Itt követheti élőben a Dobrev-Márki-Zay vitát

HírKlikk 2021. október 13. 18:32 2021. okt. 13. 18:32

Már csak az elmúlt pár nap feszültségei miatt is óriási várakozás előzte meg az RTL Klubon, valamint az RTL Most+ platformon keresztül közvetített esti ellenzéki miniszterelnök-jelölti vitát. Előre borítékolható, hogy az előző vitáknál keményebb összecsapás lesz a még állva maradt két jelölt – Dobrev Klára és Márki-Zay Péter – között.

A 18:30 kor indult, másfél órára tervezett vitáról a Hírklikk folyamatosan tudósít.

20:05

És eljöttek a kortesbeszédek, amire 1,5-1,5 percet kaptak. 

Dobrev a többi között azt mondta, azért jött, hogy meggyőzze a szavazókat arról, hogy sok kell a kormányzáshoz. Annak  beismerése, hogy az ellenzék közössége fogja leváltani Orbánt. Benne van kellő tisztelet a szövetségesei iránt. Magyarországon olyan igazságtalanságok vannak, amit csak baloldali politikával lehet helyre rakni. A kormányzáshoz kell kormányzóképesség is, nem csak tudás és tapasztalat, hanem, hogy egybe tudja tartani a sokszínű koalíciót, és megvan az ereje és alázata a partnerei iránt. 

Márki-Zay szerint bárki is lesz, olyan közös programot hajt végre, amelyben a baloldali, a jobboldali és  a liberális elemek is benne lesznek. Erre garanciát jelentenek a mögötte álló pártok. Szerinte a kérdés az, ki tudja megszólítani a szavazókat. A fiatalok szerinte sorra győzik meg fideszes szüleiket. Békére van szükség, elég a 30 év széthúzásból, a zsarolásból.

20:01

A civilek kérdésével vezették fel a környezetvédelmet. Zöld kormány lesz a következő kabinet – szögezte le Dobrev. A zéró kibocsátást 2050-ig el kell érni. Panelrekonstrukciós, társasházi rekonstrukciós program lesz. A közlekedésben a tömegközlekedésre helyezik a hangsúlyt. S végül az erőművek: az igazságos átmeneti támogatástól kapunk erre is pénzt.

Márki-Zay kormánya is zöld kormány lenne, Szél Bernadett és Jávor Benedek jelenleg is a zöld programon dolgozik. Ne  gondoljuk, hogy az emberek nem fogadnak el az ő érdekeiket szolgáló lépéseket – nem biztos, hogy népszerűtlen lesz egy-egy ilyen lépés. 

Dobrev szerint is a szemléletformálás az egyik legfontosabb. A benzin- és dízelautók kitiltása be fog következni, de olyan támogatási rendszer kell, ami ezt elősegíti. Erre is lesz forrás. Márki-Zay a valódi rezsicsökkentést az el nem fogadott energiát nevezte, olyan programok kellenek – például napelemek. 

19:55

A civilek kérésére a családtervezés, családtámogatások, és a hitelek kamattámogatása került szóba. Márki-Zay igennel válaszolt a kérdésre. Nem csak választási fogás. Dobrev szerint kudarc a Fidesz támogatási rendszer. A CSOK-ot meg kell tartani, de a családok 90 százaléka nem tudja igénybe venni. Ki kell terjeszteni a családi adórendszert is.

19:52

A nők helyzete a következő téma. Dobrev azt mondta: nem vagyunk szebbek és okosabbak mint a férfiak. Márki-Zay szerint büszkének kell lennünk, hogy egyáltalán nem hátrány ma Magyarországon nőnek lenni. Erre Dobrev a példa. Szerinte az előítéleteket gyors tempóban számolja fel a magyar társadalom. 

Dobrev jogszabállyal és munkaügyi ellenőrzéssel küzdene a bérszakadék ellen, ami a férfiak és nők között van. Ez a nyugdíjakra is érvényes. Márki-Zay szerint is azonos munkáért, azonos bér jár. Női kvóta a DK-ban már van, 30 százalékos, Dobrev 50 százalékosat szeretne. Márki-Zay szerint nem a kvóta lényeg.

19:48

Az oktatás kérdéséről a szakszervezet véleményét kérték ki. Itt is a béremelés került szóba. Dobrev szerint azonnal emelnék az oktatásban dolgozók fizetéséét. Ha nem tudják visszacsábítani a tanárokat és vonzóvá tenni a pályát a fiatalok számára, akkor gyerekmegőrzés lesz iskola helyett. A béreket azonnal 30 százalékkal kellene megemelni. Szerinte kétszeres-háromszoros bért kellene adni a hátrányos térségekben dolgozóknak. Az egyházi oktatásban háromszoros támogatást adnak, ami elfogadhatatlan. Ha hátrányos helyzetű gyerekeket tanítanak, akkor maradhatna.

Márki-Zay szerint is azonnal kell emelés. Javasolja: leszakadó térségekben magasabb emelés legyen. A legfontosabb a szabadság, a digitális átállás, közgazdasági, jogi, pénzügyi ismeretek tanítása, a fake news elleni oktatás. 30 százalék lehet irányadó szám. Kérdés, mire lesz pénz. Három katasztrófa sújtotta terület van: a rendőrök, a tanárok, az egészségügyi szakdolgozók bére. Az egyházi iskolák támogatási szintjére kell felhozni az állami iskolákat. Az intézményeket visszaadnák az önkormányzatoknak, de a velük folytatott tárgyalások után, mellé a finanszírozást is. Dobrev a felsőoktatást is behozta: visszaveszik az egyetemeket, a közalapítványi formát visszavonják. Márki-Zay is elfogadhatatlannak nevezte a rendszert.  

A tankötelezettség korhatárát ismét felemelnék 18 évre. De ez nem old meg minden problémát.  

19:41

Az egészségügy humán erőforrása volt a következő téma. Márki-Zay szerint nem orvosolható a szakemberhiány béremelés nélkül. Ezt már a Fidesz is felismerte. Az emelést nagyon gyorsan végre kell hajtani. Magánszolgáltatások bevonását is javasolja – például a képalkotó vizsgálatok területén és bizonyos műtéti beavatkozásokban is lenne ennek tere.

Dobrev szerint tíz év alatt minimum 3000 orvost és 500 háziorvost kell visszahozni. Jelenleg a GDP öt százalékát költjük az egészségügyre, az európai szint hét százalék. Ez a béremeléssel együtt lesz. Fokozatos, öt éves bérfelzárkóztatást kell csinálni. Mint az oktatásban is. Átcsoportosítva lehet elérni. Az orvosokra vonatkozó „rabszolgatörvényt” azonnal el kell törölni. Ő is bevonná a magánszolgáltatókat.  

A kórházak bezárása kapcsán Dobrev közölte: a fontos, hogy közel kell vinni az emberekhez az ellátást. Az orvosokkal és a kamarával kell eldönteni, ezt hogyan lehet elérni. Márki-Zay szerint is a szolgáltatást kell közel vinni az emberekhez – de ésszel. 

19:39

Mindketten úgy gondolják, hogy a következő ciklus végéig meg kell felelni az euró bevezetése feltételeinek. Bejutnánk az ERMS-be az euró előszobájába. 

19:35

A gazdaságpolitika került terítékre, gyors kérdésekkel. Az egykulcsos adót nem tartanák meg, kétkulcsossá tennék. De adóemelés ne legyen – kérte Márki-Zay. A minimálbérnek európai szintűnek kell lennie – hogy az emberek hazajöjjenek Magyarországra. Az európai minimálbér-rendszerről van szó, nem arról, hogy némethez hasonló minimálbérre lenne szükség.

A 27 százalékos áfakulcs kapcsán Márki-Zay az adópopulizmus veszélyére hívta el figyelmet, s ismét a hódmezővásárhelyi példát emlegette. A 27 százalékos áfacsökkentést Márki-Zay ebbe a kategóriába sorolta.

Dobrev szerint van létjogosultsága a baloldali politikának, nagyon nagy igazságtalanságok alakultak ki az elmúlt években. A 27 százalékos áfát fokozatosan csökkentik – erről van megállapodás, de az alapvető élelmiszerekét azonnal kellene csökkenteni. Márki-Zay is egyetért a társadalmi igazságtalanság megszüntetésével – ha úgy tetszik, baloldali, igazságos gazdaságpolitika kell.

A jövedéki adó kapcsán az üzemanyagok ára került szóba. Dobrev szerint olyan mechanizmusra van szükség, hogy a világpiaci áremelkedés idején csökkenteni kell az adóját. Márki-Zay az ígérgetés kapcsán a gazdasági racionalitásra hívta fel a figyelmet, s arra, hogy a Fidesz kisöpörve fogja átadni a büdzsét. Felelőtlen ígéretekre nincs szükség – mondta. Csak olyat szabad ígérni, ami teljesíthető.

Dobrev szerint csak olyat ígért, ami teljesíthető. Az elmúlt harminc év legnagyobb költségvetési átcsoportosításával elő lehet teremteni a 2000 milliárdot, amit egyes számítások szerint Dobrev és a jobbikos Jakab Péter ígért.

19:17

Az elszámoltatás és a korrupció került terítékre. Dobrev szerint aki lopott, annak börtönbe kell kerülnie, a lopott vagyont pedig vissza kell szerezni. Hogy lesz-e felcsúti per? Erre azt mondta – példákat sorolva –, számon kérhető legyen négy év múlva, ha nem  lesz következménye a korrupciós ügyeknek.

Márki-Zay egy kicsit odaszúrt amiatt, hogy Poltot Gyurcsány meghagyta a posztján. Az elszámoltatást Hadházy Ákosnak kell megkapnia – mondta.

Ismét vádaskodás hangzott el – Oszkó Péter példája volt az egyik –, de Dobrev inkább ezen átlépve, arról beszélt, hogy az elmúlt tíz év példátlan az ország életében, egy család, egy oligarcha rendelkezik az ország vagyona felett. Garanciák kellenek, hogy ezt soha többé senki ne tehesse meg. Utalt arra, hogy a korábbi szigorú összeférhetetlenségi törvényt a Fidesz azonnal eltörölte. Szóba hozta a pereputty-törvényt. Márki-Zay ezzel egyetértett, majd hozzátette, hogy a vádalku intézménye is sokat segíthet. 

19:12

Abban is egyetértettek, hogy az összefogástól a Fidesz nagyon fél, és mindent megtesz, hogy megakadályozza.  

Ismét adok-kapok alakult ki, hogy a Fidesz kit támogat és kit nem. Dobrev véleménye: a Fidesz a szövetségtől fél.  

19:08

Az alkotmányozás kerül terítékre. Dobrev szerint ki kell mondani, hogy az alaptörvény nem alkotmány. A választási kampányban egyértelmű felhatalmazást kell ehhez kérni, emellett pedig az európai közvéleményt is informálni kell erről. Márki-Zay szerint már a választások előtt ki kell mondani, hogy alkotmányellenes maga az alaptörvény, mivel kizárólagos célja a Fidesz hatalmon tartása.

Dobrev továbbmenve leszögezte: az alkotmány nem lehet egypárti, sem hatpárti, hanem olyan, amit az emberek saját magukénak éreznek. Az alkotmányozásba a legszélesebb kört kell bevonni, pártokat, civileket.  

19:05

Márki-Zay szerint a DK-s Komáromi Zoltánt szívesen hívná a kormányába, miként Szél Bernadettet, vagy akár Bod Péter Ákost és Róna Pétert. Szóba hozta az ELEGY által készített programokat. Dobrev idő előttinek tartja a pozíció-osztogatást. Egyben belebegtette az árnyékkormány létrehozását is, amit év végéig létre kellene hozni. A győzelem után vaskos törvénycsomagot nyújtanának már be a parlamentbe. 

Márki-Zay szerint ő nem miniszteri posztot osztogatott, hanem a közös ellenzék szakmai álláspontjainak kidolgozóiként emlegette a fentieket. De egyetért azzal, hogy egyelőre ne pozíciókat osztogassanak. 

18:59

Kormányzás együtt – ez a témakör volt a következő napirendi pont. A műsorvezető azt kérdezte: milyen szerepet kap abban Gyurcsány Ferenc? Dobrev szerint hatpárti koalíció lesz. Márki-Zay együtt tud működni Gyurcsánnyal, ahogy Karácsony is együttműködik vele Budapest élén. 

Márki-Zay szerint betartotta a szavát, hogy ha kell, félrerántja a kormányt. Az egyeztetésre a jövőben is szükség lesz. A munkát, amit Karácsonnyal elkezdtek, tovább kell vinni. Az egyeztetés folyamatát Dobrev ámokfutásnak látta, de nem is kettejük tartalmi vitája - az belefér politikai kultúrába –, hanem annak stílusa, módja, kisugárzása. Ami fontos a közös alappal. Dobrev emlékeztetett a közös programra, egészségügyben, oktatásban, alkotmányozásban.  

Márki-Zay szerint párton kívüli civil kell egy hatpárti koalíció élén, mert az tudna konszenzust teremteni a legjobban. Dobrev szerint azonban már ez az összecsiszolódás megtörtént. Azt mondta: koalíciós kormányt a nők jobban tudják összetartani. Dobrev a szakértői kormány kérdésére azt mondta, neki nem lenne rossz az, de egy kőkemény Fidesszel állnak majd szemben, s a Fidesz nem szakpolitikában fog ellenük politizálni. Szerinte szakértelem és erős, határozott politikusok kellenek a kormányban. Márki-Zay szerint az elmúlt három és fél évben bebizonyosodott Hódmezővásárhelyen, hogy erre képes.  

18:51

Élesen egymásnak feszültek abban a kérdésben, hogy kit, ki támogat. Márki-Zay ismét zsarolással vádolta Dobrevet. A DK miniszterelnök-jelöltje arra kérte őt, hogy csütörtökön reggel menjen a rendőrségre és tegyen feljelentést. 

Szóba került, hogy mivel magyarázza Márki-Zay azt az állítását, hogy Dobrev nem lesz képes legyőzni Orbánt. Márky-Zay ekkor a közvélemény-kutatásokra hivatkozott. Dobrev is citálta a Závecz-kutatást, amely szerint neki nagyobb esélye van. Dobrev ezzel a témakörrel kapcsolatban is azt emlegette, hogy Márki-Zay összevissza beszél. Mindkét jelölt többféle felmérést idézett, de mindketten kitartottak a saját álláspontjuk mellett. Dobrev elővette az ego visszavonásának kérdését is.  

Kicsit összevitatkoztak azon, hogy Márki-Zay állítása szerint az egyik Dobrev-fórumon nekimentek.

Dobrev nyerte a számháborút: állítása szerint tényleg leadtak 82 ezer miniszterelnök-jelölti ajánlást. Dobrev úgy vélte, akkor lesz közös nyilatkozat, ha Márki Zay vállalja, hogy nem mocskolódnak. Márki-Zay ezt vállalta. 

Kölcsönösen azt is elismerték, hogy a győztes mögé a másik be fog állni. 

18:42

Márki-Zay alkalmasnak tartja miniszterelnöknek Dobrevet, de arra nem, hogy Orbánt le tudja győzni. 

Dobrev bírálta a személyeskedővé vált kampányt. Abban egyetértettek, hogy vissza kell vezetni a kampányt a békés mederbe. 

Dobrev folyamatosan visszatért Márki-Zay bírálatához, s viszont is. Dobrev Trump kampányához hasonlítja azt, amit Márki-Zay csinál, hogy naponta valótlanságokkal áll elő. Attól tart, hogy Márki-Zay szétveri az összefogást ezzel a viselkedésével. Márki-Zay szerint esze ágában sincs szétverni az ellenzéket. 

18:38

A szabályok ismertetése után, elsőként Rábai Balázs a DK által megzsarolt négy személyéről kérdezte Márki-Zayt. És máris éles adok-kapok alakult ki.

Popovics Juditnak ígértek Márki-Zay állítása szerint államtitkári posztot. Dobrev ezt tagadta, közölte: Márki-Zay hazudik. Mint mondta: nem tartja őt sem morálisan, sem szakmailag elfogadhatónak.

Szerinte ellenfele nem bírja a politikai nyomást. Márki-Zay többször is belevágott Dobrev szavába, cáfolva az állításait (például a hazudozásban), ő azonban zavartalanul folytatta. Márki-Zay reakciójában maga is ferdítésekkel vádolta Dobrevet. A közös nyilatkozat elmaradását említette példaként.

18:30

A mostani televíziós vitát – az első kettőhöz hasonlóan – ismét nézők, köztük a pártok képviselői előtt tartják. Ezúttal is Rábai Balázs a moderátor.

A már megszokott rendben indult az összecsapás: a jelöltek előre megszabott időkeretet kaptak, azt szabadon beoszthatják, kikötés azonban, hogy a teljes időt nem használhatják fel egyszerre. A 30-30 percesre tervezett időkereten felül a jelöltek az adás végén, másfél-másfél percben szólhatnak a nézőkhöz, s elmondhatják, miért ők lennének a megfelelő választás.

Újdonság, hogy a vita során civil- és érdekvédelmi szervezetek is feltesznek – előre felvett – kérdéseket. Az előzetes tervek szerint a két ellenzéki miniszterelnök-jelölt a Greenpeace, a Pedagógusok Szakszervezete, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, a Társaság a Szabadságjogokért és a Habitat for Humanity kérdéseire válaszol majd.