rendelkezünk megfelelő és nagyon jó szakemberekkel. Az viszont már nem szerencsés, hogy az ÁNTSZ-t szétverték, még ha működik is egy Nemzeti Népegészségügyi Központ. Sok kiváló, fontos kutatást végző szakember kikerült így többek között a virológusi pályáról, mindez komoly hátrányt jelent a hazai eredmények terén.

Ismeretei szerint, a vakcinagyártásban nagyon nagy verseny folyik a világcégek, sőt, kontinensek között és laboratóriumaikban, az pedig igen nagy kérdés, hogy a versenyfutásban érdemes-e feladni a hatékonyság és a biztonság követelményeit 0 mindezt véglegesíteni igen időigényes:

– Normális esetben egy ilyen védőoltás kifejlesztése hosszú évek munkája. Ennek tudatában több mint kétséges annak a szándéknak az egészségügyi biztonsága, hogy az oroszok már novemberben oltani akarnak. Ráadásul annak figyelembevételével, hogy a hatékony oltóanyagot ráadásul tömegesen kellene előállítani – csak az Európai Bizottság 300 millió vakcinára adott le rendelést már előre az uniós országok számára. Én nagyon óvatos lennék mindennek a megítélésében még akkor is, ha érthető a politika súlyos nyomatéka a probléma megoldásán, nálunk is. Szerintem ez még egy nagyon hosszú út – nyilatkozta a Hírklikk megkeresésére Kökény Mihály, volt egészségügyi miniszter.