Iskolaőrség – Visszafogottan, de láthatóan kiakadt Magyar György

HírKlikk 2020. június 7. 10:37 2020. jún. 7. 10:37

A Fidesz rendpárti – mi több, militáns – politikájának tulajdonképpen szerves része, hogy a gyerekek mielőbb megtanulják: már az iskolai konfliktusok kezelését is egyenruhás, bilinccsel, gumibottal, könnygázspay-vel felszerelt iskolaőrökre bízzák – ez derül a napokban benyújtott törvénymódosításból. Érdekes megoldás, mert az iskolai szociális munkás-hálózat kiépítése – amelynek feladata éppen a problémás tanulókkal való célzott foglalkozás lett volna – már az első, sikeresnek bizonyult próbaév végén megrekedt. A kormány ugyanis az országos hálózat kiépítésére 2011-ben sajnált négymilliárd forintot a célra – írja Magyar György a blogján.

Magyar az írásában nem csak azt a kérdést feszegeti, hogy – a fentiekkel szemben – vajon mennyibe fog kerülni az iskolaőrség, megjegyezve, hogy persze „mindenki megtanulja, mi a rend”. 

Kitér arra is, hogy az iskolaőr egyszerű munkavállalóként – tehát a Munka törvénykönyvének szabályai szerint – a rendőrség civil alkalmazottja lesz, ehhez képest éppen a rendőrségi törvény ruházná fel viszonylag széles körű jogosítványokkal. Ezzel gyakorlatilag visszahoznák az iskolarendőrség felállításáról szóló, számos ellenérzést kiváltó 2012-es javaslatot, amely szerint, a diákokkal szemben a rendőr testi kényszert is alkalmazhatott volna. Ha az újabb előterjesztést elfogadják, a jogszabály hasonló lesz a belügyminiszter korábban elvetett ötletéhez – hívja fel a figyelmet.

Emellett a büntethetőségi korhatárt 12 évre szállítanák le – a most hatályos Btk. szerinti emberölés, az erős felindulásban elkövetett emberölés, az életveszélyt vagy halált okozó testi sértés, a terrorcselekmény, a rablás és a kifosztás mellett – a hivatalos személy, valamint a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak esetében is. Az iskolaőr pedig közfeladatot ellátó személynek minősül majd, és ha egy 12 éves tanuló az intézkedését fenyegetéssel akadályozza, netán első indulatában bokán rúgja, őt máris egytől öt évig terjedő börtönbüntetéssel lehet sújtani. „Csak zárójelben: tessenek ügyelni rá, hogy például a pedagógus, de még a jegyellenőr is közfeladatot ellátó személy.” – jegyzi meg Magyar.

Aki felteszi a kérdést: mi is az a fenyegetés, amit egy legfeljebb 30-40 kilós gyerektől tényleg komolyan kell venni? És mit kezd vele az iskolaőr? Kész szerencse, hogy az ilyen diákkal szemben, a rendőrségi törvény szerint, nem lehet vegyi eszközt és gumibotot alkalmazni, viszont a testi kényszer és a bilincs már szóba jöhet – ironizál az írás.

Ez az egész történet tehát több sebből vérzik. Nem több, mint tüneti kezelés: nem a probléma gyökerére koncentrálnak, s nem a család- és ifjúságvédelmi rendszer erősítésében, a súlyos társadalmi-jövedelmi különbségek kiegyenlítésében keresik a megoldást, hanem jön az iskolaőr, aki majd a pedagógus helyett jól megrendszabályozza a gyerekeket. Ha pedig az úri kedve úgy hozza, még igazi rendőrt is hív a renitenskedőre, akit ha esetleg börtönbe zárnak, azzal szinte biztosan a bűnözői „karrier” útjára terelik.

Másfelől érdekes fordulata az előterjesztésnek, hogy ha egy iskolaköteles diákot jogerősen elmarasztalnak – és ehhez nem kell börtönbüntetés –, az a családi pótlék egy évig terjedő megvonásával is együtt jár. Ami azt jelenti, hogy a gyerek még rosszabb körülmények közé kerül, hiszen a családjának kevesebb pénze lesz az ellátására. Vajon ebből mi jön ki? A döntéshozók belegondoltak mindebbe? Azzal biztosan nem találták meg a megoldást, hogy a gyöngyöspatai szegregáció miatti ítéletet törvénymódosítással próbálják érvényteleníteni – emlékeztet a nagy port kavart ügyre Magyar György a blogjában. 

Forrás: Hírklikk