Így él ma az ország egykori legismertebb jogásza, dr. Erőss Pál
|
2017. december 19. 06:55
2017. dec. 19. 06:55
Tizenkét éven át magyarázta nekünk jellegzetes hangján a jogi eseteket, és a műsor óriási sikert és népszerűséget hozott neki. A rendszerváltás után eltűnt a képernyőről, de nem a nézők emlékezetéből. Még a hónap elején adott interjút a Nők Lapjának dr. Erőss Pál volt legfelsőbb bírósági bíró, a népszerű Jogi esetek című televíziós műsor egykori szakértője.
Dr. Erőss Pál az őt kérdező Szegő Andrásnak elmondta, hogy a rendszerváltáskor úgy rúgták ki egyik napról a másikra, hogy a lába sem érte a földet. Zúgva szállt, mint a győzelmi zászló.
Amíg ment a műsor, és magyarázhatta a különbözőféle-fajta jogi eseteket, hebegett-habogott arról, hogy a jog értünk, miattunk van, érthető, követhető, hogy része mindennapos életünknek, és igenis, a különféle paragrafusok az igazságot szolgálják, addig ő szentül, megrögzötten hitt benne! Hitt abban, hogy valamennyire hasznos dolog az, amit csinál, hogy valamit tudnak belőle profitálni az emberek.
Aztán kiderült, hogy nagyra törő vágyak voltak ezek csupán. Hogy szakadó esőben locsoltam egy kis repedt öntözőkannából.
Debrecenben volt kollégista, és hogy valami kis zsebpénzt keressen, kálvinista ünnepeken rendre jelentkezett ünnepi követnek és így mehetett legációba. Kiállt a szószékre és onnan beszélt az egybegyűlteknek. Nem is a beszéd volt a legnehezebb - mondja -, hanem az, hogy a vele szemben álló lányok egymásra licitálva vágtak grimaszokat, és neki az ünnepélyes hangulatban még csak mosolyogni sem volt szabad. Amikor ennek jelét tapasztalta, mindig zavarba jött. Úgy érezte, rá kell szolgálnia mások szeretetére, ki kell valamivel érdemelnie, de nem volt soha mivel. Igazából nem volt se hatalma, se befolyása, hogy tudjon segíteni másokon.
A főnökei nem szerették, hogy ismertebb volt, hogy sokan szerettek volna hozzá fordulni, hogy miniszterek érdeklődtek, mi van vele.
Nem tett jót, hogy tavaly a zebrán elütötte egy autó. Bevitték a kórházba, de onnan, miközben nem tudott még lábra állni, három nap múlva kitették a szűrét. Szerencséjére az unokája talált egy másik kórházat, amelyik befogadta, amíg a szó szoros értelmében lábadozott.
Elárulta, hogy legjobban akkor érezte magát, amikor bíró volt. Reggel, borotválkozás közben még egyszer végiggondolta az aznapi ügyeit, és hitt abban, hogy biztosan jól fog dönteni. Meg abban is hitt, hogy ha valakit elítél, az később rá fog jönni, hogy valamit nagyon rosszul csinált, tanul a büntetésből, és ettől ő később jobb ember lesz. Ma már egyikben sem olyan biztos.
A Markó utcai irodám ajtaján még mindig kint van a névtáblám, és valaki odafirkantotta, hogy "hülye". Tiszteletben tartom, neki ez a véleménye, és még azt sem tartom kizártnak, hogy igaza van. A szakma már rég túlhaladt rajtam.
Amíg ment a műsor, és magyarázhatta a különbözőféle-fajta jogi eseteket, hebegett-habogott arról, hogy a jog értünk, miattunk van, érthető, követhető, hogy része mindennapos életünknek, és igenis, a különféle paragrafusok az igazságot szolgálják, addig ő szentül, megrögzötten hitt benne! Hitt abban, hogy valamennyire hasznos dolog az, amit csinál, hogy valamit tudnak belőle profitálni az emberek.
Aztán kiderült, hogy nagyra törő vágyak voltak ezek csupán. Hogy szakadó esőben locsoltam egy kis repedt öntözőkannából.
Debrecenben volt kollégista, és hogy valami kis zsebpénzt keressen, kálvinista ünnepeken rendre jelentkezett ünnepi követnek és így mehetett legációba. Kiállt a szószékre és onnan beszélt az egybegyűlteknek. Nem is a beszéd volt a legnehezebb - mondja -, hanem az, hogy a vele szemben álló lányok egymásra licitálva vágtak grimaszokat, és neki az ünnepélyes hangulatban még csak mosolyogni sem volt szabad. Amikor ennek jelét tapasztalta, mindig zavarba jött. Úgy érezte, rá kell szolgálnia mások szeretetére, ki kell valamivel érdemelnie, de nem volt soha mivel. Igazából nem volt se hatalma, se befolyása, hogy tudjon segíteni másokon.
A főnökei nem szerették, hogy ismertebb volt, hogy sokan szerettek volna hozzá fordulni, hogy miniszterek érdeklődtek, mi van vele.
Nem tett jót, hogy tavaly a zebrán elütötte egy autó. Bevitték a kórházba, de onnan, miközben nem tudott még lábra állni, három nap múlva kitették a szűrét. Szerencséjére az unokája talált egy másik kórházat, amelyik befogadta, amíg a szó szoros értelmében lábadozott.
Elárulta, hogy legjobban akkor érezte magát, amikor bíró volt. Reggel, borotválkozás közben még egyszer végiggondolta az aznapi ügyeit, és hitt abban, hogy biztosan jól fog dönteni. Meg abban is hitt, hogy ha valakit elítél, az később rá fog jönni, hogy valamit nagyon rosszul csinált, tanul a büntetésből, és ettől ő később jobb ember lesz. Ma már egyikben sem olyan biztos.
A Markó utcai irodám ajtaján még mindig kint van a névtáblám, és valaki odafirkantotta, hogy "hülye". Tiszteletben tartom, neki ez a véleménye, és még azt sem tartom kizártnak, hogy igaza van. A szakma már rég túlhaladt rajtam.
