Itt az előrehozott nyugdíj – De vajon mi az oka?

NVZS 2019. december 3. 10:15 2019. dec. 3. 10:15

 „Ügyviteli és praktikus oka is van annak, hogy immár hosszú évek óta előrehozzák a decemberi nyugdíjak kifizetését. Ezzel soha nem volt gond, miközben a nyugdíjakkal kapcsolatban számos a probléma” – mondta megkeresésünkre Barát Gábor, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság volt főigazgatója. Már ma megkapták a járandóságukat azok, akik banki átutalással jutnak hozzá, de a postás is a szokásosnál korábban viszi ki az érintetteknek a pénzt.

A már hosszú ideje nyugdíjasként élők megszokhatták, hogy decemberben korábban jutnak pénzhez, 15-20 éve ugyanis már ez járja. A közhiedelemmel ellentétben, nem az a fő oka az előrehozott nyugdíjfolyósításnak, hogy az ünnepek előtt hozzájussanak az emberek a pénzükhöz. Az ok ennél prózaibb.

„Két fő oka van ennek a kialakított rendszernek: az egyik a novemberi nyugdíjkorrekció, a másik pedig, hogy januárban időben jussanak a már emelt pénzükhöz az érintettek” – magyarázta Barát Gábor. Egyre többször fordul ugyanis elő, hogy a törvény előírása miatt novemberben a kormány kénytelen kiegészítő korrekciót adni a nyugdíjasoknak, s így hagynak időt az ügyvitelre, ami ahhoz kell, hogy a korrekció összege be tudjon épülni a januári éves emelés alapjába.

Ahogy korábban írtuk: a nyugdíjkorrekció az év eleji emelés és az infláció különbségének kiegyenlítését szolgálja. Az idén például 0,7 százalékos volt, miután 2019. januárjában az idei évre vonatkozó költségvetési törvény inflációs előrejelzésével összhangban, a nyugdíjemelés mértéke 2,7 százalék volt, az infláció pedig 3,4 százalék. A kettő különbözete a korrekció mértéke. Ezt 12 hónapra egy összegben kapta meg novemberben minden nyugdíjas (kivéve azok, akik az idén vonultak nyugállományba), s az egyhavi korrekció beleépül a nyugdíj alapjába, amire rájön majd a jövő évi 2,8 százalékos emelés.

„Ez észszerű és praktikus rendszer. Persze a nyugdíjasoknak oda kell figyelniük a beosztásra, hiszen durván másfél héttel megnyúlik a decemberi és a januári nyugdíj érkezése közötti idő” – mondta Barát, hozzátéve azonban, hogy a hónapról hónapra élő nyugdíjasok döntő többsége képes beosztani a pénzt”.