Járványszemle a Honvéd Kórházban

Néhány tény az elmúlt napok COVID-19 vírus terjedésének megakadályozása érdekében hozott, általam tapasztalt intézkedésekről, illetve azok hiányáról. Folytatjuk tegnapi, Éljen a vírus, dögöljön meg a beteg – Kafka fetrengve nevet című cikkünket.

– A kiemelt Honvéd Kórház sürgősségi betegellátó osztályára külön bejáraton, a Hungária körút felől lehet – és csak onnan lehet bemenni. Eddig jó.

– Egy, a sürgősségi osztály elé kihelyezett sátor arra szolgálna, hogy ott szűrjék az érkező kísérőket, látogatókat. A sátorban 2020. március 13-án, a kora délutáni órákban semmilyen szűrés nem történt, személyzet egyáltalán nem tartózkodott az előszűrés érdekében felállított „előszobában".

– Az osztályra történt belépés után, valóban volt egy villámgyors hőmérséklet-ellenőrzés, az ápoló előtt több doboznyi, egyszer használatos szájmaszk hevert, azonban abból kérésre sem adott a hetven év fölötti, több órán keresztül várakozó betegeknek sem. A kézfertőtlenítő a bejárat mellett, jobbra rendelkezésre állt, az egyik mosdóban szappan és WC-papír is volt. A mozgássérült mosdóban azonban egyik sem.

– A betegeket nem ültették szét a váróban, összezsúfolva, szorosan egymás mellett várakoztak azok, akiket a triage-ban nem soroltak előre. Akiket előre soroltak, azoknak is órákon keresztül kellett várakozniuk – szájmaszk nélkül.

– Annak ellenére, hogy a főbejárattól elkülönítve kellett a Hungária körút felől bemenni, bent már nem ügyeltek arra, hogy a betegek ne mászkáljanak a kórházon belül.

– A vizsgálóban egyik orvoson és ápolón sem láttam szájmaszkot.

– A röntgen elé érkezve, továbbküldtek bejelentkezni egy olyan kinti, a hallban lévő ablakhoz, ahol alkalmazott este hét után néhány perccel már nem volt. Ezt nyilvánvalóan tudták a röntgenben, de ha mégsem, akkor is indokolatlan volt a továbbküldés, hiszen a számítógépes hálózatban látszik, hogy hozzájuk irányította a beteget az orvos. A személyzet volt felháborodva azon, hogy az akkor már nyolc órányi várakozás után, a hetven feletti beteg türelmetlen volt. A hangnemük minősíthetetlen volt, informálásnak, megnyugtatásnak, kedvességnek, emberségnek nyomát sem láttam, hallottam.

A személyzet jelentős része rendkívül hidegen és látszólag a betegekkel igen passzívan, sőt inkább agresszívan viselkedett. Az említettek jóval többet kommunikáltak egymással magánjellegű dolgokról, mint a betegekkel. A várakozók a triage-táblán kívül semmiről nem kaptak felvilágosítást – nagyon hosszú órákon keresztül.

Annak tükrében, hogy az egészségügyi oktatás kiemelt moduljai közé tartozik a higiénia, illetve az aszepszis-antiszepszis tantárgy és a kommunikáció a betegekkel, le kell szögezni, hogy mindkettő betartása – nagyon finoman fogalmazva – hagyott nem kevés kívánnivalót maga után.

Holakovszki Genovéva