Iványi Gábor: állítsák le az ellenünk folyó – politikai hátterű – hecckampányt!

NVZS 2024. február 24. 07:30 2024. feb. 24. 07:30

Az Iványi Gábor lelkész által vezetett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség követeli az ellene folytatott – politikai hátterű – hecckampány haladéktalan leállítását, s a tőlük elvett alkotmányos, évtizedek óta gyakorolt alapvető jogaik helyreállítását. Ezt közölték a gazdasági igazgatójuk és egyik intézményvezetőjük elleni hatósági fellépés nyomán. követelve az őrizetbe vett munkatársuk azonnali szabadlábra helyezését is. Az Iványi Gábor aláírásával megjelent felhívás felteszi a kérdést, „a rendszerváltás előtt kezdett munkánk, egyházi életünk szándékos tönkretétele mi más lenne, mint méltatlan politikai akció?”

Ahogy arról a Hírklikk beszámolt, kedden reggel a NAV nyomozói – három órás házkutatás után – magánlakásáról bilincsben elvitték Békéscsabára Ónodi István lelkészt, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és intézményei gazdasági hivatalának vezetőjét. Utóbb a Békés Vármegyei Főügyészség költségvetési csalás bűntette miatt kezdeményezte a letartóztatását, a Gyulai Bíróság pedig el is rendelte azt. A vád ellene 6,5 milliárd forintot meghaladó közteher bevallásának elmulasztása és befizetése. Ezzel egyidőben a MET egy intézményvezetőjét is eljárás alá vonták.

Alig pár órával a keddi hajnali hatósági akciót követően nyilatkozott a Hírklikknek Iványi Gábor lelkész. Már akkor azt mondta, hogy az akció politikai indíttatásúnak tűnik, hiszen szinte napra csaknem pontosan két évvel követte a NAV fegyvereseinek fellépését a budapesti központban. 2022. február 21.-én váratlanul ellepték az egyház központját és gazdasági hivatalát, válogatás nélkül minden adathordozót és hivatalos iratot elkoboztak, s az eljárásról azóta semmiféle információt nem adtak, az elvitt személyi és egyéb anyagokat, számítógépeket nem szolgáltatták vissza. 

Iványi emlékeztetett arra, hogy hallatta szavát a kegyelmi botrányban. Mint mondta, óhatatlanul felmerül a kérdés, vajon Balog Zoltán, Novák Katalin tényleg önállóan cselekedett-e, illetve a kormánytag Varga Judit igazságügyi miniszter valóban elhallgatta-e a kormányfő előtt, hogy ellenjegyzi a kegyelmi döntést? A végkövetkeztetése pedig az volt, hogy el kell terelni a figyelmet erről az egész ügyről, alapvetően erről szól a MET elleni újabb támadás.

Arra már a MET legújabb közleménye mutat rá, hogy „önkormányzati és EU parlamenti képviselői választásokra készül az ország. Súlyos botrányok árnyékolják be a közéletet. Zavartalanul folyik a közpénzek költségvetésből való kivonása. A társadalomnak alsó egytizede, ahol munkánkat végezzük, méltatlan mélyszegénységben él. Ebben a helyzetben a megalázottak és megbántottak jogait is képviseljük, és az állam helyett biztosítjuk a szükséges ellátást” – mutat rá. 

A dokumentum elítéli a hatóságok fellépését, s három követelést fogalmaz meg:

  • felhívjuk a hatóságokat, hogy Ónodi Istvánt haladéktalanul helyezzék szabadlábra;


szüntessék be azt a politikai hátterű hecckampányt, amit 2010 óta a MET ellen folytatnak, elvéve alkotmányos, évtizedek óta gyakorolt alapvető jogainkat;

  • haladéktalanul vonják vissza azt a Kúria által befogadott ügyészségi indítványt, amellyel ismét visszaminősíteni próbálják a MET egyházi státuszát;
  • biztosítsák az anyagi hátteret a MET az államtól átvállalt, és évtizedek óta (az utóbbi években a tisztességtelen elvonások ellenére is) elvégzett munkájához, ahogy ezt megteszik más hasonló fenntartók esetében.

A dokumentum felidézi, hogy a MET és most a gazdasági igazgatója, valamint egyik intézményvezetője azért került az „irányított hatóságok” kereszttüzébe, mert 2011-ben az Országgyűlés alkotmánysértő egyházi törvényt fogadott el, visszamenőleges hatállyal és hamis becsületsértő indoklással elvette több felekezet, köztük a MET egyházi státuszát.

Az vezetett idáig, hogy az egyháznak a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság előtt megnyert perében a kormány csak a múltra nézve ismerte el a törvénysértést, 2017-től azonban változatlanul diszkriminatív adminisztratív eszközökkel lép fel az egyházzal szemben, olyan újra és újra megváltoztatott jogszabályokat kreálva, hogy jogfosztásukat törvényesnek tüntethesse fel.

Ennek következményeként az addig alap- és kiegészítő normatívából ellátott közfeladatoktól megvonták a költségvetésük mintegy 40 százalékát kitevő kiegészítő normatívát, így az elmúlt másfél évtizedben a maradék 60 százalékból kellett megoldani a fizetések utalását, a gyermekek étkeztetését, tanulmányi körülményeik biztosítását, a hajléktalanok, betegek és idősek ellátását. 

A NAV-nak és minden egyéb hatóságnak tapasztalnia kellett, hogy mind a strasbourgi kártérítésből, mind menet közben, amikor erre módja volt, az egyház fizette köztartozásait” – mutat rá a közlemény. Egyébiránt így szándékoznak tenni az szja-felajánlásokból kapott pénzzel is. Január végén ugyanis megérkezett a MET számlájára a 2022-es adóévre vonatkozó egyházi egy százalékos személyi jövedelemadó-felajánlás a bejegyzett egyházat megillető állami kiegészítéssel együtt: 718 millió + 516 millió forint. „Az 1,234 milliárd forint jelentős részét ígéretünk szerint az elmaradt munkabérek pótlólagos rendezésére fordítjuk. Az utalások adminisztratív feldolgozása már megkezdődött, elindultak a lépcsőzetes kifizetések a jelenlegi és a volt munkatársaknak is.” – tudatta Iványi Gábor.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom