"Jöjjenek a tilinkós álparasztok"
A közelmúltban kiderült a Magyar Idők jóvoltából, hogy Ady Endre nem volt más, mint "a baloldalt támogató, a baloldal által készpénzen megvásárolt ember".
Teli talppal szállt bele a kormányközeli lap hasábjain Vastag Andrea irodalomtörténész Ady Endrébe, méghozzá azzal vádolva a költőt, hogy „a magyar nép megújulását egy másik, a Magyar Királyságba akkoriban bevándorolt népcsoporttal való összeolvadással, új népet létrehozva vélte biztosítottnak látni”, mely népcsoport - ki nem találnák - pont a zsidóság.
A szerző meg is állapítja, hogy a rendszerváltás utáni időszakban „megkezdődött a nemzeti érdek és a keresztény Magyarország elárulása”, ami nyilván napjainkig húzódik, miközben a baloldal és a liberalizmus suttyomban teret nyer magának.
Az irodalomtörténész rámutat a kultúrharc egyik legnagyobb árulására, miszerint „magukat középjobboldalinak, nemzetinek és kereszténynek mondó személyek a nemzeti gondolat helyett a liberális és szocialista oldal mellé álltak.
A Magyar Idők cikkére reagálva, talán érdemes felidéznünk Ady Endre, Búcsú Siker-asszonytól című versét:
"Nem kellek. Jól van. Jöjjön, aki kell.
Lantot, hitet vígan szegre akasztok.
Kicsit pirulok. Én és a Siker?
Jöjjenek a tilinkós álparasztok,
Jöjjenek a nyafogó ifju-vének,
Jöjjenek a finom kultúrlegények.
Nem is tudom, hogy mi történt velem,
Hát sokat érne itt a győzelem?
S én száz arcban is kínáltam magam,
Vénleánykodtam. Pfuj. Már vége van.
Ügyes kellner-had famulusa tán?
Éhes szemben vörös, vadító posztó?
Legyek neves hős kis kenyércsatán?
Fussak kegyért én, született kegyosztó?
Eh, szebb dolog kopott kabátba szokni,
Úri dölyffel megállni, mosolyogni,
Míg tovább táncol kacsintva, híva
A Siker, ez a nagy hisztérika.
Nyomában cenkek. No, szép kis öröm.
Ezekkel együtt? Nem, nem. Köszönöm."
