Így búcsúzott a világ Konrád Györgytől

HírKlikk 2019. szeptember 16. 19:48 2019. szept. 16. 19:48

Konrád György elhunytáról rendkívül széles körben megemlékezett a nemzetközi sajtó. A Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív lap megállapította: „Most hunynak el az évszázad utolsó jelentős alakjai, akik még az új évezred elejét is meghatározták. Olyan emberek, akiknek meg kellett élni a XX. század legmélyebb szakadékait, ebből levonták a tanulságot, és a népek béküléséért szálltak síkra, de közben nem hittek hamis ideálokban, amelyeket a kudarcos ideológiák ígértek. Magyarország nagyon sok ilyen embert adott a világnak: Kertész Imrét, Heller Ágnest, Esterházy Pétert. És Konrád Györgyöt”. 

Rendkívül terjedelmes, elemző megemlékezést közölt a Neue Zürcher Zeitung. A Deutsche Welle elnevezésű közszolgálati adó hírt adott arról is: Frank Walter Steinmeier német államfő „az évszázad tanújaként” méltatta Konrád Györgyöt, aki „nagy szolgálatot tett a németeknek a magyarországi demokratizálódási folyamatért való fellépésével és mindazzal, amit az európai megosztás békés feloldásáért tett”.  

A Jüdische Allgemeine című német zsidó lap megemlékezésében Monika Gütters kulturális államminisztert (CDU) idézte, aki szerint Konrád „nagy hatást gyakorló figyelmeztető” volt. Gütters szerint „keserű tudomásul venni, hogy az utóbbi években ismét szenvedett a hazájában uralkodó politikai helyzettől, nem utolsó sorban az újra csírázó antiszemitizmustól”. 

A Donald Trump egyik szócsövének tekintett Breitbart hírügynökség is terjedelmes, bár szigorúan tényszerű nekrológot közölt. Guy Verhofstadt azt írta: „Konnrád György elhunytával Európa kivételes embert veszített el. Nem egy, hanem több életet élt: művész volt, másként gondolkodó, humanista, bátor lázadó az egyéni szabadságjogokért és az igazságosságért húzott barikádokon - nagyon fog hiányozni”.

Az AP hírügynökség részletes, tényszerű megemlékezését közölte a The New York Times, elbúcsúzott Konrád Györgytől a The Washington Post, valamint az angol és a német nyelvű sajtó nagyon sok más orgánuma is.