Jobbik-frakció: kiment a mosdóba és már nem jött vissza

HírKlikk 2020. május 29. 13:30 2020. máj. 29. 13:30

Ahogy a Hírklikk is beszámolt róla, Sneider Tamás volt pártelnök és Farkas Gergely távozott a frakcióból, Varga-Damm Andrea pedig – aki függetlenként folytatja munkáját – ultimátumot intézett a pártvezetéshez és távozásra szólította fel Jakab Péter elnököt. Korábban a Jobbik képviselőcsoport elnöksége azt közölte vele, hogy adnak neki „egy második esélyt". Varga-Damm számára annyira megalázó volt, ami az elmúlt tíz napban vele és Sneider Tamás volt pártelnökkel, parlamenti alelnökkel történt, hogy ezt nem fogadta el.

A Jobbik alelnöke az ATV Start című műsorában arról beszélt, hogy a frakcióülésen úgy döntöttek: megkérik arra Varga-Damm Andreát, hogy folytassák együtt a munkát. Dudás Róbert elmondása szerint, miután közölték ezt a döntésüket Varga-Dammal, a képviselő mosollyal az arcán fogadta a hírt, majd kiment a mosdóba, és már nem ment vissza. Ez után jelent meg Varga-Damm Andrea közleménye.

Az alelnök szerint, hasonló döntés született Sneider Tamás esetében is, megtarthatta volna az Országgyűlésben az alelnöki posztját, viszont azt kérték tőle, hogy folytassa a szociális ügyekben a munkáját. Dudás hozzátette: nem igaz, hogy úgy döntöttek, kizárják Sneidert a pártból.

Forrás: atv.hu