Ismét Putyint erősítette Trump, s Orbán ebben (is) teljes mellszélességgel mögötte áll

NVZS 2025. március 4. 14:00 2025. márc. 4. 14:00

Nem csak Zelenszkijnek és Ukrajnának üzent Donald Trump azzal, hogy felfüggesztette és felülvizsgálat alá vonta az Ukrajnának szánt katonai segélyt, Európának is szól a figyelmeztetés: nem érdekli, mit akar Európa, neki van egy terve, vagy mögé állnak vagy ő kiszáll. Sőt, olyan olvasata is van ennek a durva üzenetnek, hogy hiába reméli Ukrajna, Európa támogatásával sem nyerheti vissza Trump bizalmát – fejtette ki portálunknak Szent-Iványi István. „A végeredmény: a nyertes Putyin, akinek a helyzete ezután sokkal szilárdabbá vált, s így még kevésbé lesz kapható egy gyors tűzszünetre” – állapította meg a külpolitikai szakértő. Szijjártó Péter hirtelen bejelentett washingtoni útja kapcsán azt mondta: a jelek szerint a magyar külgazdasági és külügyminisztert odarendelték, mégpedig azért, hogy instrukciókkal lássák el a csütörtöki uniós csúcs előtt. Amúgy erről szólt Orbán- és Trump vasárnapi telefonbeszélgetése is.

Trump elnök világosan képviseli azt, hogy a békére fókuszál. A partnereinknek is elkötelezettnek kell lenniük eme cél mellett. Azzal a céllal függesztettük fel és vizsgáljuk felül a segélyt, hogy biztosítsuk a megoldáshoz való hozzájárulását” – ezt a furcsa, bár Orbántól sem idegen nyakatekert magyarázatot adta elő a Fehér Ház egyik embere a Politico tudósítójának, miután Donald Trump bejelentette az Ukrajnának már korábban eldöntött katonai segély felfüggesztését. Tette ezt az ominózus pénteki Zelenszkij kontra Trump-Vance csörte után, amikor – az amerikai portál megfogalmazása szerint – az amerikai elnök és alelnök az erejét fitogtatta az ukrán elnök felé. A felfüggesztéssel Trump a tárgyalóasztalhoz akarja kényszeríteni Zelenszkijt.

Az intézkedéssel érintett katonai segélyek pontos összegét nem tudni, de a kongresszus által Biden alatt jóváhagyott, 3,85 milliárd dollár értékű fegyvertranszfert még nem utalta ki a Fehér Ház. Trump januári hivatalba lépése óta nem hagytak jóvá újabb katonai segélyt – írja a Szabad Európa. Idézte Olekszij Honcsarenko ukrán parlamenti képviselőnek a Telegramon közzétett bejegyzését, amely szerint „Mindenekelőtt a légvédelmi rakétákat, a HIMARS-lőszert és a tüzérségi eszközöket érintheti az amerikai segélyek felfüggesztése”.  

Vajon mi az üzenete annak, hogy Trump éppen akkor állítja le a fegyverszállítmányokat, amikor az európaiak komoly összefogással lépéseket tesznek Ukrajna megsegítésére? Üzent-e ezzel Európának is Trump? Szent-Iványi Istvánt kérdeztük.

A külpolitikai szakértő szerint egyértelmű igen a válasz erre a felvetésre. Mint kifejtette Trump ezzel Európának azt is üzente, hogy tántoríthatatlan, nem érdekli mit akar Európa, neki van egy terve, vagy mögé állnak vagy ő kiszáll. A durva üzenetnek az is az olvasata, hogy Ukrajna hiába reméli, hogy Európa támogatásával visszanyerheti Trump bizalmát. „A végeredmény azonban ugyanaz: a nyertese ennek Putyin” – hívta fel a figyelmet, hozzátéve: az orosz vezető helyzete Trump húzásával sokkal szilárdabbá vált, aminek eredményeként egyébiránt még kevésbé lehet kapható gyors tűzszünetre. Ez az egész tehát csak Putyinnak jön jól, senki másnak, sem Ukrajnának, sem Európának, de még Trumpnak sem – szögezte le Szent-Iványi. Mint megjegyezte: nem tudni persze, hogy mi az amerikai elnök célja, de hogy nem sok mindent nyer ezzel, az a jelen állás szerint biztosnak tűnik.

Mi az üzenete annak, hogy éppen most fogadja az amerikai külügyminiszter, Marco Rubio Szijjártó Pétert? Nem lehet-e ennek olyan olvasata, hogy az uniós csúcs előtt instrukciókat ad Washington Magyarországnak arra, mit lépjen? – vetettük fel. A szakértő úgy látja: mind Orbán és Trump vasárnapi telefonbeszélgetése, mind Szijjártó hirtelen washingtoni látogatása annak szól, hogy az Európai Unió csütörtöki – nagyon fontos – csúcstalálkozója előtt instrukciókkal lássák el a magyar kormányfőt. Ezt az is implikálja, hogy a jelek szerint Szijjártót a vasárnapi telefonhívás után rendelték az amerikai fővárosba, nem egy előkészített, előre tervezett út ez – ezt egyébiránt nem is állítják. Szijjártót odarendelték és instrukciókkal látják el, nem véletlen, hogy ennyire sürgős volt a látogatás – a látszat mindenképpen ez.

S ha már a csütörtöki uniós csúcs – annak mi lehet a végkifejlete? – kérdeztük. Szent-Iványi szerint tartani lehet attól, hogy nem lesz értelme a találkozónak. Erre mutat az is, hogy Orbán már eleve jelezte, nem ért semmivel egyet, csupán egy dolgot tud támogatni, azt, hogy támogassák Trump tervét. Holott a csúcson egyrészt Ukrajna mellett támogatásukat szeretnék demonstrálni, másrészt napirendre tűzni Ursula von der Leyennek a katonai, védelmi költségek növelését és az európai újrafegyverkezést tartalmazó tervét. Ebből azonban a jelek szerint minden bizonnyal semmi sem lesz, ismerve Orbán Viktor levelének a tartalmát, valamint Szijjártó mostani washingtoni látogatását – vonta le a következtetést a szakértő. „Folytatódik az, amit Orbán már régóta hangoztat, azaz: marad a küllők között a bot, ráadásul most úgy érzi, hogy Donald Trump személyében támogatója is van”.

Ki lehet-e mondani, hogy a londoni folyamat elindulásával megkezdődött Magyarország – és Szlovákia – kiszorítása Európából? – kérdeztük. Szent-Iványi úgy gondolja, arra kevés az esély, hogy Orbán „észhez térjen”... A Coalition of the Willing (Cselekvők koalíciója) egyik célja, hogy ne csak európaiak vegyenek részt benne, nem véletlen hívták meg Kanadát és Törökországot. „Nyilván – ahogy a lengyelek fogalmaztak – az Oroszország és Kína trójai falovaként működő országokkal nem számolnak, azaz Magyarországgal és jelen állapotban Szlovákiával sem – szögezte le, hozzátéve: ezzel a perifériára sodródunk – bár az igazság szerint már most is ott vagyunk” – fejtegette. Ennek a bizonyítékát abban is láthatjuk, hogy a két ország egyikét sem hívták meg a két korábbi párizsi, valamint a most hétvégi londoni találkozóra. Ami biztos, csak azok fognak Európa nevében fontos szerepet játszani, akik részt vesznek a Coalition of the Willing csoportosulásban – hívta fel a figyelmet.

Mennyire ért el ezzel Orbán egy veszélyes pontot a régebb óta folytatott játékában? – kérdeztük. Szent-Iványi szerint, hacsak nem lesz jövőre komoly fordulat, akkor végképp kisodródunk a perifériára. Orbán ugyan azt hiszi, hogy a Donald Trump irányította Egyesült Államok majd kisegíti, de ezt majd meglátjuk. Trump lépéseiből ugyanis nem éppen az derül ki, hogy hálás típus lenne, ő nem hálás és nem érdeklik más szempontok sem – bármikor ott hagy bárkit, ha a vélt vagy valós érdekei úgy diktálják – állapította meg. 

Az egész mostani konfliktusból nem csak az derül ki – folytatta –, hogy Trump nem szereti Ukrajnát, de ennek van egy olyan olvasta is, hogy minden ország – köztük akár a baráti országok is – levonhatják a következtetést: bármikor szégyenpadra kerülhetnek. Nyersen és brutálisan képviseli a hangoztatott politikai filozófiáját, miszerint „Amerikai az első”. Trumpot ugyanis semmi más nem érdekli. Pedig ez, és a most Kanada és Mexikó ellen életbe léptetett vámemelés nem az USA-t, hanem Amerika ellenségeit fogja naggyá tenni. De hát az amerikaiak erre szavaztak... – tette hozzá Szent-Iványi István.

A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2025. január 14-i adása itt nézhető meg: