Jó eséllyel egy lépéssel közelebb kerültünk az erkélyre telepített napelemek engedélyezéséhez
„Megvan a rés a pajzson, engedélyeztethető egy erkélynapelem Magyarországon” – ezzel a címmel jelent meg egy minden bizonnyal nagyon sokak érdeklődésére számot tartó cikk a G7 portálon. Merthogy jó a hír: oldódni látszik az az egészen bizarr helyzet, hogy az ehhez hasonló, kis teljesítményű rendszereket Európa-szerte már évek óta mindenhol lehet használni, kivéve Magyarországon, ahol a szabályok tiltják a telepítését.
Pár hónapja slágertéma volt az erkélynapelem kérdése Magyarországon, s meglehetős felháborodást váltott ki, hogy a magyar hatóságok tiltják azok telepítését, holott nagyon jók a tapasztalatok, viszonylag megfizethetők és hasznosak. A téma lecsengett, és azóta nemigen lehetett hallani róla. A G7 azonban most kedvezőnek tűnő változásról számol be.
A portál leközli az Elmű Hálózati Kft. január végén kiadott jóváhagyását, amely – mint a portál fogalmaz – végső soron lehetővé teszi, hogy egy budapesti társasház hetedik emeletének erkélyére pár napelemtáblát felszerelhessen a lakó. Mindazonáltal a portál figyelmeztet: a jóváhagyás valójában nem jelenti azt, hogy a klasszikus értelemben vett erkélynapelem hirtelen engedélyezett lett Magyarországon, ezért annak, aki ilyet szeretne használni, fontos a részletek megismerése.
Az Elmű ugyanis egészen pontosan formailag „csak” azt hagyta jóvá, hogy a lakó egy 800 watt teljesítményű invertert építsen be a lakás elektromos hálózatába. Az inverter a napelemes rendszer központi hardvere, amely átalakítja a panelekből érkező egyenáramot váltóárammá (és még sok mindenre képes, de ez most kevésbé lényeges). Az áramcég mindig az inverterre adja meg az engedélyt, akkor is, amikor egy családi ház tetejét telerakják panelekkel, és most, ebben a sokkal kisebb kapacitású esetben is. Esetünkben tulajdonképpen a családi házaknál már megszokott nagy rendszerek kis méretű és technikailag leegyszerűsített verziójával állunk szemben, vagyis nem egy klasszikus értelemben vett erkélynapelemmel.
Az Európa-szerte nagyon népszerű erkélynapelemeket ugyanis a vásárló megveheti akár a barkácsboltban vagy az élelmiszerdiszkontban is, és miután hazaviszi, csak be kell dugnia a konnektorba. A magyar esetben azonban a rendszer nem egy boltból hazavihető dobozos termék (bár a forgalmazó egyébként hosszabb távon arra törekszik, hogy az legyen), és nem a konnektorba csatlakozik. Szabályozási szempontból azonban pont ez a kulcs.
További részleteket itt találnak.