Jogszabályok, amelyek megmutatják, hol lakik az Atyaúristen
A napokban került fel a kormány honlapjára egy újabb „salátatörvény” részeként az a törvénymódosítás-tervezet, amely ismét az iskolákat igyekszik megrendszabályozni. Ebben a pedagógusok kötelességeként jelölik meg, hogy a nevelő-oktató munkában az ismeretek átadását az Alaptörvényben, valamint a Nemzeti Alaptantervben szereplő „érvényes értékeknek megfelelő” tankönyvek és tansegédletek használatával közvetítsék. Mindezek betartásáért pedig az iskolavezetőket teszik felelőssé. „Ezzel a pedagógusok mobilhasználata, a gyermekvédelmi szakemberek ellenőrzése után tovább bővül azoknak a jogszabályoknak a sora, amelyeknek semmi értelmük nincs, azon kívül, hogy megmutassák, hol lakik az Atyaúristen” – mondta a Hírklikknek Ercse Kriszta, a Civil Közoktatási Platform szóvivője.
A Civil Közoktatási Platform (CKP) több mint félszáz civil szervezet szakmapolitikai értékközösségen alapuló, demokratikus együttműködési fóruma, amelyhez a tagok azért csatlakoztak, hogy szót emeljenek az olyan oktatáspolitikáért, amely a személyközpontúságon alapul, a gyermek- és diákközpontúságra fókuszál a tanításban. Elvárják a kormányzattól, hogy a meghozandó intézkedések a közoktatás akut problémáinak orvoslását szolgálják. Ercse Kriszta szerint „a most véleményezésre közreadott törvénytervezet mindezeknek ellentmond, hiszen ezen keresztül a Belügyminisztérium mintegy cenzori szerepet szán az iskolák vezetőinek.” Azoknak ugyanis tisztázatlan fogalmak alapján kell működtetniük a vezetésükre bízott intézményt, amely megannyi konfliktus forrása lehet. Példaként a szóvivő a Madách Gimnázium augusztus végén menesztett igazgatójának esetét említette. Tőle azért vonták meg a megbízatását, mert a maga értékrendje szerint értelmezte a mobiltelefonok iskolai „bebocsátásra” vonatkozó minisztériumi utasítást.
A pontatlan fogalmazás miatt az intézményvezetők többsége a digitális eszközök „kitiltásának” értelmezte az utasítást, holott a rendelkezés szerint a tanítás kezdete előtt csak össze kell gyűjteni a portán azokat a digitális eszközöket, amelyeken keresztül az internet elérhető. De abban az esetben a diákoknál maradhatnak, ha a tanárok betervezik a használatukat az órai tanmenetbe. „Azok a pedagógusok, akik egyébként már eddig is beépítették az órai munkába a digitális eszközök használatát, azért tették, mert tisztában vannak vele, hogy azokra a 21. században szükség van. A gyerekeknek meg kell mutatni, hogyan lehet a tanulás szolgálatába állítani a világhálót” – érvelt a szóvivő, és hozzátette: azok a tanárok, akik hisznek ebben, nem fogják elengedni ezeknek az eszközöknek a használatát, de sajnos azok, aki korábban is idegenkedtek ettől, most örülnek, hogy megszabadulnak tőle. „Az eljárás a problémás, az az adminisztrációs teher, ami időt, forrást igényel, amely mögött különböző felelősségek jelennek meg, és erről az oktatási kormányzat csak ködösen nyilatkozik.”
A Civil Közoktatási Platform szakértői most egy újabb hasonló konfliktus lehetőségére figyeltek fel. Nincsen pontosan meghatározva, mit neveznek a Belügyminisztériumban olyan „tankönyvnek”, amit az Alaptanterv érvényesnek fogad el? „Ez a rendelet megint nem olyasmiről szól, ami világosan és jól körvonalazható lenne. Egész egyszerűen azért, mert, a szövegben az szerepel, hogy a „nevelő-oktató munka során, az Alaptörvényben, valamint a Nemzeti Alaptantervben szereplő érvényes értékeknek megfelelő tankönyvet, és tansegédletet kell a tanároknak használniuk”. Ennek ellenőrzését, garanciáját, felelősségét az igazgatókra testálja a tervezet. Semmi értelme ennek, hiszen az iskolába nem kerülhet be olyan „tankönyv”, amely nem felel meg a korábban említett követelményeknek” – emlékeztetett a szóvivő.
Felmerült a CKP köreiben az a gyanú is, hogy a jogalkotói szándék egyrészt szándékosan nem derül ki egyértelműen magából a jogi szövegből, másrészt tudatosan nem könnyíti meg a végrehajtást sem, miután olyan állításokat tartalmaz, amelyek nem értelmezhetőek. A tantestületben mindenki szabadon asszociálhat valamire, aminek a végén a tanárokban a fenyegetettség érzése alakulhat ki. Nehéz nem arra gondolni, hogy az iskolai év végén, amikor számos intézmény vezetőjét lecserélte a minisztérium, országszerte sok esetben kerültek nyilvánosságra botrányos leváltások hírei. Az volt bennük a közös, hogy az új vezetőket nem szakmai alapon választották ki.
A kormányzathoz, a hatalomhoz lojális iskolavezetők, akik nem szeretnék megütni a bokájukat, vagy féltik az állásukat, most látva ezt az újabb értelmezhetetlen jogszabályt, inkább félnek dönteni, mint később megijedni a retorzióktól.
Amikor a minisztériumi íróasztaloknál a kodifikáción dolgoztak, alighanem az járhatott a jogászok fejében, nehogy a renitens tanárok visszacsempésszenek az órákra olyan „káros ideológia gondolatokat”, amelyek az Orbán-korszak előtti iskolák szellemét idézhetnék meg. Esetleg annak akarták elejét venni, nehogy a tanárok bevihessenek az osztályba egy 1980-as években írott történelem, vagy irodalom tankönyvet, amiben olyan szerzők, olyan szövegek vannak, amiket a mai tankönyvekben más megvilágításban mondanak el? Ercse Kriszta ezt is értelmezhetetlen óvatosságnak mondja, hiszen az ilyen tankönyv ma már nem tankönyv, legfeljebb oktatási segédanyag, amelynek használatát nem tiltják szabályok.
Az egy másik kérdés, hogy minden pedagógusnak módjában áll más „taneszközöket” is felhasználni a munkájában, nyilvánvalóan annak függvényében, hogy azt az adott tanítási-tanulási folyamatban hasznosnak ítélje meg az adott tanulócsoport szempontjából. A szóvivő szerint pontosan ezért emelték fel a szavukat, hiszen mindenki számára nyilvánvaló, hogy amit a pedagógus az órán „tankönyvként” használ, az nem lehet más, mint az akkreditációs folyamaton átment, elfogadott „termék”, amelynek a tartalmát, szellemiségét már 14 éve ez a kormányzat határozza meg. Nem is lehet a gyerekek táskájában más „tankönyv”, mint amely pedagógiailag megfelel a NAT 2020 tartalmának.
„Egy másik probléma, hogy a szabályozás a „tansegédlet” kifejezést használja fogalmilag nem odaillő környezetben. A „tansegédlet” szó nem egy oktatásszakmai kifejezés, a köznevelési törvény ilyet nem tartalmaz. Ezen a ponton máris félre lehet értelmezni a jogalkotó szándékát, ráadásul arra sincs semmilyen utalás a tervezetben, hogy azoknak a taneszközöknek tartalmilag milyen elvárásoknak kellene megfelelniük, amelyeket az óráján szabályosan használhat a pedagógus. Még csak nem is azt írja elő ez a szabályozás, hogy a NAT-nak feleljen meg, amit a tanár az órán használ, hanem egyenesen az Alaptörvénynek. Pedig az Alaptörvénynek való megfelelési kötelezettség olyan magas rendű szabályozó, amiből eleve az következik, hogy nem is jelenhet meg olyan tankönyv vagy segédlet, vagy akármi az iskolai oktatásban, amely nem felel meg a szellemének. Fából vaskarika az olyan szabályozás, aminek nincs értelme, amelynek az elvei sehol nincsenek deklarálva. Nincsenek az Alaptörvényben erre vonatkozó tételesen felsorolt elvek, nincsenek a NAT-ban sem ilyesmik. Az iskola vezetői sincsenek felhatalmazva azzal, hogy az Alaptörvényt értelmezzék, amikor a munkatársaik tanórán használt eszközeit minősítik” – hívta fel a figyelmet a CKP szóvivője.
